Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-502

A nemzetgi/üJés 502. ülése 1926., mint sokan, akik idehaza a fórumon beszélhetnek. Ezek az emberek tettek és még tehetnek az országnak oly szolgálatokat, amilyeneket talán sokan nem tudnak ennek az országnak megtenni. Ezek az emberek legalább anynyit megérdemeltek volna, hogy amikor ők maguk is kívánják, hogy állitsák őket a független biróság elé, akkor ne bánjanak velük ugy, mint betörőkkel és tolvajokkal. Amikor megjelentek a hirek, hogy nekik salvus conductus adassék-e vagy nem, akkor ezt a kérdést tárgyalta ez a cikk és akkor adott annak a véleménynek kifejezést, hogy amennyiben salvus^ eonductus nélkül nem jönnek haza az emigránsok és nem állnak a magyar biróság elé, akor a cikk szerint talán rövidebb utón is el lehet velük intézni a leszámolást, és hisznek a magyarok Istenében, hogy a leszámolás eredményét meg fogják kapni. Misem természetesebb, mint az, hogv ilyen cikk abban az időben is, de ma is, mint minősíthetetlen durva uszítás, feleletben részesült, és a felelet nem lehetett más, mint az a körülmény, amelyet annak idején a Népszava a cikk megjelenését követő napon leadott. Az előadó ur rapszodikus és egyes részeket kiragadó eladása, amely ismét jellemzi a helyzetet, nem világosítja meg a Népszava válaszát. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem az előadó dolga!) Mondjuk: az ügyészség inkriminál és ideterjesztett részletei nem világitják meg a kérdést teljesen és tökéletesen. A cikk, amelyről itt szó van, igy kezdődik (Olvassa): »Mi közben a ministerelnök szorgosan járja a külföldet és a demokrácia hangoztatásával ajánlgatja bemagát a különböző forradalmi, szociáldemokrataés radikális és polgári kormányok jóindulatába, itthon az ő tudtával és beleegyezésével, vagy talán az ő^ tudta nélkül bár, de hallgatólagos jóváhagyásával, mindenesetre azonoan a kormány külföldi arculatjával ellenkező szellemben, folytatódik az ellenforradalmi reakciók vérszomjas bosszúálló hadjárata.« Itt egy sereg ismétlés van, amivel nem akarom az időt tölteni, de azt a megállapítást kívánom leszögezni, amelyet a cikk itt közöl: »Öt év múlt el az ellenforradalom diadala óta, öt év múlt, hogy a megszálló román csapatok védelme alatt egy kisded csapat lehetetlenné tette a Peidl-kormánynak az egészséges célravezető demokratikus átalakulást. Ez az elmúlt öt év, ennek az öt évnek lesújtó tanulságai nem voltak elegendők ahhoz, hogy az ellenforradalom káros szelleme pusztuljon, noha ebből az öt évből három egész év a középutas Bethlen-kormányuralmára esik.« »A börtönök« — abban az időben is, amikor ez a cikk Íródott. 1924 őszén — »a börtönök zsúfolva vannak politikai üldözöttekkel, az internálás rendszere, a rendőri jelentkezés még teljes pompájában virágoznak, az elüldözöttek és az ellenforradalmi terror elől elmenekültek pedig még mindig nem gondolhatnak hogy hazájukba, munkájukhoz, családjukhoz visszatérhessenek«. Hiszen t. képviselőtársaim, még az egységespárti képviselő urak is, akik velünk voitak szemlén, ha nem is itt a Házban, és legfeljebb csak a folyosón, a legnagyobb felháborodással nyilatkoztak az akkori állapotokról. Azt mondja továbbá ez a cikk egy későbbi Dontjában, hogy ezek hatása alatt következett be az úgynevezett emigráns-pörben a büntető eljárás oly férfiak ellen, akik »távol álltak a bolsevizmustól, akiknek menekülni kellett, mert nem akartak Somogyi Béla sorsára jutni és akik azután odakint az emigrációba szót évi február hó 5-én, pénteken. 207 emeltek — nem a nemzet, hanem a fehér forradalom gyáva martalócainak gazsága ellen.« »A nyers boszuérzettel nehéz pörbeszállni, de azt talán mégis csak el lehetne várni, hogy a pörbefogottakat salvus conductussal hazaengedjék avégből, hogy a biróság elé állhassanak és védekezhesenek! Erről volt szó az emigráns-pör tárgyalásával kapcsolatosan, erről a legtermészetesebb és legigénytelenebb igényről, a középutas magyar kormány, amelynek feje pedig Genfben lelki pucerájt nyitott, még ennyire sem volt kapható«. Ezután következik az a részlet, amelyet az ügyész; illetve az illető lapnak, a Magyarságnak szerkesztője az ügyészség utján inkrimináltatott, és ha az előzményeket ismerjük, ugyebár természetes, hogy azok a megállapítások, amelyek az inkrimináeió tárgyát képezik, nem elég súlyosak ahhoz, hogy az ember morális felháborodásának kifejezést adjanak, beleképzelve magát az 1924. évi őszi állapotokba, nem elég erősek 'ezek a kifejezések akkori keserűségünknek igazi kifejezésére. Mert nem lehetséges, hogy oly lap amely egyébként a legitimizmus álláspontján állva, tehát a régi konzervatív világot kívánja vissza, nem lehetséges és elképzelhetetlen, hogy ilyen lap odaállhasson és 1924 őszén, amikor már öt éve mult a bolsevizmus bukása, gyilkosságokra uszítson. Ha ezt a minősithetetlen eljárást annak idején megbélyegeztük és a Népszava közleményében kritika tárgyává tettük az semmiesetre nem lehet oly túlzott cselekmény, amelyért a szerkesztő megérdemelné, hogy bírói eljárás indíttassák ellene. De ha ez meg is történik, ismételten csak azt hangsúlyoztuk, hogy a mi hangunkat ily intézkedésekkel nem lehet elfojtani. Több, mint ötven éve, hogy Magyarországon munkásmozgalom keletkezett, nem mi vagyunk okai és nem a munkások, akik a szervezkedés utján kényszerültek a kapitalista kizsákmányolás ellen védekezni, nem mi vagyunk ennek okai és a munkásság hangját nem lehet elnyomni, hanem meg kell szüntetni az okokat, amelyek a magyar munkásokat a legteljesebb kizsákmányolás révén a politikai és gazdasági rabszolgaságba sülyesztették. Hy apró intézkedésekkel, próbálkozásokkal a mozgalmat nem lehet elnyomni. Azért tehát kár az ilyén kísérletezésekért. Azok után, amiket az előadó ur előadása kapcsán bátor voltam ismertetni, látható, hogy az illető közleményben nincsen üldözni való, nyilvánvaló az illető lapszerkesztő ellen indított politikai zaklatással állunk szemben, és nem képzelem el, hogy ebben az esetben a t. Nemzetgyűlés a mentelmi bizottság javaslatát el fogja fogadni. Mert ha megteszi, akkor önkéntelenül is azt jelentené ki, hogy bárki szájnára itt áll a nemzetgyűlés mentelmi bizottsága, hogy vexaturákkal, zaklatásokkal legyen rendelkezésére és mindenki indithat bármely nemzetgyűlési képviselő ellen eljárást akkor is ha a legigazságosabb, legméltányosabb ügyben emel szót. Tisztelettel kérem a Nemzetgyűlést, méltóztassék az előadó ur javaslatának elvetésével Vanczák János képviselőtársam kiadatását megtagadni. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Ebben a nagybani gyártási módszerben, ahogy a mentelmi kérdéseket tárgyaljuk, ma ez a második eset. Mindkét esetben méltóztatnak látni, hogy az inkriminált cikk nem egyéb, mint reflexió korábban megjelent valamely cikkre, vagy állításra, nem egyéb, mint védekezés és 30*