Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-505

302 A nemzetgyűlés 505. ülése 1926. ról mondott, arra lehet számítani, hogy az uradalomnak a feje, látván, hogy csak »elrendelhető«, azt fogja mondani; »Ez engem még nem kötelez«. Tehát ha eddig nem teljesítette kötelességét, a jövőben sem fogja teijesiteni. Szerintünk sokkal helyesebb lenne, ha teljesen az állam terhére állíttatnának fel ezek az iskolák. Mert hiába dicsekszik a minister ur a törvénytervezet anyagi részével és hiába hozza fel, hogy öt év alatt ezeknek a mezőgazdasági . iskoláknak a felállítására az állam és az érdekeltségek 40 milliót fognak szánni. Ebben én nem hiszek- Azok, akik nem igen barátjai az iskolának, továbbá azon szegény szülők, akik a mai viszonyok miatt csak nehezen tudnak megélni s ezért szivesebben küldik zsenge gyermekeiket munkába, a helyett, hogy iskolába küldenék, hogy ha igy fogalmazzuk a törvény egyes szakaszait, azt hiszik a t. képviselő urak a túloldalon, azok, akik nem igen szimpatizálnak az iskolával, a műveltséggel, szívesen fogják vállalni ennek alapján azokat a kötelezettségeket, amelyeket az állam nem vállal azért, mert azt mondja, nincsen elegendő pénze? Azt hiszem, hogy ha az államnak elegendő pénze van arra, hogy leventenevelésre és oktatásra költsön, legalább is épen olyan kötelessége volna, hogy az iskolák fentartásának terhét viselje, amelyek közadóban progresszive az összes állampolgárokra felosztatik. Az államnak kötelessége volna ezekből az adókból iskolákat fentartani, nem pedig szegény községekre hárítani azt a terhet. (Lendvai István: Nem pedig Bachernak adni a milliárdokat! — Szabó Imre: Azokat is meg kell adóztatni, épugy, mint a többi kapitalistákat! — Lendvai István: Kár, hogy nem voltak itt tegnap, amikor lehetett volna a kapitalisták ellen beszélni! — Zaj. — Elnök csenget.) Mi hiába küzdünk politikai demokráciáért olyan országban, ahol a kulturdemokrácia nem igen tud előhaladni, mert tudjuk, hogy a kulturdemokráeiának meg kell előznie a politikai demokráciát. Amely államban ilyen maradiság konstatálható a kultúra tekintetében, ott nem lehet csodálkozni, ha politikai demo krácia sincs. Amikor a választók között vannak olyanok is, akik irni-olvasni sem tudnak, akik az intelligencia és a műveltség ilyen primitív eszközeivel sem rendelkeznek, ilyenektől hogy lehet kívánni, hogy meg tudják bírálni, hogy kire szavazzanak. Az ilyenek azután — tudjuk, hogy ilyen országokban választások alkalmával hogy dolgoznak — az erőszak utján adják le szavazatukat. (Lendvai István: Ki erőszakolta be magát ebbe a nemzetgyűlésbe! — Zaj és derültség a jobboldalon. — Csontos Imre: Törvényellenes a választása, meg van erőszakolva! — Zaj és derültség a jobboldalon.) A bizottságban, ahol ezt a javaslatot tárgyalták, az eredeti javaslat nagy változáson ment keresztül. Ha a képviselő urak azt a fáradságot vették volna maguknak, hogy az eredeti javaslatot összehasonlitsák azzal, amely most a bizottság jelentése alapján kezünkbe került, maguk is megállapithatnák, hogy az eredeti javaslat tényleg nem hasonlítható össze azzal a javaslattal, amelyet a bizottság átdolgozott. Nem mulaszthatom el felemliteni, hogy a bizottságban a bizottsági tagok, a minister ur maga is megértően kezelték azokat az ötleteket és javaslatokat, amelyet az ellenzék részéről tétettek. De nem tettek ezeknek teljesen eleget. A minister ur például elejtette a bizottság hangulata alapján a számolócédula rendszert, amelyről eredetileg ugy vélte, hog> évi február hó 11-én, csütörtökön. ezzel alapot teremt, amely hozzá fog járulni ahhoz, hogy ezeket az iskolákat meg lehessen valósítani. Ezeknek a számolócéduláknak kávéházakban és vendéglőkben való 5 aranyfilléres eladása azonban bizony ném lett volna méltó az országhoz arra a célra, hogy igy jóformán koldulás utján jusson a mezőgazdasági népesség az ő iskoláihoz. Szerintem azonban az, hogy ezeket az iskolákat részben ingyen munkával akarják felépíteni, legalább is annyira nem méltó az országhoz. Nem méltó az országhoz, hogy amikor ezeknek a legszegényebb nép rétegeknek esetleg betevő kenyerük sincs, ők ezáltal munkához jussanak ugyan, de fizetést ne kapjanak, mert ők is kötelesek bizonyos arányban az iskolák felépítéséhez hozzájárulni. Nagyon szegényes az Olyan ország helyzete, ahol ilyen uton-módoh kell az iskolák fentartásához munkaerőket alkalmazni. A tervezet 5. §-ában, ahol a törvény megállapítja, hogy ]kötelesség hárul a körzet lakosságára, hogy ahol eddig még iskola nincs, ilyent felállítsanak, a törvény négy pontba foglalja azokat a feltételeket, amelyek mellett ezek az iskolák felépitendők. Az első pont azt mondja (Olvassa): »A helyi viszonyok szükségessé teszik-e a fentemiitett rendszeres munkálatban megjelölt területen iskola létesítését?« Azok az érdekelt felek, akik eddig ennek szükségességét nem látták, arra a kérdésre, hogy szükséges-e iskola felállítása, ilyen körülmények között azt fogják válaszolni: kérem, mi eddig is megéltünk iskola nélkül, nekünk a jövőben sem kell. Különösen, ha ezzel az iskolafelállítással rájuk olyan terheket rónak ki, amelyeket a fennálló viszonyok között teljesíteni összeroppanás nélkül nem tudnak. Ha az állam saját költségén állítaná fel ezeket az iskolákat, akkor az ilyen kérdés egyáltalában feleslegessé válna. Ha az érdekeltségeket bele kell vonnia a költségek fedezésében, persze szükség van erre a kérdésre, de azt hiszem, hogy nem egy helyen az lesz a válasz, hogy iskolára továbbra sincs szükségük. A második pont ez (Olvassa): »Érdekeltségi, községi, vagy hitfelekezeti jellegű iskola állittassék-el« A minister ur a legfontosabbat, az államot nem is említi. Az állam egy ilyen funkcionáriusa miért nem említi az államotl Azt hiszem, az állami tipust nem lehetne kihagyni. Ha azért nem emliti, mert az állami iskolák talán Magyarországon nem váltak be és ezeket szaporítani nem akarják, akkor ezt őszintén meg kellene mondani, és általában az állami iskolák ellen kellene állást foglalni. Én azt mondom, hogy az állami iskolák megfelelőbbek, nemcsak azért, — amit mondottam, hogy elsősorban az állam köteles az iskoláztatás költségeit fedezni és mentesiteni ettől az adózó polgárokat — hanem azért is, mert az állami iskolákban, ^hová a gyermekek felekezetre való tekintet nélkül járnak, azáltal, hogy személyesen érintkeznek, egymást megismerik és azt a tapasztalatot szerzik, hogy bármilyen felekezetű is valaki, azért lehet becsületes, tisztességes, intelligens kultúrember, míg a felekezeti iskolákban, ahová csak az egyik felekezet hozzátartozói járnak, inkább megvan az a lehetőség, hogy a gyermekek magukba szívják azt a gyűlöletet, amely azután később is megnyilvánul, amikor mint felnőttek — hogy enyhe kifejezést használjak — egymással szembekerülnek. Ebből a szempontból is az állami iskolák azok, amelyek inkább megfelelnek annak a kulturális célnak, amely nem a gyűlöletet, nem a felekezetek közötti bosszút táplálja, hanem ellenkezőleg, a gyűlöletnek,