Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-496

12 Ä nemzetgyűlés 496. ülése 1926. évi január hó 27-én, szerdán. hogy elsősorban az^ iparnak kell majd áldozatokat hoznia a mezőgazdaság érdekében e szerződések megkötésénél. Az ipari vámok mérséklése tehát elkerülhetetlen és előrelátható dolog volt. Egy igen fontos szempontot kell azonban ilyenkor mindig szem előtt tartunk: minden vámpolitikai tárgyalásnál mindig azt kell mérlegelni, vájjon a mérséklések nem mennek-e túl azon a határon, amely az ország r ipari termelésének zavartalanságát már kockáztatja! Evégből a kereskedelmi tárgyalások megkezdése előtt a kormánynak — illetőleg a szakreferenseknek, — egy általános generális programmot kellett kidolgozniuk a tekintetben, hogy az egyes államokkal megindítandó tárgyalásoknál milyen téren, milyen cikkeknél és milyen mérvű engedményeket fogunk adhatni, nehogy tényleg előforduljon az, amit épen a francia szerződés bírálatánál hallottam olyan gyakran emlegetni, hogy a könnyelműen, meggondolatlanul megadott kedvezmények minden ellenszolgáltatás nélkül más államok birtokába fognak jutni a legnagyobb kedvezmény elve alapján, minden ellenszolgáltatás nélkül. Nekünk tehát a francia szerződés megkötése előtt is ezeket a szempontokat kellett mérlegelnünk és megnyugtathatom az igen t. Nemzetgyűlést, hogy bármilyen súlyosak is egyes tételeknél a tarifamérséklések, a tárgyalások alkalmával ezeket a fontos szempontokat, vagyis azt, hogy más állam ne kaphassa meg ezeket a kedvezményeket, amely állam sokkal inkább kihasználná azokat, mint Franciaország, másrészt pedig, hogy ipari termelésünket ne kockáztassuk e szerződés megkötésével, a tárgyaló szakrefernsek mindenkor szem előtt tartották. Nekünk tehát elsősorban azt a kérdést kell vizsgálnunk e szerződés tárgyalásánál, hogy azok a mérséklések, amelyeket a francia szerződésben Franciaországnak nyújtottunk, milyen mértékben fognak Ausztria, Németország, Olaszország vagy Csehország javára is esni, másrészt pedig, hogy a hazai termelést nem fogja-e ez a szerződés teljesen megbénítani. Ezekre a — ki kell jelentenem — tényleg komoly aggályokra bátor leszek az egyes sokat támadóit cikkeknél konkrété válaszolni. (Halljuk! Halljuk!) A szerződés támadói és kritizálói főleg azt szokták felhozni e szerződéssel szemben, hogy amikor mi az A jegyzékben felsorolva 273 különböző cikkre adunk messzemenő tarifális kedvezményeket, ugyanakkor a mérleg másik oldalán Franciaország részéről mi a B jegyzék szerint csak 69 cikkre kaptuk meg a minimális tarifát, a C jegyzékben pedig csak további 64 cikkre kapunk százalékos vámmérséklést és végül a negyedik, a D jegyzékben van — hogy ugy fejezzem ki magamat — egy a jövő bizonytalanságától függő biztatás 53 további olyan cikkre vonatkozólag abban a tekintetben, hogy ezekre a cikkekre is fog kapni Magyarország kedvezményeket, amennyiben azokat a jövőben Németország meg fogja kapni. Először is, t. Nemzetgyűlés, ha fel akarjuk a mérleget állítani, vizsgáljuk meg azt is, hogy vájjon a magyar és francia külkereskedelmi forgalom milyen cikkekben adódott eddig és milyen cikkekben remélhetjük, hogy ez a forgalom a szerződés folytán élénkülni fog. A szerződés ellenzői ugyanis gyakran azt is hangoztatják, hogy Magyarország és Franciaország között eddig számottevő gazdasági forgalom nem volt, mert a külkereskedelmi statisztikai adatok olyan lényegtelen kereskedelmi forgalomról tesznek tanúbizonyságot, hogy ez a kis forgalom egyáltalában nem teszi indokolttá azt, hogy mi Franciaországgal szemben áldozatokat hozzunk a saját gazdasági érdekeink hátrányára. Kétségtelen, hogy a francia-magyar kereskedelmi forgalom a háború utáni időben igen minimális volt. Az 1924. évben egész behozatalunk értéke, mely Franciaországból Magyarország felé irányult, a statisztikai hivatal kimutatása szerinc kereken 11 millió aranykoronát tett ki, az 1025. év első 9 hónapjában pedig ennek a behozatalnak értéke 9-5 millió aranykoronára emelkedett. Ez kétségtelenül nem jelentős összeg az egész külkereskedelmi forgalom mér [egében. Még kedvezőtlenebb a mérleg, ha a kiviteli forgalmat nézzük, mely 1924-ben csak 2 millió aranykoronát tett ki. az 1925. év első kilenc hónapjában pedig 2-5 millió aranykoronára emelkedett. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy a kivitelben milyen cikkek játsszák elsősorban a szerepet, milyen cikkekben remélhetjük azt, hogy kivitelünk fokozódni fog, akkor a mérlegen ott látjuk a mi oldalú tikon főleg mezőgazdasági előnyünket, mert hiszen épen az igen magas francia maximális tarifák miatt nem lehetett mezőgazdaság ank abban a helyzetben, hogy a francia piacra gravitálhasson, mert a magas vámok miatt nem volt versenyképes a francia piacon. Ha az előttünk fekvő francia szerződést vizsgáljak, azt találjuk, hogy mindazokra a cikkekie nézve, amelyekből eddig is jelentős kivitelűnk volt Franciaországba, a szerződésben tényleg megkapjuk a minimális tarifát. Ebből nyilvánvaló, hogy azokban a cikkekben a mi exportunk kétségtelenül rohamosan növekedni fog. Ezek közé a cikkek közé tartozik — hogy csak a legfontosabbakat említsem — a gyapjú, az élőjuh, a bab, a cirokszakái, a toll, libamájpástétom, lencse, nyers és megmunkált fa, előnyül, borsó, leölt baromfi, tojás, ásvány viz stb. Mint méltóztatnak látni, ezek a cikkek, amelyeket felsoroltam, egy-kettő kivételével kizárólag mezőgazdasági cikkek. Méltóztassanak export-kereskedőinket megkérdezni, minanyájan egyértelmüleg azt állítják, hogy igenis van lehetőség arra, hogy a francia piacokra kijussunk ezen cikkeinkkel. (Nagy Üdíiil: Nagy fantázia kell hozzá! — Ellenmondások a jobboldalon.) Ezzel szemben a behozatalban Franciaország tényleg olyan cikkekre is kért és kapott messzemenő tarifális engedményeket, amelyekből eddig Franciaországból behozatalunk nem volt. Ennek magyarázata és oka az, hogy amióta Franciaország megkapta Elzász-Lotharingiát és az ott virágzó ipart, neki ez ipar érdekében is mindent el kell követnie, hogy ennek az iparnak is biztosítson export-lehetőséget. A mi statisztikai adataink tehát teljesen hibásak, ha a háború előtti külkereskedelmi forgalmat nézzük, mert most teljesen uj területtel, uj gazdasági felkészültséggel állunk szemben és nem tudhatjuk pontosan, hogy a francia behozatali forgalomban miképen fog ez a kép kialakulni. Épen ez a lényege annak, hogy a francia szerződés július 1-ével felmondható, illetőleg a szerződő felek akkor uj tárgyalásokat kezdhetnek. Ez a szerződés, hogy ugy mondjam, kísérleti szerződés mindkét állam részéről. Mindkét állam szeretné tudni, hogy megfelelő tarifamérséklések esetén milyen exportlehetőségek mutatkoznak mindkét relációban. Ameny-