Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-502

206 A nemzetgyűlés 502. ülése 192 T. Nemzetgyűlés! Propper Sándor képviselő ur előbb elmondott beszédében a magyar hatóságokra és a m. kir. bíróságokra vonatkozólag oly kijelentést tett, mintha azok egyoldalúságra hajlamosak volnának. Ezért a hatóságaink és biróságaink tekintélyét sértő kijelentésért kénytelen vagyok a képviselő urai utólagosan rendreutasítani. (Rothenstein Mór: A bíróságokról nem is beszéltem.) Elnök: Propper Sándor képviselő úrról volt szó. Következik a mentelmi bizottság jelentése rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt feljelentett Vanczák János nemzetgyűlési képviselő ur ügyében. Az előadó urat illeti a szó. Nánássy Andor előadó: T. Nemzetgyűlés! A Budapesten megjelenő Népszava című lap 1924. évi szeptember 26-án »A tettek szanálása a gyakorlatban« cím alatt megjelent cikkének egyes kitételeit Milotay István budapesti lakos magára nézve sérelmesnek találta. A kifogásolt részek a következők (Olvassa): »A gyilkosok lapjai belemartak az emigránsokba, amit értünk, mert ezek nem gyilkosok, tehát nem számithatnak a gyilkosok szaksajtójának támogatására, még csak jóakaratú semlegességére sem. Azt hisszük, nem is reflektálnánk az ilyen kétes értékű támogatásra. De, ami emlitésreméltó : csatlakozott az uszítókhoz és gyalázkodókhoz a legitimizmus finomkodó zsurnálja, a Magyarság is, — igaz: nem először — és pedig olyan tónusban, hogy elbújhat előtte még az »Akasztófa-Ujság« is.« Továbbá kifogásolja a következő kitételt (Olvassa): »Cikk jelent meg a finom legitimizmus papirosának hasábjain, bizonyára a finom lapszerkesztő tollából, amely cikk telve van otromba rágalmakkal, durva invektivákkal és olyan stupid megállapításokkal, amelyekkel nem érdemes vitába szállni. Nem, nem érdemes cáfolni azt, hogy az emigránsok okozták az ország feldarabolását, sem azt, hogy létrehozták a bolsevizmust, ostoba feesegések ezek a vádak, amelyeket Milotay urnái sokkal illetékesebb tényezők már régen megcáfoltak.« Továbbá (Olvassa): »Ha egyéb nem került volna ebbe a cikkbe, igazán nem pazaroltunk volna rá időt és teret. Ámde a cikk befejező része, amelyet motto gyanánt tettünk cikkünk élére, megérdemli a megörökítést és a — mementót! Hitvány uszítás ez: gyilkosságra való egyenes felhívás, .aminek az ad komolyságot, hogy ez a lap és ez a, toll nem most uszít először gyilkosságra és hogy korábbi uszításai nem voltak egészen eredménytelenek.« Végül: »A magyar szótárban nincsen elég szigorú meghatározás ennek a hitványságnak a méltó jellemzésére. De nem is ezt akarjuk most. Csupán figyelmeztetni akarjuk a gyilkosok orkesztrumának primhegedüseit, hogy elég volt az uszításból és gyilkosságokra való felbnjtásból. Volt idő, mikor nem voltak olyan bátrak ezek a hősök amikor lágyabban fuvoláztak azok felé, akiket most a gyilkos urak kezeibe ajánlanak, akkor az volt a jövedelmezőbb, most ez a konjunktúra, értjük, de azért mégis ajánljuk, hagyják abba.« Ezekért a kitételekért dr. Milotay István szerkesztő feljelentésére a budapesti kir. járásbíróság eljárást indított az 1914. évi XLI. te. 1. §-ába ütköző, a 3. § 2. bekezdése és a 4. § 2. bekezdése szerint minősülő becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt. A nyomozás során a cikk szerzőjét a szerkesztőség felhívás dacára nem nevezte meg és így a sajtótörvény értelmében a cikkért a felelős szerkesztő, Vaczák János felelős. A bi?. évi február hó, 5-én, pénteken. zottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, a cikk a bűncselekmény tényálladékait tartalmazza, a személyi összefüggés kétségtelen, zaklatás esete nem forog fenn, ennélfogva javasolja a nemzetgyűlésnek, hogy Vanczák János nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az ügyben függessze fel. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Szabó Imre! Szabó Imre: T. Nemzetgyűlés! Az előadó ur által előterjesztett mentelmi bizottsági jelentéssel szemben ugyanaz a kifogásom van elsősorban, mint amelyet az előző üggyel kapcsolatban már hangoztattak. Nevezetesen az, hogy az irásos jelentésben nyoma sincs annak, hogy itt a kérdéses cikknek mely passzusai azok, amelyek inkriminálva vannak. A t. előadó ur élőszóbeli előterjesztése nem pótolhatja az irásos jelentést, és épen azért itt is óvást emelek a mentelmi jog kezelésének ily módja ellen. Egyébként a tényálladékra nézve a következőket kívánom ismertetni. A kérdéses lappéldányban megjelenő cikk élén mottóként van idézve a Magyarság 1924. évi szeptember 24-iki számában megjelent egyik cikknek egy része. Ennek a cikknek ez a részlete igy szól (Olvassa) : »Merjük hinni, hogy ezek az urak gondos számadásaikban mégis követtek el egy hibát. Ha a magyar kormány szivesen elodázza és elszabotálja ezt a port : a magyar társadalomban lesz még annyi önérzet és annyi elszántság, hogy máskép, talán rövidebb utón intézze el velük a nagy leszámolást. És ha a bécsiek ezt a leszámolást keresik és sürgetik — hiszünk a magyarok Istenében — meg is fogják kapni kamatostul.« A Magyarság cikkének idézete ez a rész. Ez a cikk azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy az emigránsokat, akik jórészben most is kinn vannak a külföldön, perbe fogták, és a magyar kormány utasítására a királyi ügyészség vádat emelt az emigránsok egyik része ellen. A vádemeléssel kapcsolatban az emigránsok azt kívánták, hogy a magyar biróság előtt szabadon védekezhessenek, ne bánjanak velük ugy, mint* utcai tovajokkal, csirkefogókkal, betörőkkel, vagy esetleg rosszabbul is, ne bánjanak velük a ministerelnöki 1919. évi 4039. számú rendelet alapján, amelynek alapján az ügyészség minden vádlottat, aki hasonló ügyben szerepel, egyszerűen elfoghat, hónapokig kihallgatás nélkül börtönben tarthat anélkül, hogy ügyvédjével, hozzátartozóival érintkezhetnék, benn van a börtönben és a védekezését semmi irányban elő nem készítheti, szóval ne bánjanak velük ugy, mint oly emberekkel, akiket a társadalomból teljesen kiközösítenek, és szabad vadnak tartanak, amelyre mindenki büntetés nélkül vadászhatik. Ezek az emigránsok politikusok, oly emberek, akik adott esetben az országnak tettek már és még tehetnek nagy szolgálatot. Az emigránsok oly emberek, akik ebben az országban nem az utolsó sorba tartoznak, sőt mondhatom, a legelső sorba helyezendő emberek, akikről tudjuk, hogy volt idő, amikor ma uralmon levő, hatalmon levő emberek, nem egy, nem kettő, de igen sokan annak idején boldogok voltak, hogy tárgyalások kapcsán velük szóbajuthattak, és velük leülhettek. (Propper Sándor: Előszobáztak náluk!) Garami, Buehinger és Lovászy Márton és jó néhány politikus tartozik ide, akik annak idején a Károlyi féle forradalomban ugyan tevékenyen részt vettek, de akik a bolsevizmust megtagadták, hamarább, talán sokkal hamarább