Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXIX. kötet • 1926. január 26. - 1926. február 19.

Ülésnapok - 1922-499

A nemzetgyűlés 499. ülése 1926. Társulatot szemrehányás illeti, mert az ármentesitő társulat készületlen volt, nem volt kellő műszaki felszerelése abban a tekintetben, bogy ha valahol gátszakadás vagy átszivárgás történik, kéznél legyenek a segitőeszközök. Amire előre kellett volna számítani, az a bizonyos tartalék készlet, amely békében látható volt a gátőrök házainál, a partok mentén, most mind hiányzott. Hiába történtek bizonyos intézkedések, azok nem voltak végrehajthatók s bár én a dinamittal való jégrobbantást nem tartom eléggé hatásos árvízvédelmi eszköznek, mégis tény az, hogy például dinamit sehol kéznél nem volt, ugy hogy a csendőrök a maguk karabélyaiból lődöznek bele a jégbe s igy próbálták azt a látszatot kelteni a lakosság előtt, hogy legalább ők a maguk részéről mindent megtesznek, mindent megkísérelnek a jég áttörésére. Általános volt a fejvesztettség. Ezt meg kell állapitanom a helyszínéről kapott információkból. A kormánybiztost sem nevezte ki a kormány nyomban, hanem csak egy pár nap elmultával, ugy hogy kezdetben össze-vissza intézkedtek az emberek. Olvastam az alispáni jelentéseket is s azt kell látnom, hogy például Bihar vármegye alispánjának jelentésében szépitve van a kár. Én nem tudom mi célja lehet a tulajdonképeni helyzet eltussolásának. Ez valószínűleg csak felületesség, de tény az, hogy az alispáni jelentésben lehetetlenül kevés veszteség van feltüntetve például élőállatokban, holott tudvalevő, hogy ezekben is óriási a veszteség. Ma még nem tudnék és nincs is meg hozzá a szakértelmem, kritikát mondani afelett, hogy december 24-én történvén a Sebes-Körösnél a gátszakadás, hogyan volt lehetséges, hogy január 2-áig nem sikerült azt eltömni, addig állandóan folyt a víz: ezt talán csak egy mérnök-ember, egy szakértő tudná elbirálni, ő mondhatná meg, vájjon nem történt-e itt mulasztás. Mert a meglevő közlekedési viszonyok mellett, a vasutak, a táviró és telefon idejében mégis csak lehetetlen dolog az, hogy 8—10 napig ne lehessen effy gátszakadást helyrehozni. (Kováts-Nagy Sándor: 200 köbméter viz ömlött ott ki percenkint! Annyi, amennyi a Tiszán folyik nyáron, normális vízállás mellett!) Akik a helyszinéről jöttek hozzám, azoktól azt a benyomást szereztem, hogy ujabb veszedelemtől tartanak. A most rögtönzött műszaki munkálatokat az ottani lakosság nem tartja eléggé tökéleteseknek, attól félnek, hogyha még ezen a télen egy ujabb, hasonló méretű áradás történik, akkor ez a terület megint nem lesz biztosítva. Szomorúan érdekes az is, hogy a vetések még soha olyan szépek nem voltak ezen a területen, mint énen most, és még olyan vidékeken is, ahol a talajvíz évről-évre fel szokott jönni, most nem jelentkezett a talajvíz, úgyhogy a gazdák a jövőt illető legszebb kilátásokkal készültek a karácsonyi ünnepek megülésére. Annál nagyobb most a csalódás és a kár. A bajokat tetézi az, hogy a kiömlött viz befagyott, ma _ óriási területeket jégtenger borit, s a fagy ujabb rettenetes csapásokat mér az árvizsujtotta lakosságra. Azt az értesítést vettem, hogy a legsürgősebb teendő volna most a takarmányról való gondoskodás, mert ha a t. kormány sürgősen nem gondoskodik takarmányról, akkor a megmentett élő állatokon nagyon olcsó áron kell túladniok azoknak a menekülteknek, akik most átmenetileg hajlékot és fedelet kanták ugyan itt-ott, állataikat azonban magukkal vitték, de etetni nem tudják. Mert a takarmányt vagy elvitte a víz, évi január hó 30-án, szombaton. 111 vagy ha vízben állott, akkor hasznavehetetlenné vált, az ottani kifejezések szerint a takarmány »befült« és »füstöl« ugy, hogy az már ehetetlen. Mindehhez hozzájárul, hogy például a krumpli- és rénavermek teljesen átvizesedtek és megfagytak, tehát azoknak értéke teljesen megsemmisült. Nagy figyelemmel kisérem azokat az akciókat, amelyek az árvízkárosultak felsegélyezését célozzák és csak örömmel láthattam, hogy elsősorban a nemzetgyűlés járt elől jó példával és a nemzetgyűlés összes képviselőt a gj ai, annak ellenére, hogy igen sokan szűkös anyagi viszonyok között élnek, pártkülönbség nélkül, igen szép segítséget szavaztak meg. Mikor azonban ezt a jó példát láttam, annál visszatetszőbb volt előttem, hogy a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete, a Tébe. összeadva és együttesen csak kétszerannyi összegű segítséget nyújtottak az ^árvízkárosultaknak, mint a nemzetgyűlési képviselők, amennyiben a nemzetgyűlési képviselők 125 milliót fizetlek ki, mig a Tébe. — mai napig szerzett értesüléseim szerint — rettenetes tőkeerejo ellenére is csak 250 millióval sietett az árvízkárosultak segítésére. Mindenesetre fel kell hivnom a t. kormány ügyeimét a jótékonyság terén a jó+ékonysági hiénákra. Ezeket láttam már a háború idején is és nagyon sokszor szólaltam fel ebben az ügyben már a háború tartama alatt is. Valahányszor jótékonysági akció indul meg. vannak hivatásos ilyen jótékonysági ügynökök és vannak sokan, ^ — a háború alatt elneveztük őket jótékonysági hiénáknak — akik abból élnek, abból keresnek, amit voltaképen jótékonycélra adnak jószivü emberek. Nekem HZ cl ':iszteletteljes kérelmem az igen t. ministerelnök úrhoz, nyúljon bele erős kézzel abba a jótékonysági akcióba — ezidőszerint nincs még semmi okom a bizalmatlanságra, csak nreventiv intézkedések megtétele céljából szólok. — hogy ne kereshessen senki a bihari és békési árvízkatasztrófa károsultjainak nyújtott segélyből, hanem azt a jótékonysági akciót bonyolítsák le olyanok, akik azt nobile officiumként végzik és^ ingyen sietnek a károsult emberek segítségére. A népjóléti tárca tárgyalása alkalmával nem tudtam belekapcsolni mondanivalómat a nyomor kérdésébe, mert a vita elzáratott. Feltűnt azonban nekem akkor, — és ez épen az árvízkatasztrófa által sújtott vidék nyomorával áll kapcsolatban — hogy amikor egy költségvetési tétel volt á városi tömegnyomor enyhítésére, az egész népjóléti költségvetésben nem láttam egyetlenegy tételt sem a falusi tömegnyomor enyhítésére. Márpedig összeállítottam, hogy minő a drágaság a falnn, még pedig épen azokon a vidékeken, amelyeket most még árvíz is sújtott. Összeállítottam, hogy azokban a községekben mi az ára — mai koronákban kifejezve — a legszükségesebb ruházati cikkeknek, a legszükségesebb gazdasági munkaeszközöknek és ezeket összehasonlítva a háború előtti árukkal, ijesztő tapasztalatokra kellett jönnöm. Mert ha összehasonlítom, hogy egy parasztembernek a háború előtt hány napi munkájába került az, hogy valamit vegyen és hány napig kell most dolgoznia, hogy ugyanazt megvegye, ebből azt kell látnom, hogy a városi tömegnyomorral vetekedik a falusi tömegnyomor. Nem untatom hosszabb ideig vele a t- Nemzetgvülést, egyszerűen olyan tárgyakat veszek, amelyekre minden parasztembernek szüksége van. Itt van például egy téli sapka. Ez aranykoroná15*