Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

A nemzet gyűlés 494. ülése 1926. egyiknek megmondták, hogy igyekezzék az utódállamban nyugdíjigényét megszerezni és mindegyiknél^ az a feltétel, amikor kéri a visszahonositását a nyugdíjával együtt, hogy először bizonyítsa be, hogy az illető állam legmagasabb fórumáig ment fel kérvényével és onnét elutasittatott. Hiszen erre mi szorítjuk őket és pedig azért, hogy ne jöjjenek vissza olyan tömegesen. (Horváth Zoltán: Ezt mindenki megteheti, csak katona nem teheti meg. Aki felesküszik s a hazája ellen jön fegyverrel! — Zaj.— Elnök csenget.) Ha felesküszik, akkor sem jön a hazája ellen fegyverrel, mert nyugdíjasról van szó. (Pikler Emil: Akkor hamisan esküszik. Ép ugy, mint ahogy hamis frankot nem szabad csinálni, hamisan esküdni sem szabad! — Zaj.) Azt hiszem, ezek után méltóztatnak látni, hogy ez az ügy teljesen szabályszerűen kezeltetett és ugyanolyan elbánásban részesült, mint nagyon sok más ügy. Visszatérek már most költség-vetésemhez és itt rá kell mutatnom egy olyan pontra, amely a t. Nemzetgyűlés előtt eddig kevésbé ismeretes, amelynek ismertetése azonban feltétlenül szükséges. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy az 1924/25. évi költségvetés felhatalmazási törvényének 6. §-a a virement-jogot szabályozza és lehetőséget nyújt arra, hogy addig, amíg az államháztartás egyensúlyának helyreállítása megtörténik, az az egyes ministerek a ministertanács hozzájárulásával saját budget-jük keretén belül virement-okat eszközölhessenek. Ebben a tekintetben a ministertanácstól meglehetősen messzemenő felhatalmazást kértem és kaptam annál az egyszerű oknál fogva, mert nem tudtuk toborzással betölteni a teljes kereteket, nem tudtuk összetoborozni a szükség-es embereket, mivel nem volt elég jelentkező. így tehát a személyi illetékeknél nagyobb megtakarítások mutatkoztak, amelyeket, minthogy a dologi kiadások amúgy is a lehető legszűkebb. — azaz mondhatnám — lehetetlenül szűk keretek közé szoríttattak: természetszerűleg ott használtaim fel. Ennek részletes kimutatása mutatkozni fog majd az állami számszéknek a t. Nemzetgyűlés elé terjesztendő beszámolásában, én azonban addig is, tájékoztatás szempontjából a nagyobb tételeket fel fogom sorolni, hogy méltóztassanak látni, — legalább nagyjában — mire fordíttatott az a pénz, amely a személyi illetékeknél ott nem használtatott fel. A legnagyobb kiadás ezen a téren a legénység egyenruhájára, fehérneműjére, ágyneműjére 2,281.048 korona; az elhelyezések javítására — itten tehát elsősorban az állani tulajdonában lévő laktanyák helyreállítási munkálatairól van szó — 1,430.706 aranykor na; f eg-y verek és töltények beszerzésére 799.118 aranykorona; lovak vásárlására a lovasitott fegyvernemek részére 371.343 aranykorona, s ezenkívül szersziámfelsaerelések, leszerelés és koesiszerelvények beszerzésére körülbelül 93.000 aranykorona. Ezek tehát azok a nagyobb tételű öszszegek, — van egy csomó apró tétel, amelyek részletezése, azt hiszem, nem szükség-es — amelyek a személyi illetményekből átvonattak a dologi kiadásokra s ezek 6,959.375 aranykoronát tesznek ki. Csak ez a virement-lehetőség, a személyi illetékeknek a dologri kiadásokra való áttolása tette lehetővé, hogy elejét vegyük annak a sok hiánynak, amely a csapatok felszerelésének kellő megújításában mutatkozott. Ezek után most már rátérnék a vita során elhangzott lényegesebb kifogásokra és a maévi január hó 22-én, pénteken. 419 gam szempontjából megvilágítom ezeket a kérdéseket, (Halljuk! Hátijuk!) Itt van Szilágyi igen t. képviselőtársam kifogásai között elsősorban a létszám kérdése. Ez a kérdés ugyanaz, amely visszatér minden oldalról és amelyet, — megvallom — részemről örömmel hallok, mert látom, mindenki szivén viseli a honvédség sorsát, amelyről azonban meg kell magyaráznom, hogy miért alakult így. (Halljuk! Halljuk!) Az igen t, szónok urak legnagyobb részével ugy vagyok, hogy ha elképzelem, hogy most gyermek vagyok és krisztkindlit kérhetek, akkor én is körülbelül mindazt kértem volna, amit az igen t. szónok urak most tőlem követelnek, hogy csináljam meg. A helyzet sajnos az, hogy nem kérhetek krisztkindlit, mert kénytelen vagyok az én helyemen nem azt csinálni, amit én is mind szükségesnek és jónak találok, hanem azt amit az adott helyzet megenged és lehetővé tesz. (Ugy van! Ugy van! jobbfelől.) Itt van tehát a létszám kérdése. Amint méltóztatnak bölcsen tudni, a trianoni békeszerződés engedélyez nekünk a honvédségnél 33.000 — nem tudom pontosan hány — legénységi egyént. Ezzel szemben a helyzet tényleg az, hogy körülbelül 22.000-nél tartunk. Ennek oka nem pénzügyi, mert hiszen, — amint bátorkodtam előadni — a költségek be vannak állítva a teljes létszámra és mihelyst meg volnának az emberek, el tudnánk őket tartani, hanem az, hogy nem kapunk elég embert, mert csak önként jelentkezőik vehetők fel és az hogy az önként jelentkezőnek 12 évi, de minimum 6 évi szolgálatot kell vállalnia, amit magyar ember nehezen tesz meg, valamint az, hogy mindaz, amit nyújtani tudunk részére a honvédségnél, még mindig nem felel meg annak, amit máskülönben máshol kereshetne. Természetes tehát, hogy ez a hiány csak lassan lesz pótolható. E hiány pótlására emeltük fel tavaly a rendfokozatnélküli legénység zsoldját, mert hiszen ezelőtt két évvel sokkal csekélyebb zsoldilletékkel bírtak. Akkor azonban egyáltalán nem volt önként jelentkező, úgyhogy kénytelenek voltunk nagy anyagi áldozatok árán biztosítani a már egy bizonyos ideig szolgált, önként beállott katonák részére a próbacsendőri zsoldot, amely — kerek számokban beszélve — egy évben eirciter 6 millió koronát tesz ki. A teljes ellátáson, a ruházaton s minden egyében kivül tehát circa 500.000 korona az az összeg, amelyet havonta az önként jelentkező katona fizetés gyanánt kap. Ez az intézkedés tényleg hatással járt, a jelentkezők száma nagyon megszaporodott. Természetszerű azonban, hogy a próbaszolgálat alatt nagy részük nem vált be, mert természetes az is, hogyha valaki tisztán fizetésért megy szolgálni, ugy az illető nem a legjobb elemekből kerül ki. (Ugy van! Ugy van!) A próbaszolgálat ideje alatt tehát a legszigorúbban meg kell rostálni ezeket a jelentkezőket (Helyeslés.) és csak azokat tartjuk meg", akik minden tekintetben, de leginkább erkölcsi tekintetben, garanciát nyújtanak arranézve, hogy tisztességes, jó katonák lesznek. Ez is oka tehát annak, hogy lassan szaporodik fel ez a létszám. Tervbe vettem és ha az államháztartás helyzete meg fogja engedni, akkor a jövő költségvetési évtől kezdve teljes csendőri fizetést — nem próbaesendőri fizetést— szeretnék az önként jelentkező katonáknak biztosítani. Ez volna körülbelü a garancia arra, hogy megkapjuk a teljes létszámot és olyan elsőrangú anyagot, amellyel azután a legnagyobb nyugalommal nézhetünk minden eshetőség