Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-500

A ne-mzetgyülés 500. ülése 1926. évi február hó 3-án, szerdán. Í33 azért, hogy a dolgot szépítse, hogy mentőkörülményeket találjon IMádosy és Windischgraetz herceg részére, a vitába beledobta azt, hogy egy szociáldemokrata munkás is részes ebben az ügyben; eltekintve attól, hogy az illető olyan alantas közeg, hogy amikor parancsot kap, hogy valamilyen munkát végezzen el, nem is heiyezkedhetik arra az álláspontra, hogy megtagadja annak a munkának teljesítését. ' Az igen t. ministerelnök ur ez alkalommal megint példát adott arra, hogyan és miképen kezelik ebben az országban a gyülekezési jogot. A szociáldemokrata párt vezetősége több gyűlést jelentett be abból a célból, hogy ezt a botránnyá vált ügyet választóival ismertesse, előttük tisztázza, és hogy ezeknek a gyűléseknek a megtartásával is arra késztesse a Bethlen-kormányt, hogy ezt az ügyet pedig személyekre való tekintet nélkül minden körülmények között tisztázza és akik bűnösek, azokat megbüntesse. Ezek a gyűlések be voltak jelentve, hogy az elmúlt vasárnap megtarthassuk őket. Mindaddig, amig Farkas és Propper képviselőtársaim ebben a vitában nem szólaltak fel, az volt információnk a rendőrség részéről, hogy ezeket a gyűléseket meg fogják engedni; már érdeklődtek is, kik lesznek a szónokok. Amikor azonban emiitett képviselőtársaim részéről itt elhangzott az a két beszéd, a belügyminister ur kicsinyes bosszúból betiltotta a gyűléseket; az a belügvminister ur, aki eben az ügyben érdekelve van, mert egyik alantasa, még ha ministeri rangban volt is az illető, részes az ügyben, a parlamenttel szemben tehát a belügyminister ur a felelős. Az adott esetben tehát Rakovszky István minister ur • •. (Felkiáltások a szélsőbal oldalon: Iván, nem István! — Nagy Vince: Sértés Rakovszky Istvánra!) Bocsánatot kérek Rakovszky István úrtól, hogy ez a tévedés megtörtént. Lehetséges-e az, hogy ez a kormány gróf Bethlen Istvánnal az élén likvidálja ezt az ügyet, amikor ő maga érdekelve van! Minden más alkotmányos országban, ha az egész minister ium teljesen érdektelenül állana is egy ilyen üggyel szemben, morálisan érezné azt a kötelességét, hogy le kell mondania, ha másért nem, azért, hogy egy átmeneti kormánynak engedje át helyét mindaddig, amig' az ügy tisztázva nem lesz. Ha tisztázódik az ügv, ha kiderül, hogy a ministerium teljesen érdektelen volt, hogy mulasztást nem követett el s kötelességét teljesítette, — mint ahogy ezt teljesíteni kellene — akkor azután semmi sem áll útjában annak, hogy gróf Bethlen István megbizatást kapjon arra, hogy újból alakitsa meg a ministeriumot. De nem ugy kell eljárni, ahogy most itt történt, ahogy ezt az ügyet vizsgálják, hoigy a parlamenti bizottság titokban és suttyomban működik, s nem hallani arról, hogy ott mi történik a nagyközönség ellenőrzése nélkül. Ilyen parlamenti bizottság még nem volt, ez az első és igen sajnálatos, hogy Magyarország mindig ilyen esetekbén mutat példát. Ezek után engedje meg a tisztelt Nemzetgyűlés, hogy rátérjek a szociális kérdésekre. Amikor mi itt a felhatalmazási törvényjavaslatot tárgyaljuk, még hozzá ilyen hosszú időre, nem lehet^ szó nélkül elmenni amellett, hogy szociális téren a Bethlen-kormány semmit sem tesz. A pénzügyminister ur, tehát az egész kormány, azzal dicsekszik, hogy az ő érdeme az, hogy az államháztartás egyensúlyát pénzügyileg helyreállította, természetesen olyan áldozatok árán, hogy. a nép a súlyos terhek következtében a tönk szélére jutott. Az államnak nem sok haszna lehet egy olyan pénzügyi egyensúly létrejöttéből, amely azt vonja maga után, hogy van pénzünk a kasszánkban, a nép azonban tönkrement. Munka nélkül és szociális berendezések nélkül kormányozni: ezt is csak ebben az országban látjuk pregnánsan, mint sehol másutt. Ha pl. az egyik szomszéd országot nézzük, ahol a helyzet szintén súlyos, azt látjuk, hogy ott az állam mégis milliárdokat fordít a munkanélküliek segélyezésére — amivel szemben Magyarország egy garast sem ad erre a célra — s az állam és a községek milliárdokat költenek építkezésekre. Nálunk ellenben mindig csak Ígéreteket kapunk, vagy épitünk egy Bethlen-udvart, aminek következményeit abban látjuk, hogy az egyik államtitkár, aki egyúttal képviselő is, nem tartja szükségesnek, hogy itt a nemzetgyűlés üléstermében megjelenjék. Ha ezeket az állapotokat összehasonlítjuk, akkor nem is lehet csodálkozni azon, hogy államkasszánk annyira telve van, azokra a célokra azonban nem jut semmi, amelyekről az államnak, a kormányzatnak, amely a kötelességét teljesiti, gondoskodnia kellene. Hiába van akkor tele az államkassza, ha a kormány nem siet a tönkrement és foglalkozás nélküli nép segítségére! Amikor figyelmeztetésül gyűléseket tartunk, vagy pedig eljárunk az illetékes ministeriumokban, akkor mindig ígéreteket kapunk, sőt még mielőtt megjelennénk az illetékes helyeken, már előre olvashatunk megnyugtató nyilatkozatokat az illető ministerektől, történni azonban nem történik semmi sem. Például 1924 júniusában jártunk a kereskedelemügyi ministeriumban s akkor Walko minister ur azt mondotta, hogy nem lehet már tovább halasztani a munkanélküliség elleni biztosítás megteremtését. 1924 júniusában, tehát már jó régen volt ez, de azért még mindig nincs szó a munkanélküliség esetére való biztosításról. Később, ugyanabban az évben, pl. Vass minister ur azt mondotta,^ hogy szerencse, hogy nyár van, még van idő télig valamit csinálni és fogunk is csinálni valamit és be fogjuk terjeszteni a munkanélküliség elleni biztosításról szóló törvényjavaslatot. 1924-ben volt ez, ma 1926-ot irunk, de ilyen javaslatot még mindig nem terjesztettek a nemzetgyűlés elé. ígéreteket kapunk, de egyebet semmit. 1925 márciusában a ministerelnök ur jelenlétében igérte Vass népjóléti minister ur, hogy ezt a törvényjavaslatot, amely már elkészült, be fogja terjeszteni a nemzetgyűlés elé. Mégis mit látunk! Pusztán ígéret maradt ez, mert ilyen javaslatot a minister ur még mindig nem terjesztett be. Ha a népjóléti minister ur működését nézzük, azt látjuk, hogy sokkal nagyobb tevékenységet fejt ki más téren, például a lakások felszabadítása érdekében. Amikor arról van szó, hogy a háztulajdonosoknak, tehát nem a legszegényebb néprétegnek az érdekeit megvédje, akkor sokkal sürgősebben és határozottabban tud nemcsak fellépni, hanem intézkedni is, miután most már nagyon közeledünk ahhoz az időponthoz,, amelyben a lakások és a boltok felszabadulnak. Nagyon természetes, hogy az érdekeltek mind a két oldalon mozgolódnak. A népjóléti minister ur tehát itt a nemzetgyűlésben egy felszólalásra azt válaszolja, hogy azon pedif már nem lehet változtatni, hogy a lakások felszabaduljanak. És mert ugy érzi a minister ur, hogy emiatt nagy a felháborodás a lakók tömegében, nyilatkozik a lapokban. Azt mondja, hogy meggondolta a dolgot, mégis lehet változtatni, olyan értelemben, hogy a la19*