Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-506

312 A nemzetgyűlés 506. ülése 1926. évi február hó 12-én, pénteken. hogy nemcsak a 68-iki iskolatörvényt nem hajtották minden vonatkozásban végre, hanem még a 1876 : XXVIII. tcikket sem, amely az iskolaszékek és a közigazgatási bizottságok közé népnevelési bizottságok alakítását rendeli el minden törvényhatóságban. Az 1868-iki és az 1876-iki törvényeknek a beiskolázásra vonatkozó szakaszait tehát nem hajtották végre és még ma is statisztikai tény az, hogy több százezerre tehető a beiskolázatlan tankötelesek száma, — viszont ma azt látjuk, hogy ha egy katonatörvényt, vagy egy adótörvényt szavaz meg a Ház, a törvényről a vidék még nem is tud, de már itt készen vannak a blanketták és a végrehajtási munkálatok megkezdődnek. Ilyen körülmények között, ha a 68-iki és a 76-iki törvényeknek a beiskolázásra vonatkozó paragrafusait máig sem hajtották végre, egyesek feltehetik a kérdést, hogy miért van szükség uj népoktatási törvényre, amikor ott vannak a régiek, amelyeknek üdvös paragrafusai még ma sem mentek át a gyakorlatba? (XJgy van! a szélsőbaloldalon.) Senki nem törődött kulturpolitikusaink közül azzal, hogy ezeket a rendszertelen iskolatípusokat egységbe hozza és közöttük bizonyos kapcsolatot teremtsen. Ha az óvodát nézzük, látjuk, hogy az má nem más, mint egy versdadogtató intézmény, ahelyett, hogy nagy gyermeknevelési és gyermekvédelmi célját szolgálná. Az uj népoktatási törvény gondoskodásának tehát már az óvodánál kellene kezdődnie, ezt gyermekvédelmi szolgálatba kellene állítania. Összefüggésbe kellene hozni az óvodát az elemi iskolával, hogy á kis emberek az óvodából ne mint állatemberek kerüljenek az iskolába. (Csontos Imre: Ez megvan! Nálunk megvan!) T. képviselőtársam, ahol van óvoda, ott nagy hasznára van az iskolának, de ahol nincs óvoda — és a legtöbb helyen nincs — ott nagyon nélkülözzük ennek áldásos hatását. Egyik ministerünk sem törekedett arra, hogy az iskolát felszabadítsa a laikusok uralma alól, sőt azt tapasztaljuk, hogy ezt eddig minden kormányzat csak kibővítette, ugy hogy az iskola nem nagyon tudott hivatásának megfelelni, hiszen a laikusok beavatkozása ellen kellett nagyon sokat küzdeni. És ez nemcsak a népoktatásra, hanem a középiskolai oktatásra is vonatkozik. A laikusok befolyását meg kellene okvetlenül szüntetni, hogy az iskolákban lehetővé tegyük az intenzivebb pedadógiai munkát. Az elemi iskolának hat osztályúról nyolc osztályura való fejlesztését programmjába vette már más minister is, de egyik sem szögezte le magát emellett oly határozottan, mint a kultuszminister ur. Mondhatom, korszakalkotó, nélkülözhetetlen cselekedete volna a minister urnák, ha ezt megvalósitaná, ha ugyan módja lesz a mai zavaros körülmények között továbbra is a kultuszministeri székben maradni. Amennyiben ott marad, nagyon üdvös lenne, ha faluhelyen 8 osztályúvá fejlesztené a népiskolát, olyf ormán, hogy az első hat osztály általános jellegű népiskola lenne, a hetedik és nyolcadik osztály pedig szakirányú népiskola, mely a földművelési célok szolgálatában a falu gyermekét bevezetné az intenzivebb földkultura megismerésébe. (Helyeslés a jobb és a baloldalon.) A középiskola reformja is elkerülhetetlen. A négy alsó osztálynak egységesnek kellene lennie, nem kellene gimnáziumra, reáliskolára és reálgimnáziumra" tagozódnia, az oktatás az első négy évben egységes lehetne és csak az ötödik osztálynál volna szabad ágazatokra szakadnia, mint ezt a nyugati államokban látjuk. Az egyetemeknek is részben szakiskoláknak kellene lenniök, részben szabadegyetemeknek, hogy nem csupán azok látogathassák, akiknek matúrája van, hanem az egyetem kapui megnyíljanak mindenki számára és a numerus clausus se zárhasson ki senkit, amint ezt külföldön, különösen Amerikába tapasztalhatjuk. Ezek után rátérek a tanyai iskolák, a tanyai nép^ a sok százezer analfabéta kérdésének megvitat ásár a. Az a sok százezer analfabéta valóban elszomorító kép mindenki előtt, aki Magyarország kultúráját tanulmányozza. Azt mondotta Széchenyi, hogy nem a lakosság száma, hanem annak niineműsége sorvasztja el, vagy virágoztat fel egy nemzetet. Azt mondotta, hogy embertársaink lelkét, tehetségét fogvatartani a legnagyobb kegyetlenség. Ha ily nagy államférfiunak ez a véleménye, azt hiszem, nem kel vitába vele senki aziránt, hogy kultúra nélkül, a népoktatás fejlesztése nélkül nem lehet egy népet továbbvinni azon nemesebb célok felé!, amelyek ennek a nemzetnek is feladatai. Sajnos, nálunk szépen beszéltek a politikusok, de iskolákra a legritkább esetekben áldoztak. Az analfabéták százezrei bizonyítják, hogy ebben az országban az iskola kérdését igoth'a komolyan nem vették. A népiskolákról szóló törvénynél sokai nehezebb törvényeket is gyorsabban vittek át az életbe, ha akarták. Itt van a leventeintézményről szól'ó törvény, pár esztendő alatt minden faluban megvalósították. A baj azonban az, hogy a testi, a fizikai képzésbe nem kapcsolták bele a fiatalság lelki, szellemi képzését. (Csontos Imre: Dehogy nem, tanítók, tanárok vannak benne!) T. képviselőtársam, kevés- helyen van az intézmény élén tanitó, a legtöbb helyen kiszolígált őrmester. (Ellentmondások jobb félőt) Ezeken a tanfolyamokon csak a test képzésére törekszenek, de nem helyeznek súlyt a szellemi, a lelki továbbképzésre. A falusi gyermeknél a test képzése nem! is olyan fontos, mint a léleké, hiszen a falusi fiatalság szánt, kapál, zsákol, arat, az élet tehát megadja a testnek azt, amire szüksége van, igy tehát a szellemi tanítás volna elsősorban feladata ének az intézménynek is. (Csontos Imre: Megtörténik, már a 13-ik életévtől kezdve! — Malasits Géza: Igen, nádpálcáznak, pofoznak!) Nem vettem ugyan programmomba- hogy a levente-kérdésről szóljak, azonban Csontos Imre t. képviselőtársam közbeszólása után kénytelen vagyok erről beszélni. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy már 13 éves korától kezdve foglalkoztatják a falusi gyermeket és szellemi képzéséről is gondoskodnak. Ehhez a közbeszólásához akarom hozzáfűzni mondanivalómat. A testnevelési törvény azt mondja, hogy a tanköteles kortól a katonaköteles korig tartozik a gyermek a levente-tanfolyam on résztveniii. Ezzel szemben a gyakorlat az. hogy nem a tanköteles kortól kezdve verbuválják a gyermekeket a levente-tanfolyamokba, hiszen a tanköteles kor a 16. életév, a gyermekek a 16 éves korig az ismétlőiskola felügyelete alatt állanak, hanem megkezdik a verbuválást a 12—13 éves gyermekeknél, ami nemcsak pedagógiailag káros, hiszen a nagyokkal való együttlét nem előnyös a kisebb gyermekeknek, hanem törvényellenes is

; Fölhívom tehát a kultuszminister ur figyelmét arra. hogy a testnevelési törvényt méltóztassék a törvény értelmében keresztülvinni és ne méltóztassék megengedni, hogy a tanköteles kort leszállítsák a 12—13-ik évre, mert az 1868. évi törvény világogosan kimondja, hogy a tankötelezettségi kor