Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

41â À nemzetgyűlés 494. ütése 19,26. évi január hó 22-én, péntehen. megszerezni azért, mert ottani honossága volt. ö Őgyallán született, a megszállott Komárom­megyében, tehát a trianoni békeszerződés ér­telmében, ha nem optait, ottani állampolgár lett és ebben az esetben a cseh állam letíi volna köteles neki nyugdíjat adni. A cseh állam azonban hivatkozva arra a teljesen egyoldalú és a mi felfogásunk szerint abszolút jogtalan intézkedésére, amelyet már 1919 februárjában adott ki — tehát alig hogy megszállotta a felsőmagyarországi területeket, vagyis amikor rnég az állampolgárság kérdése államjogilag abszolúte, nem volt rendezve azokon a területe­ken, már akkor kiadott a eseh kormány egy rendelkezést — amelyben a későbbi terhektől való félelmében elrendelte, hogy csak az a katona kaphat tőlük nyugdíjat, aki 1919 már­cius 24-éig belépésre jelentkezik a cseh had­sereg kötelékébe. Természetszerű, hogy ezt ak­kor majdnem senki sem tette meg, nem is te­hette meg. Nagyon jól tudom ezt, hiszen ma­gam is azon a területen tartózkodtam, s abban az időben a Kassán székelő francia hadosz­tályparancsnokkal vitát is folytattam erről a tárgyról. Ő ugyanis felszólított engem, hogy jelentkezzem belépésre a cseh hadseregbe, mert különben nem fogok nyugdíjat kapni. Akkor megmagyaráztam neki: hogyan képzelik ezt az urak, hiszen ez teljesen jogtalan intézkedés, ez teljesen lehetetlen állapotba hozza azokat az urakat, akik tisztán megélhetésük szempont­jából megteszik ezt a lépést, s ha esetleg az a terület, ahol laknak, nem lesz Csehországnak odaítélve, akkor természetszerűleg milyen szemmel fogják nézni Magyarországon az illető urakat. Ide vezethető vissza tehát hir, amely el van terjedve és amelynek valódiságát én nem tudom, de azt állítják, hogy ő kérte be­lépését a eseh-szlovák hadseregbe. Minden bi­zonnyal kérhette, mert hiszen ez volt az elő­feltétele annak, hogy nyugdíját ott megálla­pítsák. Enélkül nem lehetett nyugdíját meg­állapítani, már pedig mindenkinek, aki ott tartózkodott, utasítása volt arra, hogy igye­kezzék ott nyugdíjaztatni magát. (Györki Imre: S amikor ez ott nem sikerült, akkor ide­jött megmenteni a magyar hazát!) A csehek őt nyugdíjigényével elutasítot­ták, nem ismerték el ottani honosságát, annak ellenére, hogy a trianoni szerződés értelmében kötelesek lettek volna elismerni. Erre ő pana­szával felment egészen a cseh közigazgatási bíróságig, amely szintén elutasította, úgyhogy semmiféle módja nem volt arra, hogy a cseh­szlovák államban nyugdíját biztositsa. Mikor már most ezek után és vagyoni vi­szonyainak megváltozása folytán rászorult a nyugdíjra, 1924-ben idefordult nyugdíjáért s akkor természetszerűleg ugyanazt a szabály­szerű eljárást folytattuk le vele szemben, mint amelyet minden ilyen esetben lefolytattunk. Elsősorban ugyanis abszolúte senkit sem ve­szünk vissza magyar nyugdíjba, akinek nyug­díjjogosultságát valamely utódállam már el­ismerte s akinek valaha már az utódállam nyugdíjat fizetett- Első feltétel tehát az volt, hogy bizonyítsa be, hogy mindent elkövetett ' odaát arra nézve, hogy cseh nyugdíjban ré­szesüljön és esak akkor lehet tovább szó arról, hogy esetleg itt nyugdíjat kapjon, ha ott el­utasítják. Ezt — amint már volt szerencsém elmondani — Jankovich bebizonyitotta. Akkor természetesen, mint minden egyes ilyen eset­ben, megvizsgáltatott, hogy milyen viselke­dést tanúsított az alatt az idő alatt a megszál­lott területen, ahol tartózkodott. Ez a vizsgá­lat azt bizonyította be, hogy az alatt is, aniig ott tartózkodott, fentartotta az összeköttetést a magyar honvédséggel. (Györki Imre: Kérte a cseh hadseregbe való felvételét, de megtar­totta az összeköttetést a magyar hnvédséggel. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Méltóztattak hallani, hogy ez feltételük volt a cseheknek ahhoz, hogy nyugdíjat kap­hasson és hogy kötelessége volt megpróbálni, hogy ott nyugdíjat kapjon. (Györki Imre: Ez egy legkorrektebb ember! Egy jobb ember! — Zaj. — Gr. Széchenyi Viktor: Rosszakarattal mindent ki lehet forgatni!) Okmányilag kimu­tatta, hogy az összeköttetést fentartotta, hogy szolgálatokat tett a magyar nemzetnek, hogy ott Komárom megyének megszállt részén a magyarságnak kvázi központja és támasza volt. Tehát ezt a feltételt is teljesítette. Ekkor utasittatott, hogy tessék a magyar honosságot újra megszerezni, mert elmulasztotta az optá­lás időpontját, tehát csak visszahonositás ré­vén lehet magyar honpolgár és csak mint ma­gyar honpolgár kaphat nyugdíjat. (Györki Amit azonban más nem kap meg!) Ezt a bel­ügyministeriumnál kérelmezte is s tényleg megkapta, mert minden okmányt, amely szük­séges hozzá, előteremtett. Mint minden ilyen esetben történik, a belügyministerium kérdést intézett a honvédelmi ministeriumhoz, hogy van-e ellene kifogása vagy nem? Nekünk ab­szolúte nem volt okunk kifogásolni a vissza­honosítási. Ugyanígy kérdés intéztetett a nép­jóléti ministeriumhoz, amely természetszerű­leg ugyanezt a választ adta. Nem is adhatott más választ egy addig teljesen kifogástalan, vitéz, bátor katona ilyenirányú kérvényének elintézésekor. (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Horváth Zoltán: A civilekkel nem igy csi­nálják! — Rassay Károly: Ha egy telekkönyvi Írnokról van szó, akkor le kell mondania a nyugdíjáról! — Györki Imre: Akkor nem si­került s most ide masírozott, illetőleg Amster­damba masírozott! — Zaj. — Elnök csenget.) Mihelyt a visszautasítás megtörtént, nem lehetett mást csinálni vele, mint amit egy csomó más emberrel is csináltunk, teljesen ugyanilyen viszonyok között, (Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) hogy tudniillik vissza­ténylegesitették, mert hiszen ő szabadságon volt addig. Folyamatba tettük felülvizsgálta­tását, (Horváth Zoltán: Borzalom!) s amikor a felülvizsgálat kimondta, hogy nyugdíjazni kell, akkor nyugdíjaztatott 1925 márciusában. Hogy ez mennyire nem egyedülálló eset és mennyire teljesen annak rendje és módja sze­rint tárgyaltatott le, annak bizonyítására csak számokban fogom megmondani azoknak az uraknak esetét, akik teljesen ugyanilyen mó­don nyugdíjaztattak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ez az 1921. évben 4 fő volt, az 1922. évben 8 fő, 1923. évben 2 fő, az 1924. évben 4 fő és még az 1925. évben is 2 fő. (Rassay Károly: Száz és száz civil tisztviselő van, akit elutasítanak.) Ez az eljárás természetszerűleg minden egyes esetben ugyanezeken az alapokon történik meg, ugy hogy itt semmiféle kivételes eljárás nem történt, ez is teljesen ugy kezeltetett, mint minden más hasonló eset. (Rassay Károly: Civilekkel nem igy járnak el, csak katona­tisztekkel! — Györki Imre: A belügyministef ur azt mondja, hogy nem lehet spekulálni az állampolgárságokkal! Más esetekben ez az ál­láspontja! — Pikler Emil: Nádosy hányszor mondta ezt nekem kisemberek ügyében! — Zaj. — Elnök csenget.) Bocsánatot kérek, nem áll; ez az eset teljesen azonos azzal, ami minden más állami tisztviselőre is vonatkozott, mind-

Next

/
Thumbnails
Contents