Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-494

400 A nemzetgyűlés 494. ülése 1926. igenis, az ország honvédelme tekintetében mi a legnagyobb gondossággal tartozunk mindazokat a szükségleteket, amelyek e tekintetben felmerülnek, a legmesszebbmenőleg honorálni, s amikor ezzel szemben felemlítem azt, hogy a külföldi államok a tegnap felsorolt tételek szerint a maguk haderejének emelésére hihetetlen erőfeszitéseket tesznek, hogy hadseregüket erősítsék, felszerelésüket szaporítsák, akkor azt kell mondanom, hogy nekünk magyaroknak, akiknek korlátolt kvantitásban kell ezt a kérdést elvégeznünk, minden erőfeszítést meg kell tennünk arra, hogy ez a kvantitás az utolsó számig meglegyen és hogy a felszerelés a legel sőrangubb legyen. Szomorúan állapítom meg, hogy a trianoni békeszerződés értelmében a tüzérség tekintetében olyan korlát előtt állunk, amely nagy mértékben megbénítja azt a törekvést, hogy a mi hadseregünk versenyképes legyen más hadseregekkel szemben. Az a megkötés, hogy 10 centiméteresnél nagyobb kaliberű ágyút nem tarthatunk, egymaga elsizomoritó. azonban ennek ellenére sem lennék kétségbeesve, ha a 10 centiméteres ágyuk a modern fegyvertechnika szerint épülnének fel, ami képesítene bennünket a repülőgépveszedelmek elhárítására is, mert hiszen a repülőgépek megjelenéséből származható veszedelmeket nemcsak repülőgépekkel lehet elháritani, hanem alulról jövő fellövésekkel is. Ha nekünk ilyen berendezéseink vannak, ngy lényeges védelmet szereztünk azirányban, hogy nem lehet könnyű módon, — ahogy elképzeli a Prager Zeitung' — ide repülni és Buda/pestet 24 óra alatt összebombázni és a föld színéről eltüntetni. Nagy súlyt helyeznék tehát arra, hogy a fegyvertechnika mai nívójának megfelelő tüzérséggel, ágyukkal és gépfegyverekkel rendelkezzünk. Ebben a pillanatban nem tudom, de alapos a gyanúm, hogy ezen a téren is el vagyunk maradva, s hogy egyszerűen fejezzem ki magam: azt hiszem, csak az itthagyott hadifelszerelésekkel vagyunk ellátva, s azóta nem létesítettünk olyan ágyukat, gépfegyvereket, amelyekkel már az entente államai általában, de főként a franciák túlszárnyalták a régi fegyvereket. Az állami költségvetés XVIII. fejezetében egy sommázatban az alábbi öt tételben van szétosztva az imént emiitett és a honvédelmi tárca javára második helyen nyilvántartott összeg. A honvédelmi tárca 1925/26. évre előirányzott főösszege 1,843.378,850.000 korona. Ebben a központi igazgatás 91.899,190.000 koronával, a parancsnokságok és hatóságok 39.970,270.000 koronával, a csapatok 798.960,550.000 koronával, a Ludovika Akadémia, vagyis a tisztképzés 24.795,350.000 koronával van dotálva. Az ezután következő 5. tételnél találkozunk egy olyan, szerintem meglepő, nagy kiadással, amely a legnagyobb mértékben gondolkozóba ejt. Ugyanis a nyugdíjellátások címén a fősommázati tételben 387.753,490.000 korona szerepel. Ez összehasonlításban, relativitásban megdöbbentő szám. Ha a nyugdíjasok ellátására szánt ezt az összeget összehasonlítom a leglényegesebb tétellel, a csapatokra szánt összeggel, akkor szomorúan kell megállapítanom, hogy a nyugdíjasok ellátása 50%-át. éri el a csapatok ellátására előirányzott összegnek. Nagyon szomorú ez, habár rámutatok arra a memorandumra is, — bizonyára a t. Nemzetgyűlés minden tagja megkapta ezt — amelyben a nyugdíjas katonatisztek elpanaszolják a maguk sérelmeit. Igazat adok ennek a memorandumnak, de nem évi január hó 22-én, pénteken. akarok ezzel részletesebben foglalkozni, mert hiszen a tisztviselő-kérdéssel kapcsolatban a tisztviselők nyugdíja tekintetében hasonló állásponton voltam, amikor az ő sérelmeiket és panaszaikat a legnagyobb mértékben elismertem és azokat most is hajlandó volnék a legnagyobb mértékben honorálni. Ezt csak megtetőzi ez a memorandum, mert a nyugdíjas katonatisztek állapota még a civil tisztviselői nyugdíjasokénál is rosszabb, .súlyosabb. (Erdélyi Aladár: Tévedés!) Én ezzel a kérdéssel nem foglalkozom, csak azért említem fel, hogy annak ellenére, hogy a csapatokra fordított költségeknek mintegy 50%-át kell fordítani a nyugdíjakra, még mindig nem tudtuk elérni nyugdíjasaink tekintetében legalább azt, hogy nyugdíjasaink utcunque megelégedtek volna azzal a díjszabással, amelyet a nyugbérek tekintetében az állam nekik nyújtani képes volt. Nem tudom tehát csodálni, hogy akadt egy magasrangu katonatiszt, egy nagyműveltségű és hir szerint egyébként jó hazafi, aki a nyugdíjasok gyűlésén önmagáról megfeledkezve, nyilvánvalóan végső elkeseredésében tette a kijelentést, hogy »menjünk be a szociáldemokrata pártba.« (Erdélyi Aladár: Ez talán nem lehetett ok reá!) Majdnem ugy hangzik ez, mintha azt mondotta volna, hogy nincsen más mód, mint hogy revolvert fogjunk önmagunk ellen. (Mozgás a szélsőbalcldalon.) Csak a végső elkeseredéssel magyarázható az, ha egy izig-vérig magyar ember, aki a nemzeti hadseregben tölti el az életét: aki minden vonatkozásában magyar életet él, végre is azt kiáltja, hogy menjünk be a vörös hadseregbe. (Egy hang balfelöl: Magyarul se tud!) Ez igen szomorú, sőt kétségbeejtő jelenség. (Erdélyi Aladár: Nézze meg a rokkant bajtársait, akik 400.000 koronát kapnak havonta, ő pedig 6 millió koronát kap! — Propper Sándor: Ott jobb dolga volna, mint az önök pártjában, az bizonyos!) Én elitélem ezt a tábornok urat, de megállapítom, hogy a mai nyugdíjellátások a kétségbeesésre igenis alapul és okul szolgálhatnak. (Erdélyi Aladár: Kétségbeesésre nem adhatnak alkalmat! Külföldön tessék megnézni a nyugdíjakat, ott felét sem kapják és ott még se akarnak bemenni sehová!) Ebben a tekintetben nem vagyok t. képviselőtársammal egy véleményen. (Erdélyi Aladár: Nem _ tehetek róla, én az igazságot akarom! — Zaj) Elnök: Csendet kérek! Buday Dezső: A nyugdíjasok ellátása tekintetében a magyar állam alkalmazottai — és nem teszek kivételt civil és katona között — mostohán vannak dotálva. (Erdélyi Aladár: De az egész ország szomorú helyzetben van, ezt kell figyelembe venni! — Felkiáltások a jobboldalon: Be honnan vegyük a szükséges fedezetet? Talán a földadóból? Hiszen napnap után mennek tönkre a gazdák! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Buday Dezső: Ne méltóztassék tévedésben lenni, én ezt a tábornok urat elitélem és nem igazolom, csak jellemzem azt a kétségbeejtő helyzetet, amelynek hangoztatását a nyugdíjasok részéről nap-nap után, lépten-nyomon hallanunk kell. (Zaj jobb felől.) Elnök: Csendet kérek! Buday Dezső: A nyugdíjasok a legnagyobb elégedetlenségben élnek és amikor az állam teljesítő képességével ezeknek a nyugdíjaknak további emelését nem képes eszközölni, akkor ebben a budgetben tételek állnak egymással szemben, amelyek a nyugdíjakra