Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-496

A nemzetgyűlés 496. ülése 1926. ahogy ő maga elad. A mezőgazdasági terményeknek ez a világpiaci helyzet folytán kényszerű árcsökkenése okoz egy kis olcsóbbodást. Az árcsökkenés azonban az iparcikkek te: én is nagyobb volna, ha nem volna ez a brutális védővámrendszer, amelyet a minister ur megjelölt, mint csökkenési alapot, ha nem volna az a kereskedelmi politika, amely kinai falakkal vette körül ezt a tizenhárom vármegyés csonka országot és amely vétót kiált minden olcsó és jó külföldi árunak, — mert a nagybankokat és a nagyipart védeni kell. Amikor én itt összehasonlítást teszek az indexszámokkal, a t. minister ur indexszámait idézem. Kérdem a minister urat: amidőn ezeket az indexszámokat itt a nemzetgyűlésen emiitette, gondolt-e ő arra, mit jelent az, hogy a magyar mezőgazdaságnak, az állam fő termelési ágának 40—50%-kai olcsóbban kell eladnia a maga terményeit, ezzel szemben 60—70%-kai drágábban kell beszereznie szükségleteit? Hiszen tiszta dolog, hogy ez csak katasztrófára vezethet, mert ez a differencia elbuktatja a magyar mezőgazdaságot, mint ahogy el is buktatta ugy, hogy ma már versenyeznek a mezőgazdák országszerte, hogyan tudnak bárminemű kölcsönhöz hozzájutni, hogy kifizessék régi adósságaikat. Az igen t. minister ur még egy konzekvenciáját nem vonta le a maga indexszámainak, amelyek brutális védővámrendszerü következményei. Azt mondta, hogy 1*62 az indexszáma az ioari termékeknek. Nem gondolta meg a minister ur, hogy miből fizeti meg ezt a magyar fogyasztótársadalom, a dolgozó milliók, tisztviselők osz+álya, miből fizetik az ipari munkások, kisbirtokosok és a többiek, akiknek keresete a békeidővel szemben ma nem 1-62-es, hanem 0*60, 0-70 és 0-80-as indexszámnak felel meg. Ezekre a nagy kérdésekre nem kapunk feleletet. Ezeken a fontos kérdéseken a t. minister ur átsiklott beszédében és nem volt hajlandó levonni ezek konzekvenséit, már pedig a nemzet szempontjából egyedül és kizárólag ezek a kérdések fontosak, az, hogy miképen viszonylik egyik indexszám a másikhoz a kereset és az árak összehasonlításánál. A t. kereskpdelmüe*vi minister ur a maga rettenetes védővámDolitiká iának eredményekéin feHioz+a azt, hogy csökkent a munkanélküliség. Ha ip*az volna az a hamis ten^-ia, h^ffv a védővámok e?ökken+ik a mrmkanélWilisége+, ennek az elmúlt esztendő platt feltétlenül be kfílett volna köve+ke-znie. Ha igaz az, hogy a védővámok szaporítják a mnnkaalkalmat, akkor az ezelőtt három esz+endővol vo] + probi+iv rendszernek és az utána következő borzalmas védővámrendszernek azt kellett volna rnulhatatlan-nl involválnia, hogy itt messzüniék a munkanélküliség, vagy ha nem is szűnik meg, logalább szukeesszive fokozatosan csökkenion. Ezzel szemben kénytelen vagyok konstatálni, hofv például a gé^e-yárak munkáslétszáma 1924 január 1-től 1924 november l-ig 50 284-ről leszállt F6.7F0-re. íme, az eredmény ér>ou mep-forditott. Nem lehet a magyar kereskedelemü*ryi kormanyza+nak a munkanélküliség csökkenéséről beszélnie, amikor 100 mnnkshelvre ma is 168 munkakereső munkanélküli esik. M^tóHassék megengedni hogy a kereskedő

1 f» m ÜP-VÍ minister ur r»olbikájának rendMvű/H hiányaiba és tévességei^e tovább ^s felhivja

m p figyelmet. .Az is-»n t. kere^^delemücyi minister nr és a ko^manvzat kije^nteHe hogy ezekre a brutális védővámokra, amelyek NAPLÓ. XXXIX. évi január hó 27-én, szerdán. 17 alatt ez a szerencsétlen nemzet évek óta nyög, az iparfejlesztés szempontjából volt szükség. Mikor azonban a kereskedelemügyi kormányzat megteszi ezt a megállapítást, ugyanakkor szirénhangokat hallat minden állam felé, hogy alig várja, hog*y kereskedelmi szerződést köthessen a külföldi államokkal, alig várja, hogy engedhessen ezekből a vámokból, mert hiszen szüksége van — azt mondja — kereskedelmi szerződésekre. T. minister ur és t. Nemzetgyűlés, vagy igaz az, hogy a hazai ipar fejlesztése szempontjából szükség van ezekre^ a brutális védővámokra és akkor méltóztassék ezt az álláspontot konzekvensen követni, vagy nem igaz, de akkor méltóztassék eltörölni a védővámrendszer politikáját, nem pedig ezt a kétféle elvet egyszerre követni, egyszer hideget, egyszer meleget fújni. Ez lehetetlenség. (Szabó József: Le^ het mindkettőt, csak egyszerre nem! — Meskó Zoltán: Egy szájból nem lehet egyszerre minda kettőt!) Lehetetlennek tartom, hogy egyszer a védővámrendszer tógájában jelenjenek meg a pódiumon és bebizonyitsam az egész ors ág előtt, — at. többség tapsai között — hogy Magyarország ipara elpusztul, ha ezeket a súlyos védővámokat nem vezetjük be — és ezelőtt egy esztendővel ebben a tógában tetszelegtek a pódiumon — és alig telik el egy esztendő, megjelenjenek ugyanazok a férfiak — ugyanaz az előadó és ugyanaz a kereskedelemügyi minister — és ilyen nyilatkozatot tesznek: kérem, hamar szerződést kell kötni, bármily áron csökkenteni kell a vámokat — még pedig, amint a francia kereskedelmi szerződés bizonyítja 50-től 62%-kai, — mert ha nem csökkentjük ezeket, elpusztulunk. A hivatalos álláspont ilyen megváltozásának, nézetem szerint, csak egy konzekvencája lehetne, az, hogy talán mégis mások adnák elő a francia—magyar kereskedelmi szerződést és ezt a németet mások képviselnék a t. kormányzati többség részéről itt a parlamentben is. Csodálkozva látom, hogy Görgey István t. képviselőtársam, aki körömszakadtáig védte azokat a brutális védővámokat, most előáll é« megindokolja, hogy egészen jó, ha 50—62%-kai leszállítjuk azokat a vámokat, amelyeket helyeseknek tartott ezelőtt egy esztendővel. (Meskó Zoltán: Az emberek és a vámok változnak! — Derültség.) T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy ennél a kérdésnél néhány szóval rátérjek annak kimutatására is, hogy a t. kereskedelemügyi kormányzat által inaugurált és életben tartott magyar vámrendszernek kik látják hasznát, mennyi hasznát látják és kik látják kárát. A Statisztikai Szemle adatai szerint ipari termelésünk értéke 1924-ben 1447'5 millió aranykorona volt. Ha ipari termelésünk 70%-át a magyar nép fogyasztja el, ennek a belföldi fogyasztásnak értéke 1013:25 millió aranykorona volna. Csak 40%-s vámot véve alapul — mert minimum az, amit felveszek, hiszen vannak 60—70—80%-os vámok is, — a fogyasztás értéke után a vám 405*3 millió aranykorona volt. Ha ehhez a 405-3 millió aranykoronához hozzáveszem azt, hogy a külföldről behozott áruk után az állani is vesz 100 millió koronát egy esztendőben illetékképen, ezt hozzá kell számitanom és meg tudom állapítani, hogy a magyar védővámrendszer a magyar nemzetnek egy esztendőben — az 1924. esztendőben — 505-3 millió aranykoronába került. Kinek érdeke az, hogy a nemzet itt külön 505-3 millió aranykoronát fizessen? Annak a 3