Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-484

A nemzetgyűlés 484. ülése .1925. tarn — háromnegyed éve foglalkoznak, ide­hozzam a nemzetgyűlés elé. Nincs a nemzetgyűlésben senki, aki meg ne volna győződve arról, hogy a magyar mező­gazdaság egyik legfontosabb ága a borterme­lés. Hiszen annak a területnek nagysága is, amelyen ma szőlőt művelnek Magyarországon, mutatja, hogy a mezőgazdaság egyik legfonto­sabb ágával állunk szemben. A beültetett szőlő­terület ma 384.600 kat. hold. A termelést átlag­ban 3,000.000 hl-re lehet beesülni évente, jó ter­més esetén azonban, — mint amilyen az idén is volt — 5,000.000 hl. is terem. Ennek a termés­nek ára nemzetgazdasági szempontból, illető­leg a nemzet jövedelme szempontjából szintén nem megvetendő, mert nemcsak a bor árát, ha­nem a törkölynek és a belőle előállított szesz­nek árát } és a csemegeszőlő eladásából befolyt nemzeti jövedelmet is figyelembe kell venni. Ez körülbelül 350 millió aranykoronát tesz ki, a nemzeti jövedelem szempontjából tehát a szőlő- és bortermelés a második helyet foglalja el a magyar mezőgazdaságban. Ha figyelembe vesszük ezenkivül azt, hogy a szőlőtermelésből, illetőleg a bortermelésből a köznek, illetőleg a munkásságnak micsoda összegek jutnak, akkor azt látjuk, hogy e te­kintetben is a mezőgazdaság egy olyan fontos ágával állunk szemben, amely mellett n nem lehet kézlegyintéssel elmenni. A szőlőmüvelés köztudomás szerint több munkát ad, mint^ a mezőgazdaság bármely más ága. Holdanként átlagban az évi napszámidőt 150 napra lehet tenni és ha az átlagos napszámbért csak 25.000 koronában vesszük is a múlt esztendő­ben — bár Egerben 40.000 korona volt a nap­szám átlagban, — ez másfélbillió koronányi Összeget tesz ki, másfél billió korona tehát az az összeg, amely a szőlőművelő munkásság ré­vén és a szőlőműveléshez szükséges anyagok beszerzése révén a kereskedelembe kimegy. Ha tehát ezt is figyelembe méltóztatnak venni, méltóztatnak belátni, hogy igazán nem nagyí­tottam, amikor azt mondottam, hogy a mező­gazdaságnak a szőlőművelés egyik legfonto­sabb ága. Még jobban látjuk ezt, ha hozzávesszük, hányan élnek ebből. A statisztika adatai sze­rint körülbelül 100.000 a szőlőbirtokosok száma, a szőlőműveléssel foglalkozó munká­sok száma, pedig 700—800 ezerre becsülhető s ezek közül is 50% olyan vidékre esik, ahol mást, mint szőlőt, nem lehet termelni. Ha te­hát mi a mezőgazdaságnak ezt az ágát elha­nyagoljuk, akkor legelőször is az országnak olyan területei maradnak parlagon, amelyek azelőtt nemzeti jövedelem szempontjából igen sokat jelentettek, másrészt pedig körülbelül 300—400 ezer munkás és körülbelül 50.000 szőlő­birtokos lesz földönfutóvá és lesz kitéve a ki­vándorlás, vagy pedig az éhezés veszélyének. . Ezeket a szempontokat csak azért hoztam fel, hogy adatokkal bizonyítsam be a szőlő­művelésnek, a bortermelésnek fontosságát. Hogy most a bortermelés krizisben van, azt, ugy hiszem, mindnyájan méltóztatnak tudni. Nem is a krizisről akarok beszélni, hanem a krizisnek talajdonképeni okáról, mert a be­tegség okát kell ismernünk, hogy a gyógyítás módszereit meg tudjuk találni. A krizis oka nem más, mint az, hogy a magyar borterme­lés a trianoni béke után is megmaradt a maga intenzivitásában, fogyasztó területe ellenben csökkent. Mig a békében Nagy-Magyarországon kö­rülbelül 6—7 millió hektoliter bor termett, Ausztriával együttvéve pedig 9—-10 millió évi december %6 14-en, hétfőn. 63 hektoliter és ennek elfogyasztására 40 millió ember állott rendelkezésre, (Szakács Andor : Talán több is. 52 millió.) egy emberre tehát esett átlagban 32 liter, addig ma 5 millió hekto­literre 8,000.000 fogyasztó jut, egy emberre te­hát 62 liter esik. Ebben rejlik a borkrizisnek egyik legfőbb oka, tulajdonképeni lényege. A másik pedig az, hogy az a nagy vámterület, amelyet közös vámterületnek neveztünk és amelyet függetlenségi érzületből ugy szeret­tünk szidni, a magyar bort kizárólagossá tette az egész Osztrák-Magyar Monarchiában. A bort hatvan aranykorona vám védte az olasz, francia és spanyol borral szemben, úgyhogy az Osztrák-Magyar Monarchia közös vámterü­letére nagyon kevés olasz, francia vagy spa­nyol bor juthatott be, az egész piacot a ma­gyar bor uralta. Versenyenkivül állott tehát a magyar bor. Ma ugyanezen a közös vám­területen hat utódállam állitott fel vámokat és akármilyen vámszerződést kössünk is ezek­kel az országokkal a legnagyobb kedvezmé­nyek alapján, olyan szerződést nem tudunk kötni, amely akár Ausztriából, akár Cseh­országból, akár a többi utódállamból az olasz, francia, vagy spanyol bort véglegesen kizárná. A magyar bor tehát azon a régi területen, ahol egyedül uralkodott azelőtt, most versenytár­sakat talál az olasz, francia és spanyol borban. Vagyis a kiviteli és az elhelyezési lehető­ségek a borra már nem azok, mint voltak a bé­kében. Hozzájárul a borkrizishez ezenkivül még az is, hogy a magyar bortermelés a háború után megdrágult és igy nem birja a versenyt a külföldi borokkal, mert mig Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban a bor­termés átlagban egy katasztrális holdra 25—35 hl., addig nálunk átlagban 10—12 hl. kat. hol­danként. Ebből méltóztatnak látni, hogy egy hold művelési költsége kevesebb borra oszlik meg Magyarországon, mint külföldön, a ma­gyar bor tehát emiatt nem birja a versenyt a külföldi piacokon. Ezenkivül hozzájárult a krízishez még az is, hogy a munkáltatási vi­szonyok a háború óta annyira megrosszabbod­tak, hogy 30%-kal kevesebbet dolgozik a szőlő­kapás, mint amennyit dolgozott a háború előtt. De ez általában igy van. A túloldal is elismeri, hogy a kőművesek is kevesebb téglát raknak be most egy nap alatt, mint békében ; ez egy általános háború utáni beteges tünet, amely megvan a szőlőmunkások között is, s igy a szőlőművelés költségei 100%-kai emelkedtek. Mig a békében egy hold szőlő munkáltatási költsége, beleszámítva az adót, kamatokat, a tőketörlesztést stb., 400 aranykoronára rolt te­hető, addig most 790 aranykoronára rug hol­danként a műveltetési költség, tehát csaknem 100%-kal emelkedett. Vagyis a magyar bor azért nem tud részt venni a külföldi verseny­ben, mert nincsenek meg azok az előfeltételei, amelyek a külföldi boroknak ma is meg­vannak. Van még egy nagy hiba, t. i. az, hogy a háború alatt a bortermelés terén a többter­melésre és nem a kvalitásra fektették a fő­súlyt. (Ugy van! balfelől.) Front-borokat ter­meltek, mert a háborúban kellett a sok bor; ennek következménye látszik most, mikor azt látjuk, hogy a magyar bornak majdnem 40%-a, az úgynevezett jó kis bor, — nem a »grand vin«, ahogy Franciaországban szokták mon­dani — a külföldön a kivitelben nem verseny­képes. Ez is fontos oka a borkrizisnek. Ha igy az okokra rámutattam, joggal mél­tóztatnak tőlem követelni, hogy mutassak rá 9*

Next

/
Thumbnails
Contents