Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-502

À nemzetgyűlés 502. ülése 1926. olyan problémáról, amely a háború utáni események következménye, egy olyan kérdés magoldásáról., amely körül megoszolhatnak a vélemények, de nem oszolhatnak meg a tekintetben, hogy az ország jól felfogott kormányzása érdekében és politikai viszonyainknak szempontjából ezt a kérdést helyesen és praktikusan már régen meg kellett volna oldani. Akik sürgetik ennek a kérdésnek megoldását és követelik, hogy likvidálják a forradalmak ezen következményét, hogy oldják meg ezen problémát emberségesen, joggal utalhatnak itt történelmi eseményekre,, arra, hogy ahol forradalmak voltak, mindenhol előfordultak ezek az események. (Propper Sándor: Hej! Rákóczi, Bercsényi!) Mindenütt volt emigráció, mindenütt megoldották ezt a kérdést és minél gyorsabban oldották meg és minél inkább számoltak a forradalomnak jelenségeivel, annál nagyobb szolgálatot tettek az országnak. Mi tehát azt az álláspontot képviseljük, hogy az emigráció kérdését likvidálni kell, hogy azt nem ugy kell kezelni, mint ahogy kezelik. Akik például szorosan a szociáldemokrata párthoz tartoznak az emigrációból, azok közül egyetlen egy ember sem vádolható meg a legcsekélyebb bűncselekménnyel sem. Például Garami Ernőről a Budapesti Hírlap annakidején, amikor lemondott a kereskedelmi ministerségről, megirta, hogy praktikusabb, hozzáértőbb, de tisztakezübb ember alig ült még a kereskedelmi ministeri székben. Ha tehát ez az egyénileg tisztáknak, becsületeseknek vannak eszméik és ideáik, amelyekért dolgoztak egy életen keresztül, hoztak nagy emberi áldozatokat és benne van az emigrációban is a nagy gondolat, ós nem tértek íe meggyőződésük adta utjukról sohasem, ezt a nagy gondolatot, amely ezekben az emberekben kifejezésre jut és amely becsületesen, őszintén nyilvánul meg, üldözni és megbecsteleniteni azzal, hogy ugy támadjuk és ugy Ítéljük meg őket, mint egyszerű rablógyilkosokat, vagy egyszerű gonosztevők tényét, ezt sehol a világon nem csinálták és nem volt az az elvakult ellenforradalmár, aki ne ismerte volna el, hogy a forradalomban mindig voltak nagy idealisták, nagy eszmék és gondolatok vezették az embereket és hogy ezeket nem ugy kell kezelni, mint a közönséges bűntetteseket. (Propper Sándor: így kezelték Rákóczit, Kossuthot, Bercsényit!) Ebben a cikkben arról a nagy kérdésről van szó, amelyet előbb-utóbb meg fognak oldani, de amelynek megoldását mi természetszerűleg sürgetjük, nem pártszempontból, hanem az ország szempontjából, nem szűkös klikkérdekből, hanem abból a nagy gondolatból kiindulva, hogy a bosszriállás sohasem jó politika, nem vezethet célra és minél inkább helyezkedik egy kormányzat az emberiesség álláspontjára, annál maradandóbb lesz és közelebb hozza azt a nagy célt, amelyet szem előtt kell tartania, ha az ország egyetemes érdekeit szolgálja. Ezt fejezi ki ez a cikk, ezt akarja elérni és ezért nem érdemli meg azt, hogy kiadják a szerzőt és odaültessék a vádlottak padjára. Kérem tehát, vesse el^ a nemzetgyűlés a mentelmi bizottság jelentését. Elnök: Szólásra következik? Kabók Lajos képviselő ur jelentkezett. A képviselő urak gyakorlatba veszik azt a házszabályellenes dolgot, hogy innen jelentkeznek. A jegyző urnái méltóztassanak jelentkezni, nem ujjal és integetéssel, hanem ugy, amint a házszabály előirja és annak az Hiedelemnek megfelelően, ami ott elő van irva. Nekem kötelességem évi február hó 5-én-, pénteken. 209 íigyelmeztetni arra, hogy ez nem lehet rendszeres eljárás. Kabók Lajos: T. Nemzetgyűlés! Bocsánatot kérek, de erre a felszólalásomra nem tehettem meg a szükséges előkészületet és ezért innen, a helyemről voltam kénytelen jelentkezni; egyébként az elnöki intelem előtt meghajlom és kötelességemnek fogom tartani annak eleget te Dni. Ezek előrebocsátása után gondolkozóba esem, midőn azt látom, hogy a nemzetgyűlés nagy munkáját elvégezve, ugy látszik, ismételten a kormány sugalmazására és akaratából Vanczák-napot rendez. Vanczák t. képviselőtársamnak egy egész sereg mentelmi ügye került ma a Ház elé. (Zaj a jobboldalon. — Rothenstein Mér: Ez nem tendencia"? — Szomjas Gusztáv: Az a tendencia, amit önök csinálnak! — Egy hang a középen: Nem sajnálják azt a szegény embert? — Zaj.) Ezzel a nagy nagyszabású mentelni üggyel akarja a kormány a Házat foglalkoztatni. Ha visszagondolunk azokra a napokra, amikor házszabályvita keretében szóvátették az elnöki előterjesztéseket, önkéntelenül is az tódul az ember gondolatába, hogy talán azért volt sürgős a kormánynak az indemnitási vita lefolytatása, hogy azután a mentelmi ügyek egész légióját, egész sorozatát vehesse elő és nyugodtan adhassa ki azokat a nemzetgyűlési képviselőket, akiket a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága ki akar adni. Épen a közelmúlt napokban jelent meg egy híradás, hogy Bulgáriában is volt forradalom, ott is követtek el különböző merényleteket, súlyos dolgokat. 1922-ről datálódnak ezek a megmozdulások és mégis a bolgár kormány nem azt teszi, amit a magyar kormány, hanem belátja, hogy az ország belső ügyeit csak ugy lehet elrendezni, hogy azoknak, akik ezek miatt a lázadások miatt elmenekülni voltak kénytelenek, amnesztiát ad. Ilyen módon körülbelül 7000 ember került amnesztia alá Bulgáriában, mehet ki börtönéből, térhet vissza az emigrációból családi köréhez és kezdheti meg azt a munkát, amelyet ott a társadalom érdekében folytatnia kell. Ezzel szemben, ha a magyarországi viszonyokat vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a magyar kormány ahelyett, hogy az emigráció kérdését likvidálná és hasonlóan, mint Bulgáriában történt, amnesztiát adna, a mentelmi ügyek sorozatát véteti elő. Ma egy olyan mentelmi ügyet tárgyal a nemzetgyűlés, amelyben azért kérik ki Vanczák nemzetgyűlési képviselőt, mert, amint Farkas előttem szóló t. képviselőtársam mondta, egy cikk keretében az emigráció kérdésével foglalkozik és megbélyegzi azokat a gyilkosságokat és gyilkosságra való uszitásokat, amelyek elkövettettek. Amidőn azt látjuk, hogy az emigráció kérdésének rendezése helyett a nemzetgyűléstől kikérik azt a képviselőt, aki a cikkért felelős, akkor meg kell állapitanunk, hogy ebben az esetben a politikai zaklatás esete forog fenn. Semmi körülmények között nem tudom máskép elképzelni, mert ha ez nem igy volna, akkor a kormány másként cselekednék és az emigráció kérdését egyszersmindenkorra likvidálná; e miatt nem zaklatna képviselőket, akik cikkek keretében szóváteszik az itthoni gyilkosságokat és gyilkosságra való uszításokat. Magamnak is azt kell mondanom, hogy azok, akik elmenekülni voltak kénytelenek ebből az országból, nem olyan emberek, amilyeneknek különösen a túloldal minősiti őket. Nem egy van köztük olyam aki igen jó bará-