Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-499

118 A nemzetgyűlés 499. ülése 1926. jelentkezési kötelezettségét, lehetővé kell tenni, hogy minden különösebb utánjárás nélkül egyszerű okmányok, olyan okmányok bemutatásával, amelyekről már itt is beszéltünk, eleget tehessenek jelentkezési kötelezettségüknek. Ilyen okmány pl. a munkakönyv; ez hiteles okmány, hatóság állítja ki, mindenki könnyen hozzájuthat, akár dolgozik, akár nem, benne van az, hogy az illető hol és mikor született és minden egyéb szükséges adat. Miért nem elégednek meg ilyen okiratokkal? Hiszen ezeket is egyéb okiratok alapján állították ki. Ugy látszik azonban, itt nem az a cél, hogy az idegenek nyilvántartassanak, hanem az, hogy az idegenekké minősítetteket zaklassák, állandóan bizonytalanságban tartsák, hogy az esetben, ha azok esetleg elkövetnek valamit, amit kifogás tárgyává lehet tenni, a kiutasitás tényével is élhessenek velük szemben. Pl. itt van egy eset. Nagy Gáspár született j 848-ban Kassán, ottani illetőséggel bir. Azt mondták neki, hogy szerezze meg édesatyjának születési anyakönyvi kivonatát és házasságlevelét. Ez a lehetetlenséggel egyenlő, mert hiszen hogyan tudjon ő elmenni Kassára és ott ilyen régi időkből származó okmányokat beszerezni. Ha ehhez ragaszkodik az illetékes hatóság, akkor ennek az embernek, aki 1848-ban született, atyjának születési anyakönyvi kivonatát is be kell szereznie, tehát körülbelül 140 esztendőre visszamenőleg kell okiratot megszereznie. Ki meri mondani vagy gondolni azt, hogy ilyen okiratokat ma lehetséges beszerezni? Ez tarthatatlan zaklatása az idegenekké minőfcitetteknek, s ezen az állapoton minden körülmények között változtatni kell. Nagyon szeretném, ha a minister ur kijelentése nemcsak egy kijelentés lenne, hanem az a valódi életbe is át volna vive, s ha az illetékes hatóságok kellő módon kioktattatnának arra, hogyan kell megkönnyiteni az ilyen idegenek jelentkezését és a honositási kérdések elintézését. Sok időt elpazaroltam már a belügyministeriumban és a főkapitányságnál, hogy meggyőződjem azoknak a panasszoknak jogosságáról és valódiságáról, amelyeknek özöne hozzám érkezett. Sajnos, meg kellett győződnöm arról, hogy igenis igazuk volt azoknak, akik panaszkodtak. Igazuk volt, mert valóságos kálváriát kell járniok, amig odáig jutnak, hogy összes okmányaikat be tudják szerezni. De még ez sem minden. Mert a végleges bizonyítvány kiszolgáltatása teljesen az illetékes hatóságok tetszésétől függ. A belügyminiisterium közigazgatási osztályánál magamnak is alkalmam volt meggyőződnöm arról, hogy milyen késedelmesen intéződik el egy ilyen ügy. Körülbelül öt hónapja járok már a belügyministeriumba egy munkástársam honositási ügyében. Az összes okmányok megvannak, semmi «sem hiányzott már öt hónappal ezelőtt sem, s bár maga a közigazgatási osztály vezetője jelentette volt ezt ki, és elismerte, hogy minden rendben van, mégsem történt meg a honossági bizonyítvány kiadása a mai napig sem, mert a minister urnák vagy nem volt kedvében aláirni ezt az okmányt, vagy — enyhébben szólva — nem volt ráérő ideje. Denikve hónapok óta húzódik ez a dolog, jóllehet a főispáni hivatal is jóváhagyta az illető kérését, semmi kifogást sem emelt honosítása ellen. Damoklész-kardként tartják ezt az illető feje fölött. Talán fölösleges is mondanom, hogy vallási kérdések is meghúzódnak e késedelmeskedés mögött. Különösen a zsidó vallásuakat rendkívüli módon üldözik» ők azok, akik a legnehezebévi január hó 30-án, szombaton. ben tudnak honossági bizonyítványhoz jutni, akik a legkevésbé tudnak az idegenek jelentkezési kötelezettségének teljes mértékben megfelelni. Bemutatok erre vonatkozólag néhány adatot, annak bizonyítására, hogy mindez nemcsak az én aggályoskodásom. Kiutasitási határozatokat is mutathatok be. Birtokomban van egy határozat, amely arról szól, hogy Silberspitz Jenő, aki 1897-ben Budapesten született, nos és egy gyermek atyja, felesége előrehaladott váratndós állapotban van, géplakatos munkás, a 200.000. sz. rendeletre való hivatkozással a belügyministerium ilyen és ilyen szám alatti rendelete értelmében múlt év november hó 1-vel jogerősen íkiutasittatott az ország területéről, természetesen családjával együtt. Ezt a kiutasitási véghatározatot, illetőleg az abban foglalt terminust csak ugy siekrült kitolni, hogy az asszony várandós állapotára való hivatkozással éltünk. A legcsodálatosabb, hogy az illető kiutasított munkás itt született Budapesten, úgyhogy nem értem, hogyan lehetett őt kiutasítani, az indoklás azonban azt tartalmazza, hogy Silberspitz atyja nem magyar állampolgár, ezért kellett őt, a fiút is kiutasítani. Számos eset van egyébként, amikor budapesti születésüeket idegeneknek minősitnek. Ez a Silberspitz soha még a mai szükreszabott ország határát sem hagyta el, mindig itt tartózkodott Budapesten, egyetlen munkaadónál volt inas, segéd, és kiutasítása idején is ugyanannál a munkaadónál dolgozott. Mindezek ellenére nem volt eléggé megbízható ahhoz, hogy honossági bizonyítványt kaphatott volna, mert hát zsidó vallású. Hivatkozhatom Schossberger Lipót esetére is. Ez temerini — bácsbodrogmegyei — születésű és 1917 októbere óta lakik Budapesten. Mégis kiutasították, azzal az indokolással, hogy 1914 január elseje után költözött Budapestre, tehát nem maradhat itt. És nehogy azt méltóztassanak hinni, hogy mindig csak zsidókról van szó. Nem, jó katholikusokról is. Itt van például Hettig János nagykárolyi születésű, nős, római katholikus vallású kádármunkás. Három gyermek atyja. 1908 óta állandóan Budafokon lakik, ennek alapján a budafoki illetőség jogosultságát is megszerezte, mégsem kapta meg mai napig sem honossági bizonyítványát. A reávonatkozó jelentés azt tartalmazza, hogy Hettig erkölcsileg és politikailag kifogástalan és mint kádársegéd magát és családját fent ártani képes. A képviselőtestület Hettig János visszahonositása esetére a község kötelékébe való felvételt kilátásba helyezte, mert egyrészt megélhetése biztosítva van, másrészt mert egyénisége és nemzeti szempontból való meggyőződése garanciát nyújt abban a tekintetben, hogy visszahonositása esetén hazánknak, a nemzeti és hazafias eszmekörbe beilleszkedni tudós és termékeny munkát végző hasznos tagja marad. E határozat kapcsán Hettig János benyújtotta visszahonosítási kérvényét Pestvármegye alispánjához még december 81-én, azonban semmiféle intézkedés ezideig nem történt, illetőleg azóta is a kiutasítás veszélyének néz elébe. (Halász Móric : Hát akkor csak néz elébe, de nem utasították ki ! Ez nem kiutasitás !) Itt van azután Meiszter Lipót szent Józsefi, szolnokdobokavármegyei születésű eipőgyári munkavezető. Magyar állampolgár. Ennek neje is várandós állapotban van, de azért családostól kiutasították azzal az indokolással, hogy 1914 január elseje után költözött az ország jelenlegi területére. Felolvasok most egy kiutasító véghatá-