Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

A nemzetgyűlés 494. ülése 1920. évi január hó 22-én, pénteken. •I:r> Ezt nálunk nem tapasztalhatjuk, pedig itt a pénziigyminister ur számára hálás terület kínálkoznék. Sokat hallunk itt hazafias kötelességekről szavalni, de ne csak a szegény emberektől kívánjanak hazafiságot, — mert azok a legtöbb esetben hazafiasak — hanem a nagyuraktól is, akik mindazt a nagy előnyt 'és pompát, amit a haza aura tud, eltagadjak, de amikor kötelességteijesitésrői van szó, ahol áldozató c kell hozni a hazaéri;, ez alól kivonják magukat. (Várnai Dániel : Nem is hoznak áldozatot! — (Beck Lajos közbeszól.) Sajnálom, hogy Beck Lajos t. Képviselő társam nézetével ez nem egyezik meg. (Beck Lajos: Kérem, egészen mást mondottam !) Az a társadalmi osztály, amelyhez én magam közel állok, a magántisztviselők, a magánalkalmazottak társadalmi osztálya kicsiny fizetése után — hiszen ma már kevesen kapnak 4—5 millió havi fizetést, ami igen nagy jövedelem — aránylag nagyon sok adót fizet. Egy magánalkalmazottnak, akinek 3—4 gyermekből álló családja van, nagyon nehezére esik pl. az adófizetés, de tőle minden elsején az utolsó fillérig levonják a kereseti adót, halasztást nem kaphat, az adófizetés el nem odázható és ha esetleg egyik gyermeke számára jó volna cipőre az az Öszszeg, amelyet adóba kell fizetnie, a cipővásárlás elmarad, de az adót le kell fizetnie, mert a főnök, vagy a részvénytársaság az adót hivatalból levonja. Ez a réteg a munkássággal együtt — mert a munkásságnak ugyanaz a helyzete ebben a tekintetben is, mint a magánalkalmazottaknak, a magántisztviselőknek, — a legbecsületesebb adófizetője ennek az országnak. Ha bozzáveszszük azt, hogy a fogyasztási adók révén milyen terheket viselnek, akkor igazán csodálkoznunk kell azon, hogy a pénziigyminister ur és az egész kormányzat nem honorálja ezt legalább a magánalkalmazottaknál azzal, — bár ez nem tartozik a pénzügyi tárcához, de a pénziigyminister urnák kötelessége volna kollegáját, a kereskedelmi minister urat figyelmeztetnie, — hogy a régen beígért, a modern kor szellemének megfelelő, a magánalkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvényt a Ház elé terjessze. Ez a magánalkalmazottak adóviselési képességét is hivatva volna fokozni, nekik az adóterhek elviselését könnyebbé tenni. Egy vesztett háború és a forradalmak után természetesnek találom én is, hogy ez a megcsonkított ország mai állapotában pénzügypolitikai szempontból nem nagyon alkalmas terület nagy eredmények elérésére, azonban a szomszédos Ausztria és a tőlünk délre fekvő Bulgária is háboruvesztes országok és ott valamiképen megtalálták a módját annak, hogy az adóterhek az egyes osztályok tehervselő képességéének megfelelően igazságosabban legyenek elosztva s megtalálták a módját annak, hogy a költségvetésbe bizonyos karitativ szellemet belevigyenek, hogy az állam részéről nyújtandó munkanélküli segélyt megorganizálják, hogy a munkanélküliek, a nyomorban sínylődök helyzete állami segélyeszközökkel megkönnyittessék. Ugyanakkor szomorúan kell megállapítanom azt, hogy Magyarországon a politikai reakcióval teljesen egyenlő a gazdasági reakció is, s hogy itt a szegény ember dolgával még a pénziigyminister ur sem törődik. A pénzügyminister ur, mint már felszólalásom elején emiitettem, természetesen elsősorban a fiskus dolgaival köteles törődni, azonban a fiskus is addig él, amig az ország népe. Talán egyik-másik képviselőtársam arcán moI solygást fogok fakasztani, hogy ennek a ridegtárcának kapcsán ilyen szentimentális hangokat ütöttem meg, de méltóztassanak elhinni, hogy itt szakszerű előadásokra, a számokkal való zsonglőrösködésre igazán nincsen szükség. Csak pár képviselőtársam ül a teremben, s nem is volna, aki ezt meghallgatná. Én csak annak a sok keserűségnek adok hangot amely a sok nyomorúság láttára lelkemben felgyülemlett, amely nap-nap után elibénk tárul. De ezt az alkalmat is felhasználom és a pénziigyminister ur jó szivére appelálva, felkérem őt arra, hogy azt a befolyását, amely mint pénzügyministernek rendelkezésére kell hogy álljon a nagybankokkal szemben, vesse latba, s azokkal az urakkal érttesse meg, hogy mik az ő kötelességeik. Hiszen láttuk nagyon jól, hogy amikor a nagy börzehossz után jött a rettenetes kijózanodás, a rettenetes krach, a bankigazgatók milyen könyörtelenséggel használták ki a helyzetet. A tönkrement egzisztenciák ezrei sirtak pénzük után, amire talán nem lett volna olyan nagymértékben szükség, ha a bankigazgatók tényleg olyan hazafiasak lettek volna; pedig ha kormányfőtanácsosoknak nevezték ki őket, igazán érdemes hazafiaknak kellett lenniök. A B-listára került állami tisztviselők elkábulva a végkielégítéstől 50—60—70 milliójukat, amit végkielégitésképen az államtól kaptak, lelkiismeretlen tőzsdeügynökök révén, a bankok uszítására odavitték a tőzsdére és most sem állásuk, sem pénzük nincsen. Az állam kifizette őket, s ma koldulva lézengenek a városban s nem tudnak egzisztenciához jutni. Azt hiszem — s ezt pártkülönbség nélkül mindenkinek be kell látnia, — hogy a pénzügyminister urnák ebbe a dzsungelbe bele kell nyúlnia. Hiszen épen Meskó t. képviselőtársam volt az, aki. amióta a nemzetgyűlés együtt van, felvetett hasonló dolgokat (Meskó Zoltán: Igen, a háborús vagyonok megadóztatását kívántam!) és ha már a háborúban szerzett vagyonokat nem tudták idejekorán megfogni, most legalább ezeknek a vagyon oknak a haszonélvezőit fogják meg. (Meskó Zoltán: Csak az vigasztal, hogy egy részük a Markóutcában ül!) Ne hagyják a gazdasági életet még nagyobb nyomorúság örvényébe taszítani, hanem segítsenek ugy, mint Ausztriában. Példa erre az az eset, amikor Bécsben a DepositenBank összeomlott, amikor az összes bécsi bankok azon voltak, hogy a kisrészvényeseket és kisbetevőket kártalanítsák, hiszen a ^ bankok valósággal összeadták a pénzt erre a célra. Budapesten nem látok ilyen jelenséget. Itt Magyarországon rengeteg kisegziszteneia pusztult el, pedig egy ilyen exisztencia elpusztulása sok más egzisztencia elpusztulását vonja maga után, egy családdal több család is összeköttetésben lévén, ez hullámokat vet több család területére is s nagy nyomorúságot okoz. A minister urakhoz nem lehet hozzáférni, s nem is lehet kívánni, hogy a minister urak lakásukon minden panaszíónak rendelkezésre álljanak, de a mi lakásunkra eljönnek az emberek és én magam is ennek hatása alatt állok, amikor a pénzügyi tárcához ilyen szentimentális hangon szólok. Nagyon természetes, hogy a pénzügyminister ur iránt nem viseltetvén bizalommal, magának a pénzügyi tárcának a költségvetését sem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik^ Csik József jegyző: Láng János! Elnök: A képviselő ur nincs itt. Töröltetik. Ki következik? * 62