Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-504

 nemzetgyűlés 504. ülése 1926. évi február hó 10-én, szerdán. 247 még élethűbb, mint a megkeresésben foglalt tényállás, mert a tudósítás szövege összeállításában követett^ rendszerből az derül ki, hogy a tudósítás valószínűleg gyorsírói jegyzetek alapján készült. Ebben a tudósításban világosan, kifejezetten meg van nevezve az is, hogy ezt a mondatot ki mondotta el. Akárki mondotta is, az tűnik ki belőle, hogy ez a mondás nem a cikkíró agyában született meg, hanem előzőleg valaki már elmondotta. Meglepetéssel látom, hogy nem az ellen indított KoródiKatona János keresztényszocialista főtitkár ur eljárását, aki ezt a mondást a lap közleménye szerint mondotta, hanem a Népszava ellen, holott a Népszava nem csinált egyebet, mint egyszerűen regisztrálta a gyűlésen elhangzott beszédeket. Ha tényleg az lenne a helyzet, hogy Vanczák János mondotta volna ezt a kitételt, ugy még megérteném a dolgot, de a lap közleménye szerint más mondotta. Végtelenül csodálkozom azon, hogy a mentelmi bizottság ennek bírálatába nem ment bele, holott a közlemény valószínűleg a mentelmi bizottság előtt volt, azt a mentelmi bizottság olvashatta és igy módjában lett volna megállapítani, hogy Vanczák János felelősségéről szó sem lehet. Nem akarok kitérni arra, hogy ebben a mondásban a lapnak, vagy annak, aki ezt alkalmazta, igaza van-e, vagy sem, egyszerűen csak arra a formai okra hivatkozom, hogy tévesen adresszálták a pert, vagy pedig szándékosan igyekeznek ezt az ügyet mellékvágányra tolni, mert nem az illető szónokkal szemben indítottak eljárást, hanem a Népszaván keresztül akarják Vanczák Jánost felelősségre vonni egy általa nem alkalmazott kitételért. Ez magán viseli a politikai üldözés jellegét. Csodálkozom, hogy a mentelmi bizottság ezt nem látta be és annak ellenére, hogy itt nyilvánvaló a politikai üldözés, mégis javasolja Vanczák János mentelmi jogának felfüggesztését. , rjEgyébként mi már megszoktuk, ha Vanczák Jánosról van szó, hogy elég, ha a mentelmi bizottságban Vanczák neve felvetődik, hogy akkor -már ne disztingváljanak, ne mérlegeljenek, mert Vanczák ab ovo kiadandó, mentelmi joga felfüggesztendő. Ez olyan sablon, amelyet — azt hiszem — nem is tudnak a mentelmi bizottságban másként elképzelni, azonban a Ház plénumának mégis gondolnia kellene arra, hogy Vanczák is képviselő, akit oda lehet állítani minden haszontalanság miatt a plénum elé és vitatkozni lehet, hogy kiadjuk-e, vagy sem, de ilyen apró kis ügyben mégis a plénumnak arra is kellene gondolnia, hogy látszik a tipikus üldözés, a politikai vexátura és még sem kellene egy képviselőtársunkat kitenni annak, hogy minden aprósággal yexálják. Épen ezért javaslom a t. Háznak, hogy a mentelmi bizottságnak ezt a javaslatát vesse el és ebben az ügyben ne függessze fel Vanczák János mentelmi jogát, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egyébként sok ilyen Vanczák-ügy van előttünk, s alkalmam lesz beigazolni, hogy milyen apró ügyek miatt kell nekünk órákat, esetleg napokat eltöltenünk Vanczák Jánossal kapcsolatban. Nem szeretném, ha a t. Ház ezekben az ügyekben a nevetségességig menne. Kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy a Ház tanácskozásainak komolyságát abban is nyilvánítsa meg, hogy ilyen apró ügyekkel nem lehet egy képviselőtársunkat üldözésnek kitenni. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök : Szólásra következik 1 Láng János jegyző : Senki feliratkozva nincsen. Elnök : Kivan még valaki szólni I (Pikler Emil szólásra jelentkezik.) Pikler Emil képviselő urat illeti a szó ! Pikler Emil : T. Nemzetgyűlés ! Mindnyájan, akik választási küzdelmekben résztvettünk és itt ülünk a nemzetgyűlésben, tudjuk, hogy a választási harc tüzében, amikor a választó-polgárságot annak az ügynek akarjuk megnyerni, amelyet mi képviselünk, nem nagyon szoktuk szavainkat mérlegelni. Egyéni temperamentum dolga azután, hogy ki megy valamivel erősebben túl a megengedhető határon, de régi gyakorlat az, — erre már előttem felszólalt Szabó Imre t. képviselőtársam is alludált — hogy a választási harc hevében elmondott szavakat még a bíróság; sem mérlegeli olyan szigorú kritikával, mint amilyennel egyébként élni szokott. Az előttünk fekvő esetben arról van szó, hogy a Népszava, politikai napilap lévén, foglalkozott az erzsébetfalvai községi választásokkal és egy referátumot közölt egy ott lefolyt választói gyűlésről és a választói gyűlésen elhangzott beszédekről. Ez a cikk tehát — amely tulajdonképen nem is cikk, mert hiszen csak hű képét tárja az olvasók elé az erzsébetfalvai választói gyűlésen történteknek — idézi egy ott felszólalt szónoknak azt a kitételét, hogy Kórodi-Katona János keresztényszocialista titkár ur hazudik. Nem nagyon finnyás kijelentés ez, megengedem, és ha valakire azt fogják rá, hogy hazug, ez tényleg súlyos becsületsértés; de különösnek tetszik nekem is, Szabó Imre t. képviselőtársamnak is, hogy Kórodi-Katona János becsületét nem azon keresi, aki ezt la kitételt a választók előtt használta, hanem keresi a Népszaván, amely ezt, jelentés formájában, csak reprodukálta. Abban már bizonyos tendenciát látok, hogy Kórodi-Katona János ur foga nem arra fáj, aki őt megsértette, hanem a szociáldemokrata párt politikai lapjára és azon akarja elverni a port. Neki azonban az ő szempontjából ehhez is joga van. Ő ott keresheti becsületét, ahol akarja. A mentelmi bizottságnak azonban kötelessége az objektivitás álláspontjára helyezkedni és minthogy Vanczák János képviselőtársunknak épen elég mentelmi ügye van, és épen elég sokat kellett a nemzetgyűlésnek az ő mentelmi ügyeivel foglalkoznia, nem szükséges, hogy az ilyen nyilvánvalóan helytelen vágányra terelt ügyet is ugy intézze el a mentelmi bizottság, hogy ezért Vanczák Jánost akarja felelőssé tenni. Ez a politikai zaklatás tipikus esete. Nagyon kérem t, képviselőtársaimat, a túlsó oldalról is, méltóztassanak már egyszer kiragadni magukat a pártszellem béklyóiból és mint emberek, mint képviselőtársai egy becsületes képviselőnek, aki nagyon súlyos pozícióban áll igazsága, hite, meggyőződése alapján a közélet, a politika, a munkásmozgalom rettenetes harcai közepette és teljesiti kötelességét, méltóztassanak megakadályozni, hogy ne kelljen neki felelősséget vállalnia olyan dolgokért, amelyekhez tulajdonképen semmi köze nincs. Amennyiben a t. Nemzetgyűlés a mentelmi bizottság jelentését mégis elfogadná, ebben annak jelét látnám, hogy hiába keresünk ebben a Házban objektivitást, hiába appellálunk a t. Nemzetgyűlés többségének lelkiismeretére, itt valósággal gépies módon ledarálják az ügyeket, mindenkiről meggondolás nélkül szentírásnak veszik a mentelmi bizottság jelentését, pedig a mentelmi bizottság, ha ko-