Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-508

350 A nemzetgyűlés 508. ülése 1926. évi február 17-én, szerdán. Elnök: A képviselő ur nincs jelen, töröl­tetik. Következik! Bodó János jegyző: Senki sincs szólásra Elnök: Kivan még valaki szólnil (Kiss Menyhért szólásra jelentkezik.) Kiss Menyhért képviselő urat illeti a szó. Kiss Menyhért: Tisztelt Nemzetgyűlés! Első mondatomat előttem szóló képviselőtár­samnak beszéde eleién kifejtett néhány gondo­latához csatolom, amelyekben ő rámutatott arra a ma már ritkán hangzó igazságra, hogy a nemzetek kultúrájában azok az alkotások, amelyeket a tudomány, a művészet és az iro­dalom ad a nemzeteknek, sokkal mélyebbek, sokai kihatóbbak, sokkal súlyosabbak azoknál a harci dicsőségeknél, azoknál a fegyvertények­nél, amelyekkel a nemzetek hazát szereznek, vagy más nemzeteket igáznak le, vagy pedig más, nagy dolgokat művelnek. Ebben a gon­dolatban én egyezek az előttem szólott igïn t. képviselőtársammal, amikor azonban hangsú­lyozom a magam részéről azt, hogy a tudo­mánynak, az irodalomnak és a művészetnek al­kotásai mélyebbek, nagyobbak és kihatóbbak egy nemzet életére nézve, nem tudnám azt a következtetést levonni belőle, hogy a művelt­ségnek általánosításával és a műveltségnek ki­járó tiszteletnek teljes megadásával örökre le­hetetlenné lehetne tenni az emberiség történ­tében a harcot, épen azért, mert mindaddig, amig differenciák lesznek nyelvben, kultúrá­ban, a vérsejtek dolgában és általában amig megvan a nemzetek tagozódása a világtörténe­lem színpadán, mindaddig nem lehet arra szá­mitani, hogy a kultúra áldását általában elfo­gadják és olyan állapot következik be, mikor a fegyvert le lehet tenni és tisztára csak a mű­veltség oltárán lehet áldozatokat bemutatni. Igen t. Nemzetgyűlés! Nem jogosultan érte a baloldalt, az ellenzéket az a szemrehányás, hogy kifogásolta azt, hogy ez a törvényjavas­lat későn jön a nemzetgyűlés elé; nem jogosul­tan azért, mert ennek a kormánynak is már kötelessége lett volna ezzel a javaslattal ide­jönni. Hiszen, méltóztatnak emlékezni a másfél esztendővel ezelőtt lefolyt azokra a nagy vi­tákra, melyek a választójogi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával itt lezajlottak és ezek­ben a vitákban is épen az volt a fő ütköző pont, hogy egymilliónál több embert kizárt a választójogosultságból a törvényjavaslat és az azt beterjesztő kormány, mert kizárta azokat, akik a négy elemi iskolát nem végezték el és a négy elemi iskola elvégzéséről szóló bizonyít­ványt bemutatni nem tudják. A kormánynak, mielőtt ezt a törvényt meg­alkotta volna, — amely a maga szigorúságában páratlan az európai jogalkotás terén, feltétle­nül először ezt a törvényjavaslatot kellett volna benyújtani, hogy legalább alibit tudott volna igazolni lelkiismeret tekintetében, mert az 1925 : XXVI. te, amelynek 1. §-ában benne van, hogy csak annak az állampolgárnak van választójoga, csak annak van beleszólása az or­szág sorsának intézésébe, aki 24-ik életévét be­töltötte, két év óta ugyanabban a községben lakik, és az elemi népiskola negyedik osztályát sikeresen elvégezte, vagy ezzel egyenlő értékű műveltég megkezdését igazolja, mindenesetre súlyos megkötés és súlyos jogfosztás olyan kormány részéről, amely bevezető beszédében megállapította, hogy több, mint egymillió anal­fabéta él ebben az országban, hogy a tanyán' lakó magyarságnak, tehát ennek "a fajtiszta magyar népnek 70%-a Írni-olvasni nem tud. A kormánynak nagyon tág lelkiismeretre volt szüksége, hogy ezt a törvényjavaslatot beter­jessze és elfogadtassa. Mi minden olyan törvényjavaslatot, amely a magyar népnek világosságot akar adni, a magyar népet több kultúrához, több művelt­séghez akarja juttatni, örömmel üdvözölünk a baloldalról is. Azt kivánjuk azonban, hogy ne Ígéret és ne szentelt viz legyen a javaslat. Mi ismerünk a Ház asztalán már elhelyezett tör­vényeket, amelyek már ki vannak hirdetve, amelyek teljesítésétől sokat várt az ország la­kossága, de amelyek végrehajtása során a tör­vények szellemének nagyrésze megakadt, ame­lyeket nem hajtottak ugy végre, mint ahogy azt a nép érdeke megkívánja. Mi tehát azt óhajtanok, hogy ha ez a törvényjavaslat tör­vénnyé válik, akkor valóban már ebben az esz­tendőben 240, vagy 250 iskolát épitsen az igen t. kormány és valóban inditsa meg a kultúra terjesztésének lavináját és ő maga is, de vég­rehajtó közegei is át legyenek hatva attól, hogy Magyarországon egyetlenegy alap van, melyre politikát és kultúrát lehet épiteni, amely az ország biztonságát biztosítani tudja és ez az egyetlen alap: a magyar nép milliói, annak a magyar népnek milliói, amelynek több millió tagja eddigelé nem tudott iskolába járni, amelynek millió és millió tagja analfabéta, és amely igazán rászorul arra, hogy necsak ki­vándorlási anyaga legyen az amerikai kiván­dorlási ügynököknek, hanem a kormányzat meleg gondoskodásának legyen tárgya atekin­tetben, hogy iskolát, kultúrát ad neki és meg­élhetését ezen a földön lehetővé kívánja tenni. Azokkal szemben, akik történelmi materia­lista felfogást vallanak, már előttem szólott képviselőtársam is hivatkozott arra, hogy szembeszáll azzal a felfogással, hogy ubi bene, ibi patria, hogy ott a haza, ahol a kenyeret meg" lehet szerezni. Ma a magyar nép ott áll, hogy itt a hazája, de még a kenyerét sem tudja megszerezni. (Klárik Ferenc: Kivándorol!) Épen a napokban jöttek hozzám levelek, hogy Kanadába ezer- és ezerszámra történnek kivándorlások. Itt a nemzetgyűlésen nemrégen interpelláció formájában hangoztatták azt a rettenetes és erkölcstelen eljárást, amellyel az oláh kormány kikényszeriti Erdélyből az er­délyi székelységet és az erdélyi magyarságé i Délamerikába és beleviszi olyan bizonytalan­ságba, olyan dzsungelbe, ahol nagyrészben el­pusztulnak, meghalnak és ahol a megmaradt magyar népnek nagyrésze csak torza emberi mivoltának, mert valóságos rabszolgasorsba kényszerítik őket, arra kényszeritik, hogy el­adják testüket-lelküket, olyan gazdasági szer­ződések megkötésével, amelyekkel alig tudják mindennapi kenyerüket megszerezni. Helyes az, amit a túloldalról mondanak és amit a különösen a szerencsétlen trianoni bé­kéről állandóan hangoztatnak mindenfelé, hogy a kultúra az egyetlen eszköz, amellyel a magyar nép vissza tudja szerezni a régi ha­tárokat, vissza tudja szerezni helyét a nap alatt és azt a megbecsülést, amelytől megfosz­tották, — nem a maga gyermekei és katonái, hanem azok a becstelen emberek, akik annak­idején megkötötték a szerződéseket és akik nem vonták le konzekvenciáját annak a világ­történelmi ténynek, hogy a világháborúban a magyar katona a világnak legjobb, legpélda­adóbb katonája, (B. Podmaniczky Endre: Leg­első!), legelső katonája volt. De amikor ilyen feladatra akarjuk a ma­gyar népet továbbra is képessé tenni, akkor legelső kötelességünk iskolát, műveltséget adni, kenyeret biztositani neki. Minthogy pe­dig a kenyér biztosításának első feltétele a

Next

/
Thumbnails
Contents