Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-504
â76 A nemzetgyűlés 504. ülése 1926. A t. minister uiat még egyszer vagyok | bátor íigyeimeztetni: szíveskedjen: az én szavaimat inegsziviemi, es szíveskedjek figyel- ! meztetéseinet koinoiyan venni. ivieltóztassek figyelni arra: emlékeztetem a t. túloldalt es a t. HÍ mister urat, nogy dacara annak, nogy engem uz aaoügyi pontijában s általában a gazdasági politikában atniaalhatatian szakádén: választ el a t. tuioidaitol — s ezért is iepiem ki a túloldal kötelekéből — négy even keresztül még csak beszámolót sem tartottam, mert na tartottam voma, kénytelen lettem volna logialkozni ezekkel a kemese&kei es akkor nem állhattam volna tisztán önmagam eiott, hogy nincsen-e magamnak is részem ab Dan, na a nép elkeseredése odáig iajui, nogy inegtagaaja az adolizetest. (Mozgás, zaj és euenmonaasoK, jobbfeioi.) IS egy évig nem szóltam egy szót sem t. minister ur, nenogy agitaeionak iassek az én jogos es igazságos ie±!s/.Oiaj.a»uixi. ±v±u»t azonban figyelmeztetem a t. kormányt: elérkeztünk a ibnerviseioij-épesseg és a türelem végső határáig s amennyiben a pártfegyelem és az a bizonyos törekvés, nogy a neiyzet ma fel ne boríttassák, a párt tagjait arra vezeti is, hogy a t. minister ur nekem adandó válaszát, ameiy nem lesz megnyugtató, — ezt előre tudnatom — tudomásul vegyék és ha ennélfogva a minister ur egy tormái győzelmet arat is, figyelmeztetem a minister urat és a kormányt is, hogy ezt a győzelmet súlyosan fogja megfizetni az ország adófizetőinek táboránál, amely meg fogja tagadni az igazságtalan adófizetést. (Helyeslés balfelől. — Zaj jobbfetől.) Mnök: A pénzügymmister ur kivan szólani. „ Bud János pénzügymmister: T. Nemzetgyűlés! Rendkívül éraekkel hallgattam Gual Ü-aston t. képviselőtársam beszédét. Ha röviden akarnám kifejezésre juttatni, hogy mi volt beszédének veleje, vissza kellene emlékeznem azokra a francia forradalom előtti időkre, amikor, azt hiszem, hasonló beszédek hangzottak el, amelyeknek hangja az volt: Nem fizetjük, vagy pedig fizessetek! Én nagyon sajnálom, t. képviselőtársam, hogy ilyen hangnemben tartotta meg beszédét. Nagyon sajnálom, mert higyje el az igen t. képviselő ur, hogy nincsen könnyebb dolog, fűteni és túlfüteni a kedélyeket, amikor adópolitikáról van szó s ha én is ugy tudnék gondolkodni, mint az igen t. képviselőtársam, sokkal jobban tudtam volna ilyen, majdnem lázitásszámbamenő beszédeket tartani, jobban tudtam volna talán azért, mert — megengedi az igen t. képviselőtársam — mégis csak egy kicsit mélyebben foglalkoztam a kérdésekkel, jobban láttam a helyzetet s talán fel is tudnék sok gyengeséget használni. Én már több izben figyelmeztettem az igen t. Nemzetgyűlést, hogy voltak itt idők, hogy eltelt pár év, amelyeket az jellemzett, hogy nem volt adófizetés. És méltóztassanak kissé utánanézni, nem akarok senkinek szemrehányást tenni, de talán hasonló felfogású álláspontok érvényesültek itt egyes adónemek letárgyalásánál, ami azt eredményezte, hogy a végén semmit sem kaptunk. Vájjon nem ennek az adó nem fizetésnek voltunk sok tekintetben az áldozatai! Nem azt akarom állitani — távol áll tőlem ez a gondolat — hogy meg lehetett volna ezt a katasztrófát akadályozni, mert ennek számtalan, ezer oka volt» Ezek az idők bebizonyították, hogy az adó nem fizetés és az elbukás egy. Ezt nem tudom eléggé figyelmébe ajánlani az egész nemzetgyűlésnek és az egész országnak s szánt 'szánévi február hó 10-én, szerdán. dékosan ismétlem meg ezt az álláspontomat, szánt szándékosan azért, mert látom, hogy még mindig nem vert eléggé gyökeret az ország köztudatában, mit jelent az, ha rendezett államháztartáshoz kapcsolódó pénzügyi politikát és gazdasági politikát folytatunk. Hogy hova visz az adó nemfizetés? Méltóztassanak kissé Nyugatra nézni. Ott egy nagy nemzet küzd most pénzügyi problémák megoldásával. (Ugy van! jobb felől.) Az elmaradt hátralékok idézték elő ezt a nehéz helyzetét és úgyszólván nem tudja megtalálni a kivezető utat, mert ehhez akaraterő is kell. Mi már megtaláltuk ezt az utat, ne veszélyeztessük tehát az eredményt, ne tartsunk ilyen beszédet, hagyjuk azoknak az ilyen beszédeket, akik nem tudják, vagy nem akarják átfontolni a nemzet egyetemes érdekeit. (Ugy van! jobbfelől.) Igen t. képviselőtársam hivatkozott arra a kijelentésemre, hogy a föld nem bir több terhet. Igaz, kijelentettem, de vonatkozásban a fennálló intézkedésekkel. Azt mondottam, hogy a fennálló intézkedéseken túl továbbmenni nem tudok. Most méltóztatik kétségbevonni ezt az álláspontomat. Nagyon messze menne, ha kimerítően akarnék foglalkozni ezzel a kérdéssel. Higyje el, igen t. képviselőtársam, hogy majd fog onnan hallatszani más felfogás is. Én azokkal az áramlatokkal akartam küzdeni, amelyek megfordítva, minden terhet a földre szeretnének áthárítani. Én ezekkel szemben foglaltam állást és azt akartam, hogy egyszer a ministeri székben is ne legyen az az egyoldalú álláspont, mely nálunk az elmúlt évtizedeket jellemezte, — mert évtizedeken át érvényesült az a felfogás, hogy a föld nincs eléggé megadóztatva, több terhet kell a földre rakni. Én ezzel a felfogással szemben foglaltam állást. Ha igen t. képviselőtársam gyengíteni akarja, ám tegye, de meg fogják-e köszönni ezt azok, akiknek az érdekét gondolja evvel szolgálni! Emlékezzék vissza igen t. képviselőtársam egyik mai interpellációra. Méltóztatott hallani, hogy az illető t. képviselőtársam felsorolt problémákat, egyiket a másik után, melyeket nem tudunk megoldani, de amelyek megoldásra várnak. Én vagyok az, — elhiheti nekem t. képviselőtársam, hogy egész őszinteséggel mondom — aki mindig a nemzetgyűlés figyelmébe ajánlottam, hogy a problémák tömegével állunk szemben és erős küzdelmet kell vívnunk. Hiszen hallunk egyik nap szociális biztosításokról, másnap a kultúra terén jelentkező követelésekről, harmadik nap a valorizációról hallunk s nem tudom még milyen követelésekről. Ne tessék olyan könnyelműen felkarolni az egyik oldalt és akkor nehéz helyzetbe hozni a ministert a másik oldalon. Én őszintéin tártam fel és tárom fel ma is a helyzetet: számoljunk ennek az országnak a szegénységével, ne akarjunk minden problémát máról-holnapra megoldani, legyünk türelmesek és akkor el fogjuk tudni érni ezeknek a problémáknak teljes megoldását. Most rátérek a közegészségügyi problémára. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, vájjon egy világháború után olyan sok katasztrófán átment országban, mint amilyen mi vagyunk, lehetséges-e, hogy valaki elképzelje azt, hogy a kormány ne az ország egész lakosságának egészségügye szempontjából induljon ki. Merem állitani, hogy engem mint statisztikust, aki statisztikával rendszeresen dolgozom, megrémítenek azok az adatok, amelyekre akadok, amikor kutatom, hogyan alakul itt a
