Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-504

A nemzetgyűlés 504. ülése 1926. évi február hó 10-én, szerdán. 245 semmiféle csoportosulás nem volt, csak az a temetői közönség volt ott, amely vasárnap délelőttönkint máskor is ott szokott lenni, a szociáldemokrata munkások közül azonban senkisem ment oda. Ami a jelentés második részét illeti, hogy tudniillik ellenállást fejtettünk ki a tüntető felvonulással kapcsolatban, nem tudom, menynyiben nevezheti az az igen tisztelt rendőrtisztviselő ur, aki ott kinn volt, ellenállásnak azt, hogy mi a sirhoz mentünk és a koszorút a sir keresztjére akartuk helyezni. Természetesen mi igazságtalannak, helytelennek és jogtalannak tartottuk a rendőrtisztviselőnek azt az intézkedését, azt az eljárását, hogy minket nem engedett oda a sirhoz, amelyre mi a koszorút el akartuk helyezni, de amikor azt mondotta, hogy nem szabad odamenni és amikor elénk állottak a rendőrök, természetesen mi nem mentünk neki a kardoknak, hanem tiltakoztunk ez ellen és azután visszafordultunk és eljöttünk. Semmiféle ellenállásról tehát komolyan szó sem lehet. (Szabó Imre: Mégis összetépték a koszorúnkat!) Ez a rendőri jelentés legfényesebb igazolása annak hogy általában milyenek azok a rendőri jelentések, amelyeket a különböző törvényszékeken és egyebütt is láthatni. Ahogyan ez a rendőri jelentés nem fedi a valóságot és nem felel meg a valóságnak- ugyanúgy valamennyi rendőri jelentés hasonló tónusban szerkesztetik meg és úgyszólván egyetlen rendőri jelentés nem felel mes: a valóságnak, ezt mindig az illptő tisztviselő egyéni véleménye szerint alkotja meg. Miután én ebben a kérdésben sérelmet látok, s azt látom, hogy a nemzetgyűlési képviselők mentelmi jogát a rendőrség ténylee megsértette azáltal, hogy nem engedte őket oda elmenni, ahova joguk van menni, nemcsak mint képviselőknek, hanem mint egyszerű polgároknak is — hiszen mindenkinek joga van elmenni ahhoz a sirhoz. amelybe? menni neki épen jól esik és joga van letenni egy koszorút egy sírhalomra, ez ellen sem a rendőrség, sem ser ki a viláexm nem tiltakozhatok sehol, még Magyarországon sem — javaslom, boery a kisebbségi véleményt foe-adi?» el a nemzet

ovf»"lé« és utasítsa viasza, P-K előadó ur jelentését. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Fluök: Szólásra következik

1

' Láng János jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Nemzetgyűlés! A megrögzött alkoholistáknak az a sajátságos tulajdonságuk fejlődik ki idővel, hogy elvesztik minden érzéküket a morállal és a társadalomban szokásos törvénnyel és renddel szemben. Ugy látszik, a kormány is deliriumos lett hatalmi mámorától és elveszti minden érzékét olyan szabály és nem írott törvénnyel szemben, amely általában az emberi társadalomban szokásos; mert ha nem volna igy. nem tudnám megérteni ennek az egész ügynek a lefolyását. Magam is szemtanuja voltam annak, ami a temetőben történt. Nem mentünk oda csoportosan, hanem kimentünk egynéhányan azért, hogy kegyeletünknek kifejezést adjunk és koszorút tegyünk le a sirra. Azokat a munkásokat, akik véletlenül megtudták, hogy elmegyünk oda, leintettük és eltávolítottuk a temetőből, és csak egy igten kis csoport — 12 vagy 14-en sem voltunk — ment el Ady sírjáig. Onnan elválva, tisztán mi képviselők igyekeztünk a szóbanforgó sir felé, hogy ott letegyük a koszorút. Egy erős rendőri kordon fogott bennünket körül; az arcukra szinte kiült az a gyönyörűség, hogy nahát, most mód és alkalom nyílik arra, hogy felsőbb parancsra képviselőkkel brutálisan léphessenek fel, mert hiszen eddig csak az adóalanyokkal szemben léphettek fel brutálisan. Az a fogadtatás, amelyben a sírnál részesültünk, abban az egy pár emberben kitörölhetetlen nyomokat hagyott. Az az ember, aki a fegyházban él, elveszti érzékét a tér és az idő iránt és elveszti érzékét a szabadság iránt. Öt esztendő óta él Magyarország dolgozó népe, munkás népe egy fegyházban. Ez alatt az öt esztendő alatt nagyon sok mindenhez hozzászoktunk, nagyon sok brutalitásban és megaláztatásban volt részünk; mee

1 kell állapitanom, hogy nagyon sok mindenhez hozzászoktunk ez öt esztendő alatt, ami azelőtt hihefet]en volt előttünk, de azt mégsem hittük volna, hogy mártírok sírjára nem engednek koszorút tenni akkor, amikor tudjuk azt, hogy akik a mártírok életét vették el, szabadon járhatnak és szabadon nézhetik azt az aranyórái, amelyet áldozatuktól elraboltak. Semmiféle törvény és szabály ellen semmiféle vétséget nem követtünk el. Arra nézve, mintha gyülekezetet alkottunk volna ott, ki kell je^ntenem, hogy a legősibb törvény, a zsidótörvény is azt mondja hogy csak 10 ember alkothat gyülekezetet.^ Mi pedig tizen sem voltunk ott. Talán tíz képviselő veszélyezteti azt a keresztény és nemzeti államrendet, melyet önök szilárdnak, örök időkre berendezettnek és a nemzet lelkében megalapozottnak tartanak! Ezt a keresztény és nemzeti világrendet az az öt-hat-tiz képviselő veszélyezteti s ez ellen egy rendőri apparátust kell felvonultatni 1 Csoda, hogy a gépfegyveres katonákat nem vonultattak fel azon pár képviselő ellen. Szomorú bizonyítéka ez a mai rendszernek, s én azt mondom, — bár nem vagyok nagyon szentimentális — hogy örök időkre nyomot hagyott ez a fogadtatás a lelkemben. A jelentésnek az a része, amelyben a rendőrség azt állítja, hogy ott egy gyülekezet volt, ez nem igaz, mert rajtunk kivül az Ady Endre sirjától a másik sirig egy ember sem ment, tehát nem alkottunk gyülekezetet. (Hedry Lőrinc előadó: Huszonötén voltak! — Propper Sándor: Hazudik, aki ezt irta! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Propper Sándor képviselő urat kénytelen vagyok a sértő kifejezésért rendreutasítani. (Szabó Imre: Hamis a feljelentés! — Propper Sándor: Nem az első hamis jelentés! — Zaj a jobboldalon.) Malasits Géza: Ady sirjától a Somogyi sirjáig összesen nyolcan mentünk. Mondom, hogy a legősibb törvénykönyvben, Mózes törvénykönyvében is az van, hogy tiz ember alkot egy gyülekezetet, mi pedig nyolcan voltunk; ezzel a nyolc képviselővel szemben pedig volt ott legalább 40 rendőr, azonkívül még egy csomó detektív volt elbujtatva a sírok mögött. Hogy mennyivel másként fogták föl a dolgot, például Poroszországban, ahol Vilmos császár uralkodott és köztudomású volt arról, hogy nem valami nagyon szerette a szocialistákat és az ő terminológiája szerint az álam felforgató elemeket, erre vonatkozólag elég rámutatnom arra az esetre, amikor 1903 márciusában a berlini szociáldemokrata pártszervezet felkereste a márciusi elesettek sirhalmát. Ez alkalommal kivittek magukkal egy nagy hatalmas koszorút, amelyen vörös szalag volt. A koszorút két képviselő vitte. Egy rendőrtisztviselő ekkor odament és a zsebében