Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-507

336 A nemzetgyűlés 507. ülése 1926. évi február hó 16-án, heddem. 1918-ig lefolyt világháború, annak kitörése és kitörési körülményei okai. Hiszen két hatalmas kulturált nemzet, a német és az angol kaptak össze, amiből kifolyólag a többi kulturés nem kulturnemzeteknek is bele kellett elegyedniük a háborúba. Angliában csak 0'6

3

/o az analfabéták száma, tehát magasan kulturált ország és igazán nem analfabéta és Németországban az analfabéták száma alig éri el a 3%-ot. Ennélfogva nem lehet azt mondani, hogy minél kisebb az analfabéták száma, annál kevésbé törhet ki háború. A korrupció, az erkölcstelenség, erkölcsi és politikai téren mindenesetre befolyásolja ezt. Épen azc'írt kérünk hit-felekezeti iskolákat, legalább hitfelekezeti jellegű és vezetésű iskolákat, mert meg vagyok győződve arról, hogy az állam már hivatásánál fogva sem tudja az erkölcsi érzést ugy alátámasztani, mint a hitfelekezetek épen szintén hivatásuknál fogva. Politikai tekintetben természetesen szintén az a mondanivalóm, hogy épen azért kell politikamentesen tárgyalni és nem politikai okokból vizsgálva elvből elvetni ezt a törvényjavaslatot. Ez az egyetlen törvényjavaslat, amely most előttünk fekszik, amelyet politikamentesen kellene tárgyalnunk, de természetesen ebbe is politikai tendenciát magyarázuk bele. Hogy azután van általános értékű erkölcsi világfelfogás is mint Kéthly igen t. képviselőtársam mondja, ezen én már régen túl vagyok. Ez körülbelül olyan, mint a Mária-radnai paraplü, amely eső ellen és napfény ellen is jó; ha süt a nap akkor nap ellen, ha esik, akkor eső ellen. Ez az általános értékű erkölcsi világnézet. Az 1914-es és az azt megelőző idők azonban hatalmasan beigazolták, hogy nincs általános értékű, az u. n. emberies érzésből fakadó humánus érzés, erkölcsi érzés, hanem csak egy van, ami stabil, ami a nemzeteket alá tudja támasztani és ez semmi más mint az isteni erkölcs. Hivatkoztak itt múltkor, ha jól emlékszem, Eötvös Józsefre, akit a liberálisok nagyon szeretnek a maguk számára elkönyvelni. Eötvös szavaival akarom épen igazolni azt hogy mennyire szüksége van a nemzetnek arra, hogy iskoláiban, minden közéleti megnyilvánulásában valláserkölcsi alapra helyezkedjék. Eötvös azt mondja általánosságban, hogy a vallás támasza az államnak. Ezt mások is mondták már de mivel Eötvösről beszélek, Eötvöst citálom. Azonban igy folytatja: »a vallás alátámasztása az államnak, a vallás azonban csak annyiban szolgáltat támaszt az államnak, amennyiben az állam a vallást felsőbbnek ismeri el és parancsait zsinórmértékül veszi eljárásában.« Mi más. mint ilyen eljárás az a nevelés is, amelyet a gyermekekben akarunk végeztetni a tanyai iskolákban is. Eötvös mentalitása szerint is igenis kö+elesség belevinnünk a vallásos erkölcsi felfogást az iskolákba. (PiMer Emil: De más a vallás és más a felekéit! Nagyon vallásos lehet valaki, azért nem kell felekezetinek lennie! — Viczián István: Fából vaskarika!) Azt mondja Drozdy igen t. képviselőtársam, — amennyiben sikerült feljegyeznem — hogy az iskola nem lehet semmiféle irányzat objektuma. Erre csak azt mondom, hogy bármilyen felekezetű legyen egy iskola, — tőlem lehet katholikus, protestáns, vagy zsidó felekezeti iskola — még ha egészen laikus is, a ke• resztény Magyarországon akkor is kötelességünk a keresztény és nemzeti irányzatnak objektumokat emelni. (Pikler Emil: Attól függ, hogy mit értenek ezalatt! — Malasits Géza: A proletár hat év óta érzi a keresztény és nemzeti irányt!) Láttam iskolákat egyes községekben, amelyek földes szobában vannak elhelyezve. (Zaj. — Elnök csenget.) Láttam tanitói lakásokat, amelyek zsúpfödeles házban vannak. (Malasits Géza: A fajkutyákat szebb helyen tartják!) Láttam egyszobás lakásokban tanitókat nyomorogni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Láng János: Ennek a törvényjavaslatnak tehát igen helyes célja, hogy a tanitók számára lakásokról — nem odúkról, de lakásokról — és nem földes szobákról, hanem tantermekről kell gondoskodni. Nekem az a javaslatom, hogy ahol 20 család, vagy 30 iskolaköteles van, nem elrendelhető, hanem nézetem szerint egyenesen elrendelendő az iskolák felállitása. (Rothenstein Mór: Ugy van! Nem feltételes módon!) A jobbik eset az, amikor sikerül négy kilométer körzeten belül — mint ahogy a törvény kontemplálja — olyan helyeken felépíteni az iskolákat, ahol azok legjobban megközelíthetők. Ez azonban nem fog minden esetben sikerülni, mert hiszen a bizottság tagjai esetleg abban fognak megállapodni, hogy a legszárazabb helyen, talán a legmagasabb fekvésű ponton, mindenesetre a legalkalmasabb ponton építtessék meg az iskola. A törvény ugy rendelkezik, hogy az iskolafentartó körzet köteles is a gyermekeket az iskolába szállitani, ennélfogva nagy a megnyugvásom az iskola megközelíthetőségét illetőleg. Az egyik igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy ezt el «em tudja képzelni. Én ezt el tudom képzelni, mert in praxi már láttam is. Én láttam olyan két szekeret, amelyiken iskolaköteles gyerekek mentek iskolába. Természetesen ez csak sua sponte, a földbirtokos^ önkéntes vállalkozásából és humánus" érzéséből történt. Ha mármost a törvény kötelezi is az iskolafentartót erre, akkor teljes a megnyugvásom abban az irányban, hogy iskolamulasztások nem igen fognak előfordulni. A törvényjavaslat szerint három forrásból táplálkozik az országos népiskolai építési alap. Az 1921/25. évi kezelés terhére nyújtott 350.000 aranykoronányi hozzájárulásból, az 1925/26. évre beállított 2 millió aranykorona hozzájárulásból és az 1925. évi XXIII. te. 2. §-a alapján eszközölhető hasznos beruházásokként engedélyezett 2 millió aranykoronából. Az eredeti törvényjavaslatban nagyon tetszett nekem az, hogy ennek az épitési alapnak gyarapítására tervbe volt véve számláló cédulák kibocsátása. Én mindig azon az állásponton voltam, hogy akinek több adatott^ az a köz részére több áldozatot hozzon. A számlálólapok célja az lett volna, hogy azok, akik-^ nek jut fényűzésre, dorbézolásra, arra, hogy bort. sört és pezsgőt fogyasszanak éjszakákon át, lerójják adósságukat a közzel szemben. Nagyon sajnálom, hogy a kultuszminister ur pttől a tervétől elállott és sajnálom, hogy a bizottság nem foglalt állást emellett. Én még azzal a százalékkal sem lettem volna megelégedve, melyet a számlálólapon akartak felvenni. Sőt súlyosbítottam volna. Mert semmi szükség sincs arra. hogy valaki bor-, sör-vagy pezsgőfogyasztással a nemzet pénzét és a saját pénzét dobálja, de sokkal nagyobb szükség van arra, hogy nagyobb százalékkal járuljon hozzá mindenki anyagi erejéhez képest a kultúra fejlesztéséhez. Ha már ezt az eredeti törvényjavaslatból elejtettük, akkor maradna még egy gondolat, amelyet meg lehetne teste-