Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

43'2 A nemzetgyűlés 494. ütése 19.26. valószínűleg' az az oka, hogy vagy nincs elegendő elvámoló személyzet, vagy ha van, — nem akarok itt senkit megbántani — ugy látszik, ez a személyzet nem teljesiti kötelességét. A kereskedők panaszolják, hogy azt az árut, amit karácsonykor eladhattak volna, még most sem kapták meg, még most is ott van a 70-es számú postahivatalnál. JLZ csak egy csepp a tengerből. Ezzel rá akartam világítani arra, hogy olyan bajok is vannak, amelyeket el lehetne kerülni, ha kellő szakszerűséggel, kellő hozzáértéssel és jóakarattal kezelnék a dolgokat, s ha mindenki helyén volna és teljesítené azt a kötelességét, amellyel tartozik a gazdasági élet folytonosságának biztositása szempontjából, mely nemcsak az egyes kereskedőknek és fogyasztóknak, hanem az államkincstárnak is érdeke. (Bud János pénzügyminister: Tavaly kellett volna mondani, akkor semmi panasz nem lett volna-) De ezenkivül az adóbehajtások körül sem kellene mindig azzal a könyörtelenséggel eljárni, ahogy az történik. Igaz, hogy az árvizsujtotta vidékeken a pénzügyminister ur intézkedése folytán az adóvégrehajtásokat beszüntették, illetőleg felfüggesztették. Ez az intézkedés azonban csak egy meglévő és meg nem változtatható állapotot szankcionált, mert hiszen ha a pénzügyminister ur nem is függesztette volna fel az adóvégrehajtásokat, akkor sem lehetett volna végrehajtani semmit, mert az árviz elvitt minden vagyont, bútort, élőállatot. Itt a fővárosban ugyan nem volt árviz, csak a gazdasági nyomorúság árvize öntötte el a háztartásokat és a családok életét, de azért itt is bizonyos tekintetben életbe kellene léptetni ezt az intézkedést. Hozzánk, szocialista képviselőkhöz, különösen napról-napra jönnek szerencsétlen emberek, akik ilyen kérésekkel fordulnak hozzánk, hogy adót fizetni nem tudnak és végrehajtás előtt állanak. Igaz, hogy a pénzügyminister urnák, de közegeinek sincs ideje arra, hogy minden családnak és adófizető alanynak egyéni viszonyait megvizsgálják és nem lehet mindenki számára külön szabályokat csinálni, ez nagyon természetes. De van rá példa Franciaországban és az északi államokban, hogy igenis az adóbehajtó hatóságoknak vannak emberei, akik ezt a célt szolgálják, mint pl. Franciaországban a prefekturának, ahol az adóbehajtó közegeknek jelentéseket tesznek és a legnyomorúságosabb helyzetben levő adófiztőket bizonyos ideig nem vexálják, az adót tőlük nem követelik, csak akkor, ha abba a helyzetbe jutnak, hogy az adót meg is tudják fizetni. A gazdasági helyzet nyomorúságának eredendő okairól kár beszélni, ezt mindenki tudja. Amiről azonban a pénzügyminister ur nem tehet, de amin befolyásával mégis némileg segíthetne, ez a mi nagy pénzintézeteinknek, bankjainknak az a legridegebb önzés álláspontjára helyezkedő eljárása, hogy ^ sem a kisiparnak nem adhat hitelt, sem a rengeteg pénzt, mely a bankoknál fel van halmozva, és amelyet értékesíteni nem tudnak, nem adják ki, sőt a legutolsó két hét alatt a váltóleszámitolásokat is majdnem teljesen beszüntették és a legprímább kereskedelmi váltókat isem akarják leszámítolni. Igaz, hogy ez nem a pénzügyminister úrra tartozik, (Meskó Zoltán: Dehogy nem!) de a pénzügyminister urnák volna módja rá, hogy az igen t. bankigazgatóknak megmagyarázza, hogy létezik hazafias kötelesség is, és nem szabad mindig mindent a legridegebb üzleti szempontból elbiráini, hanem hóna alá ] kell nyúlni a gazdasági életnek. (TI

g y van! ' '. évi január hó 22-én, pénteken. U.Qjj van!) Ha a Hazai Banknak, vagy a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak igazgatója jól él. elmegy az ő Opera-páholyába, akko;> az a Potemkin-gyönyörüség, amely az ő testig és lelki szemei elé tárul, ne tévessze meg őket. Nekik kötelességeik vannak; nem karitativ és humanitárius alapon, ezt nem mondom, de vannak régi cégek, amelyek igazán óriási küzdelmet folytatnak (Meskó Zoltán: Momentán vannak zavarban!) azért, hogy inzolvenciába ne jussanak, azért, hogy személyzetüket ne legyenek kénytelenek elbocsátani, küszködnek Ä«! levegő után kapkodnak, és ha 100—200 millió koronás váltóikat le akarják számitolni, akkoi a bankokban azt a feleletet kapják, hogy ez csak akkor lehetséges, ha elsimulnak a frankhamisítás hullámai. Akár van frankhamisítás, akár nincs, (Meskó Zoltán: Nincs!) a gazdasági életnek megvannak a maga törvényei, és a bankoknak kötelességük, hogy akkor, amikor a legsúlyosabb a kisipar, a kiskereskedelem, de még a nagykereskedelem helyzete is, ezt a kötelességüket teljesítsék. Talán szokatlan dolog, hogy ezeket a dolgokat a költségvetéssel kapcsolatban felhozom és nem megyek végig a költségvetésnek minden tételén. De nem akarok nagyképűsködni, inkább arról^ beszélek, amiről mások talán nem beszélnek és aminek, igenis, hangot kell adni a nemzetgyűlésen. Talán nagyon furcsa, hogy én, mint szociáldemokrata képviselő, a kereskedelem és ipar jaj kiáltásainak itt adok hangot, de kötelességemnek tartom ezt azért, mert a munkásság helyzete nagyon függ ettől és a munkásság képviselete igenis érzékkel bir még a kapitalista gazdasági rend bajai iránt is, mert nagyon jól tudjuk, hogy, aniig kapitalista gazdasági rend van, amig ezen. belül élünk és boldogulni akarunk, addig nem szabad elzárkóznunk az elől, hogy a kapitalista renddel kapcsolatos bajokat meglássuk és azoknak itt hangot adjunk. A pénzpiac helyzete sem volna olyan súlyos, ha a magyarországi, illetőleg a budapesti nagybankok nem volnának olyan önző ridegséggel eltelve, — hogy egészen vulgair-nyelven fejezzem ki magamat, — nem mennének numerotsicherre. Hiszen a népjóléti minister urnák, amikor hitelt nyújtott építési célokra a magánosoknak talán szintén lehetnek aggodalmai a tekintetben, hogy az a hitel biztosítva van-e, hogy majd az állam meg fogja-e kapni a pénzét, de mégis, ha az adott esetben jónak és szükségesnek látta, nyújtotta ezeket a hiteleket. A nagybankok, amelyek évtizedek óta ismerik a budapesti cégeket, nagyon jól tudják, hogy sok olyan cég van, amely csak momentán, ezekben a napokban vagy hónapokban van rászorulva, hogy a sablonosnál nagyobb hitelt vegyen igénybe, ami elől ezeknek a nagybankoknak nem volna szabad elzárkczniok. Ausztriában és Bécsben a gazdasági válság semmivel sem kisebb, mint nálunk, a munka nélküliség ott is óriási, az építési ipar pedig csak arra az építkezésre szoritkozik, amelyet Bécs város községtanácsa folytat, s mégis Bécsben azért viselhető el a kereskedelem és ipar válsága, mert információim szerint a bécsi nagybankok nem olyan szűkkeblűén, nem olyan önzőn teljesitik hivatásukat. A régi nagy cégeket ott nem engedik elpusztulni, hanem a szükséges pénzzel hónuk alá nyúlnak. Olvashattuk a lapokban is, hogy hány nagy bécsi cég'ről volt elterjedve, hogy inzolveneia előtt áll, az inzolveneia azonban elmaradt, mert a bécsi bankigazgatók összeültek, tanácskoztak és segítettek a cégeken,