Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

74 A nemzetgyűlés 484. ülése 1925, biztos jelentésének következő részlete is mutat (olvassa): »A kivitel és a bevitel együttvéve ezermillió aranykorona volt, ebből a hiány, a passzivitás mindössze 51-8 millió aranykorona.« Mi lett válna, ha a magyar föld, a magyar föld munkásai, a földben rejlő aranyértéket nem hozzák ki, ha ez egy elhanyagolt kormányzati ág volna és mindenki a saját erejére volna utalva. Ha semmiféle állami támogatást nem élvezne, a magyar föld jövedelme sokkal kevesebb lett volna. Hogy külkereskedelmi mérlegünkben ez a kedvező helyzet előállott, nem az iparnak, nem a kereskedelemnek, hanem egyedül a magyar földnek köszönhetjük. Nem tartozik szorosan ehhez a tárcához, de azt is ki kell emelnem a főbiztos jelentéséből, hogy a forgalmi adó elő volt irányozva 25.9 millió aranykoronával 3%-os forgalmi adókulcs mellett, időközben — már e költségvetési év tartamára — leszállították a kulcsot 2%-ra és mégis' 31.1 millió aranykorona jövedelmet adott, szóval itt is mintegy 6 millió aranykorona többlet mutatkozott. Mi beszélünk arról, hogy ipari, kereskedelmi életünk, egész gazdasági életünk válságban van, bizonyos betegség rágja ezt az életet. Elhiszem, azonban le kell szögeznem azt a tényt, hogy a betegségből már gyógyulóban vagyunk, a helyzet napról-napra jobb, amit eklatánsán bizonyit a forgalmi adónak ez a kimutatása, mert forgalmi adó csak élénk gazdasági vérkeringés mellett van és mikor látjuk, hogy a 3%-nál előirányzott forgalmi adó-bevételt a tényleges 2%-os kulcs mellett beszedett forgalmi adó 6 millió aranykoronával haladta meg, kétségtelen tényként megállapítható az, hogy ebben az országban az élet megindult. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalok.) A kormányzat bűnéül róják fel, különösen az újságban lehet olvasni, hogy az úgynevezett beruházási hitelek, amelyek részben a költségvetés feleslegéből, részben a külföldi kölcsönök felszabaduló részleteiből rendelkezésünkre állottak, kellő időben nem használtattak fel és ezek az összegek nem dobattak bele egy egészséges vérkeringésbe és igy az ipar és kereskedelem, szóval az egész szociális élet válságban van. Tagadhatatlan a kritika jogosultsága. Ez azonban nem a kormányhatalmon múlt. Azok az önkormányzati szervek, azok a kiosztó bankok, amelyeknek kötelességükké tétetett ezeknek a nagyösszegü beruházásoknak felhasználása, a gyorsan közelgő őszi időszak miatt — természetesen télen sem épiteni nem lehet, sem semmiféle igazi gazdasági munkálat nem indulhat meg — az élet kényszere szerint ezeket a korai tavaszi időre halasztották. Ha azonban most hozzágondoljuk azt, hogy ezekhez a tetemes sok milliárdot kitevő összegekhez legutóbb, a múlt heti genfi tárgyalások folytán ismét 70 millió aranykorona fog járulni, lehetetlenség meg nem állapítani azt, hogy Magyarország hajnala tényleg felvirradt és kora tavasszal olyan pezsgő életnek kell megindulnia, (Forster Elek: Adja Isten!) amelyből mindenki csak a becsületes munkájával megérdemelt áldást tudja magának megszerezni. (Pikier Emil: A jóslat szép, csak igy legyen!) Nem lehet másképen. A pénz megvan, az összes intézkedések megtörténtek a pénz legcélszerűbb felhasználása tekintetében. Itt meg kell indulni egy erőteljes gazdasági vérkeringésnek, amelyben azonban a legkelmésebbet — bocsánatot kérek — a földbirtokososztály fog részesülni. (Ugy van! a jobboldaévi december hó 14-én, hétfőn. Ion.) Az ipar és a kereskedelem az fogja felfogni a legbőségesebb áldását ennek az erőteljes vérkeringésnek. Nem irigyeljük tőle, az is kell, hogy istápolva legyen, annak is kell, hogy egy bőséges forrása legyen. És ez a bőséges forrás tényleg bugyogni fog, meg fog indulni a termelés, és meg fogjuk látni, hogy — amint a főbiztos ur mondotta jelentésében, hogy szeptember hónaphoz viszonyítva októberben 11%-kal csökkent a munkanélküliek száma- épen a szociáldemokraták nyilvántartása szerint — azt fogja majd megállapíthatni, hogy Magyarországon munkanélküliek nincsenek, kivéve azokat, akik erőszakkal kerülik a munkát. Ilyen kedvező helyzetkép mellett... (Szabó Imre: Jaj de szép! Festeni jól tud!) Én igy gondolom el lelkemben ezt a helyzetet és ha valami zavaró momentum közbe nem jön, remélem, igy is lesz, különösen ha az urak bennünket támogatnak. (Szeder Ferenc: Ha nem igy lesz, akkor tévedett!) De itt rá kell mutatnom egy kérdésre. Amilyen kedvező a perspektiva az ipar és kereskedelem számára, ép olyan nyomasztó a helyzet a mezogazdasm? számára. A mezőgazdaságnak ma sincs hite* Ha az a mezőgazda a földbirtokán intenzivebbé akarja tenni a termelést, oly magas kamatozású kölcsönre van utalva, hogy azt a terméshozamnak ezáltal bekövetkező fokozása nem birja el. (Ugy van! a jobboldalon.) Mit látunk ezzel szembeni A mezőgazda nem kap hitelt, ha pedig kap. akkor végtelenül drága és fel nem használható kamatok mellett. És itt nem utalok másra, mint a budapesti kereskedelemre. Jól tudjuk, hogy a budapesti kereskedők, de az országban mindenütt a kereskedők úgynevezett vámhitelt élveznek. Ez azt jelenti, hogy ha az áru a vámhatáron keresztül bejön, a kereskedőnek két hónap múlva kell a vámot kifizetnie. Ezért valami mérhetetlen csekély százalék kamatot fizet az államkincstárnak. Épen itt bizonyos szabálytalnságok történtek és napvilágra jutott, hogy a kincstárnak ilyen cimen kihelyezett követelései, melyek kellőképen fedezve nincsenek, 200 milliárdot tesznek ki. Ez horribilis összeg. Ezen senki sem ütődik meg, mindenki azt mondja: igenis, a kereskedelmet alá kell támasztani, ez a vámhitel rendes dolog. Én is azt mondom, de kapott-e a mezőgazdaság a kereskedelemmel szemben ilyen kormánytámogatást'? Nem kap sehol, akármerre nézünk. Pedig a kereskedelem a maga produkcióit, a befektetett tőkét gyorsabban tudja visszavenni. Akármelyik üzemet nézzük, tőkebefektetés szempontjából, a közönség közé szétmegy az áru, s az illető üzem megkapja érte a befektetett tőkének megfelelő hasznot is. A mezőgazdaság mindig egy kézre kalkulál, s a mezőgazdaság ilyen támogatásban nem részesül. Azért kell ezt felhoznom, hogy az országközvéleménye ne higyje, hogy a mezőgazdáknak rózsás a helyzetük, és minden más foglalkozási ág ehhez képest szegény, elcsenevészedett. (Pikier Emil: A kisgazdákra áll ez, de a nagybirtokosokra nem! — Gr. Szapáry Lajos; Tessék a telekkönyveket megnézni!) Örömmel vettem tudomásul a földmivelésügyi kormányzatnak azt a törekvését, hogy a földbirtoktörvény folytán földhözjuttatott kisgazdákat segiteni fogja, ugy a házhelyhez juttatottakat a házépités tekintetében, mint a földhözjuttatottakat bizonyos instrukciók tekintetében. Ezek az emberek igazán rászorulnak az állami támogatásra, én azonban arra kérem a foldmivelésügyi minister urat, legyen