Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.
Ülésnapok - 1922-504
A nemzetgyűlés 504. ülése 1926. nőni békeszerződés következtében a beszerzési területnek is kétharmad része elveszett, amely a fővárosi malmok nyersterményét 40 százalékig adta. Ennek dacára a múlt évben 70 milliárd ujabb tőkét fektetett be malmainak modernizálására az intézet vezetősége, ahelyett, hogy leépített volna. Összefügg ez azután egy másik kérdéssel, azzal az u. n. 35 milliárdot kitevő csikágói tőzsdeveszteséggel, amelyet szenvedett a vállalat. És itt lehet vitázni afelett, hogy spekuláció volt-e, vagy sem, de mindenesetre képtelenség az, hogy bármely országban is nagy malomipari vállalkozás és gabonakereskedelem fejlődhessék ki a gabona-határidőüzlet helyreállítása nélkül. Egyszerűen nem fedezhetik magukat a kereskedők, amig ez helyre nincs állítva. Legnagyobb hazardéria nagyban enélkül gabonakereskedelmet űzni! (Helyeslés balról.) A kormány hibáit, amelyet az utolsó 5 év mulasztásai folytán elkövetett, következőkben lehet összefoglalnia. Mindenekelőtt a kormányból hiányzott a nagy koncepció és annak átgondolása, hogy a 14 vármegyére összezsugorított Magyarország közgazdasági életét igyekezzünk valahogyan újból összefűzni az elszakított területekkel. Ezt pedig másként nem lehet megcsinálni, csak ugy, ha Budapestből nagy közgazdasági empóriumot csinálunk, nagy kereskedelmi empóriumot, ami speciel a gabonára és a lisztre nézve a háború és a trianoni béke előtt már amúgy is fennállott. Sem a hiteléletben, sem a kereskedelmi életben, sem vámpolitikánkban nem láttuk azt a négy, összefoglaló gondolatot, amely azután külpolitikánknak is, mindnyájunk közös nagy céljainknak a legfontosabb segitő eszköze lehetett volna. (Helyeslés balról.) Az elszakított közgazdasági szálaknak, az elszakított társadalmi összeköttetéseknek újra való összefonására nagy, összefoglaló gondolatot, amely azután ipari politika kellett volna, azonban ez a mulasztás végigvonul a mi egésjz ipari, kereskedelmi és társadalmi életünkön és egész szociális életünknek minden nyomorúsága ennek a nagy koncepciónak hiányára vezethető vissza. Ne feledjük el, hogy — amint említettem, — első sorban bizonyos kereskedelmi berendezéseknek helyreállítása szükséges, amelyek felett az agráriusok és a merkantilisták NagyMagyarországon évtizedekig elméleti harcokat folytattak egymással. Sajnos, ma erre sem tér, sem idő nincs. Ma meg kell találni a megegyezés -nlattformját az agráriusoknak és a merkantilistáknak, mert ami igaz volt pl. a kikészitési eljárásra vonatkozóan az 53 milliós osztrákmagyar monarchiára nézve, az nem állhat meg a tizennégy csonka magyar vármegyére nézve. Helyre kell állitani a megegyezést, mert különben a legősibb és lepnagyobb magyar ipar feltartóztathatatlanul tönkre megy. Ugyanez vonatkozik a gabona-határidőüzletre is, mert hiszen képtelenség, hogy mi arra kényszeritsük a felvidéki, bánáti, bácskai, horvátországi, pozsonyi, ruténföldi gabonakereskedőinket, hogy Prágához, Bukaresthez vagy Bécshez csatlakozzanak kereskedelmi összeköttetéseikkel és elhanyagolják azt a B-n danestet, amelyhez őket régi állampolgárságuknál, magyarságuknál és a város centrális fekvésénél fogva összes gazdasági érdekeik fűzik. " A budapesti kereskedelmi kikötő, mint a Luca széke, soha sem akar elkészülni. Ez alatt a csehek tizenöt gőzdarut állítottak fel a pozsonyi kikötőben. Naponta láthatjuk, hogyan megy fel a bácskai búza a nem füstölgő budanesti malmok kéményei alatt Pozsonyba, Bécsbe es évi február hó 10-én, szerdán, 263 ott őrlik fel lisztté azt a búzát, amelynek felörlése kedvéért a budapesti malmokat Széchenyi István és utódai megalapították és felépítették. Mindezek oly mulasztásai a kormánynak, amelyek most még az utolsó percekben talán helyrepótolhatók. A kormánynak közbe kell nyúlnia békéltető kézzel és fel kell tárnia a társadalmi szervezetek szemei előtt azt a közös nagy nemzeti érdeket, amely a mezőgazdákat, iparosokat, kereskedőket, munkásokat és latejnereket ezekben a közgazdasági kérdésekben összefűzi. (Helyeslés balról.) Ne feledjük el azt sem, hogy vámpolitikánk teljesen tehetetlen. Nem tudom, a kormány miért nem tudja magát határozott irányokra elhatározni. Miért van az, hogy normális, tarifális engedményekkel eddig még csak Franciaországgal kötöttünk vámszerződést, azonkívül van 50%-cs meg-egyezésünk Olaszországgal és Spanyolországgal^ van egy életbe nem léptetett félig-meddig való megegyezésünk, de a többi államokkal, az egész világgal csak a legtöbb kedvezmény alapján ideiglenes megállapodásban, vagy pedig félig-meddig vámháboruban é] ünk. Ennek a felelősségtől való irtózásnak lehet tulajdonítani azt, hogy mezőgazdasági terményeinkkel csődbe kerültünk, hogy nem tudjuk eladni lisztünket, borunkat, burgonyánkat, gyümölcsünket. Mindez a koncepció nélküli közgazdasági politikánknak a következménye. (Igaz! ügy van! balról.) A kormány hibáinak másik nagy csoportja a hitel terén egész pénzügyi politikánkban megtalálható. A szanálást már annyiszor kritizáltuk a Házban, hogy csak rá kell mutatni erre, csak a gombot kell megnyomni, hogy az egész szanálási pénzügyi politikának itt van egy katasztrofális következménye. (Helyeslés balról.) Megint egy eleven példa előttünk az asztalon, amelynek következményeit az adózó polgárok fogják megfizetni. (Zaj a jobboldalon.) Miért méltóztatnak támogatni azt a kormányt, amelynek politikája ilyen következménj^ekkel jár?! Miért nem igyekszik a kormány energikusan megszervezni a gabonaraktárakat, miért nem gondoskodik a kormány arról, hogy különösen a túlkonzervativ Jegyintézetünk varráns-hiteleket engedélyezzen a beraktározott gabonára? Egyáltalában miért nem alkalmazkodik a Jegyintézet a megváltozott viszonyokhoz 1 ? Évtizedek óta előttem különösen tiszteletreméltó egyének vannak a Jegyintézet vezetőségében, mint pl. Popovies és Schober urak, azonban melléjük kellene néhány, a mai szerencsétlen életben megedződött és a bajokon keresztül ment embert tenni, akik rámutatnának arra, hogy mire van szüksége ennek a tizennégy nyomorult vármegyének, hogy ezt az országot nem lehet a régi Osztrák-Magyar Bank szemüvegén, üvegablakán át pénzügyileg kormányozni. Ez egy egészen más, nyomorult ország, ennek egészen más hitelfeltételekre van szüksége. Hiszen az Osztrák-Magyar Bank tradíciója az volt, hogy Magyarországon az ipar ne fejlődjék, Magyarországon a tőkegyűjtés lassú legyen, nehogy Ausztriának konkurrenciát csináljunk. Ma ellenben az kellene, hogy megépítsék a hitelszervezeteket a vidéken, az kellene, hogy csatornákat ássunk, hogy az egészséges, a könnyű, az olcsó hitel lemehessen a vidéken a legutolsó parasztházig és a legutolsó kisiparos és önálló iparos kapujáig is. (Helveslés balról és a középen.) , Minderre vonatkozólag, sajnos, hiányzik a kormányban az elhatározó erő. Én tudom, hogy
