Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-500

Í32 A nemzetgyűlés 500. ülése 1926. évi február hó 3-án, szerdán. viselő ur, aki az előbbi ülésben beszédének elmondására halasztást kért. Kothenstein Mór: T. Nemzetgyűlés! Három éven keresztül a Bethlen-kormányzat abból élt, hogy indemnités alapján kormányzott. Kormányzatának negyedik évében végre eljutottunk odáig, hogy rendes költségvetést terjesztett a nemzetgyűlés elé. A legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával az ellenzék lojális magatartása következtében elég idő maradt volna arra, hogy ezt a költségvetést az appropriációs javaslat elintézésével törvényerőre emelje, ellenben, miután ugy látszik, hogy a Bethlen-kormány állandóan indemnitási törvény alapján kivan kormányozni, tehát nemcsak a költségvetés tárgyalása alatt, és pedig a tárgyalást megszakitva, indemnitási javaslatot terjesztett be, amelynek érvénye február végéig áll fenn, hanem máris újból'egy négy hónapra szóló ideiglenes felhatalmazást kér a nemzetgyűléstől. A napirend sorrendjére nézve megállapította azt, hogy elsősorban ezt az indemnitási javaslatot kell hogy a nemzetgyűlés elintézze, és csak másodsorban kerüljön napirendre az a törvényjavaslat, amely hivatva van a kincstári házhaszonrészesedést megszüntetni. A t. pénzügyminister ur ragaszkodott ehhez a sorrendhez, és ha mögötte nem rejtőznék valami, érthetetlen volna az, hogy miért fontosabb ebben a pillanatban a pénzügyminister urnák és a kormánynak az, hogy elsősorban az indemnitás és csak másodsorban az a törvényjavaslat tárgyaltassék, amely a kincstári házhaszonrészesedést megszüntetni kivánja, amely megszűnés ezért sürgős és fontos, mert február l-e előtt állottunk akkor közvetlenül, most már február l-e után is vagyunk és fenyegetőzött a pénzügyminister ur, hogy amennyiben az indemnitási javaslatot a nemzetgyűlés nem intézné el idejében, akkor ebből a törvényjavaslatból, a kincstári házhaszonrészesedés megszüntetéséből ezidőszerint nem lesz semmi. Ha én akceptálom is azt, hogy a pénzügyminister ur nem mondotta azt az ő utólagos kijelentése szerint, hogy a lakók és az adófhistők fizetni fognak a megszakadásig, mégis kérdeznem kell, hogy amennyiben valamely országnak a pénzügyministere megállapította az államkassza álla deka alapján, hogy neki már nincs szüksége arra az adóra azért, mert nélkülözheti, mert az államnak a jövedelme olyan, amilyenre ők nem számítottak, miként a legutóbbi jelentésből, amelyet a Smith főbiztos ur kiadott, újból az mutatkozik, hogy 57 millió aranykoronával többet vett be az állam-kincstár, mint amennyire számítottak, ha továbbá a Bethlen-kormány a pénzügyminister úrral egyetemben azzal dicsekedett, hogy helyreállították az államháztartást, amire én azt mondom, hogy inkább azoknak, akik ezt az adókat áldozatok árán befizették, volna okuk dicsekedni az ő áldozatukkal, hogy ezeket a nagy terheket befizették, — akkor mi lehet az igazi oka annak, hogy mégis olyan makacsul ragaszkodott és ragaszkodik a pénzügyminister ur ahhoz, hogy az indemnités a házhaszonrészesedési törvényjavaslat előtt letárgyaltassékl Szerintem ennek az igazi oka az, hogy a Bethlen-kormány az időközben botránnyá vált frankügy miatt sürgeti ezt az indemnitást, amely június végéig tartana, hogy amennyiben annyira bonyolódnának a frankügyek, a Bethlen-kormány abba a helyzetbe jusson hogy a nemzetgyűlést elnapolhassa. Más okot én a magam részéről nem tudok találni. És ha tekintetbe vesszük azt, hogy milyen nehezen jött létre az a nemzetgyűlési határozat, hogy egy parlamenti bizottság vizsgálja ki ennak a botránynak politikai hátterét, akkor azon, hogy esetleg bekövetkezhet a nemzetgyűlés elnapolása, nem is igen lehet csodálkozni. Mert mi fog bekövetkezni akkor, ha a nemzetgyűlést elnapolják? A parlamenti bizottság be fogja fejezni munkáját, de nem lesz kinek jelentést tennie, mert a nemzetgyűlés nem lesz együtt. Elhiszem, hogy a Bethlen-kormánynak ilyenformán nagy és sürgős szüksége van indemnitásra, amely neki megadja június végéig a felhatalmazást, hogy ezen időig tovább működjék ugy, mint eddig, kénye-kedve szerint. Most, miután megjelent a vádirat ebben a frankhamisitási ügyben, egészen világosan látjuk már azt, hogy a ministerelnök ur tudott a dologról. Mikor pénteken Farkas képviselőtársam felszólalására itt emelkedett hangon válaszolt a ministerelnök ur, hogy Farkas képviselőtársam bemutatta az érem egyik oldalát, de a másik oldalát nem, hogy t. i- ő, a ministerelnök ur milyen intézkedéseket tett, már ekkor ő maga beismerte, hogy mielőtt Genfbe indult, tudomást szerzett erről az ügyről, mert hiszen ő intézkedett is. (Farkas István: Baráti levélben!) Megbízta az akkori országos főkapitányt, Nádosyt, az ügy kivizsgálásával. Ha a ministerelnök ur hozzáfűzhette volna, hogy mikor azután Genfből viszszajött, ő rögtön sürgette Nádosytól a jelentést, akkor azt mondhatnám, hogy a ministerelnök ur teljesen makulátlan áll itt ebben az ügyben, és megtett mindent, ami kötelessége volt. De mint tudjuk, ezt a jelentést Nádosy nem tette meg, azt is tudjuk, hogy miért, azonban a ministerelnök ur _ megfeledkezett •arról, hogy ezt a jeentést kérje, sürgesse, hanem bevárta, mig Hágában letartóztatások történtek, mikor ezekről a letartóztatásokról ideérkeztek a hírek, és mikor már itt botrány volt, csak akkor jutott neki eszébe, hogy erről a jelentésről ő megfeledkezett. Azt is látjuk, hogy a ministerelnök ur rossz néven veszi azt, hogy mások külföldi lapokban nyilatkoznak vagy cikkeket adnak le, ő maga azonban ugyanezt teszi. Olvastuk, hogy a ministerelnök ur nyilatkozott az egyik legelőkelőbb londoni _ napilapban, a Times-ben az ügyről és elmondja ott azt, hogy minden körülmények között elitélendő, ami itt történt, de mentő körüményeket talál ép ugy, mint itt a nemzetgyűlésben is mentő körülményeket talált arra nézve, hogy annyira jutottunk, hogy ilyesmi is lehetséges. Ha ennek a frankhamisitási ügynek politikai háttere nincs, ha ez egy közönséges bűnügy, mint ahogy a kormány ezt beállítani kivánja, akkor én azt mondom, hogy mentő körülményeket akkor lehetne találni, ha itt szegény tönkrement emberekről volna szó, ha az ő exisztenciájuk megmentése érdekében csináltak volna valami olyan dolgot, amely a törvénybe ütközik. De azok, akik itt érdekelve vannak, akik ma börtönben ülnek, olyan egyéniségek, akikről ezt nem lehet mondani. Igaz, hogy a ministerelnök ur egy szociáldemokrata munkást is vélt találni a letartóztatottak közt, de miután az illető nyomdász volt, biztosíthatom a ministerelnök urat és az igen tisztelt túloldalt is, hogy ez a nyomdászszervezetnek nem volt és ezidőszerint sem tagja. Hogy pedig valaki szociáldemokrata munkás legyen és a szakszervezetnek ne legyen tagja, ilyen csodabogár nemcsak nálunk Magyarországon, hanem a külföldön sincs. A ministerelnök ur tehát tévedett, amikor itt a nagyközönség megtévesztése céljából, vagy