Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-493

394 A nemzetgyűlés 493, ülése 1926. mány pénzügyi politikájában, hogy akkor, amikor a szanálás várakozáson felül sikerült, ínég pedig- a külföldi kölcsön nélkül sikerült, amikor ma nagy feleslegekkel rendelkezik a magyar állam, tulajdonképeni feleslegekkel is és azonkivül a felhasználatlan kölcsönnel is, a hadsereg fejlesztésére nem szán nagyobb öszszegeket. Az én meggyőződésem és felfogásom szerint nemcsak hogy nem lett volna szabad csökkenteni a szanálási eredeti előirányzat összegét, hanem a törölt 18 milliónak legalább a duplájával kellett volna emelni. Ha meg volna a magyar társadalomban; és a magyar közéletben az az egészséges katonabarát szellem, amely kivánatos és nagyon indokolt volna, s amelyet végeredményben beidegzettnek kellene venni a társadalomban, akkor meggyőződésem szerint a kormány és a pénzügyminister ur meg sem próbálta volna azt, hogy épen ennél a tárcánál spórolja el ezeket az összegeket. Minden más tárcánál inkább lehet spórolni szerintem, mint a katonai költségvetésnél. Egy ország sem fizetett rá annyira a paci ôzmusra, mint Magyarország és mégis azt látom, hogy bizonyos pacifista, vagy fél pacifista szellem kezd ebben az országban elharapózni, amely azt szuggerálja az embereknek, hogy a hadsereg mai helyzetünkben tulajdonképen nem is annyira fontos. Vannak naiv emberek, még jóhiszemű emberek is, akik ilyesféle felfogást vallanak. Múltkor egy nagyon tiszteletreméltó hazafival beszéltem ezekről a kérdésekről és ez azt mondta nekem: tulajdonképen a hadseregnek ma nincs olyan nagy jelentősége, hiszen 50—60 esztendeig ugy í-'em lesz háború, mindenki belefáradt a háborúba; sem pro sem contra, sem állam, sem társadalom nem hajlandó erre. Ezzel a felfogás sal ennek naivságával nem akarok foglalkozni épen niost, amikor látjuk a magyar nemzet ellen a kisentente államainak az alávaló hajszáját. Van azonban egy általánosabb pa'ciflista felfogás, amely azt mondta, hogy az entente-hatalmak mai túlsúlypolitikája nem fog egy uj egyensúlyi politikává átváltozni, mint ahogy magam és barátaim valljuk, hanem lassanként át fog alakulni egy áltlános európai szolidaritássá, bizonyos világbéke felé fejlődő rendszerré, amelynek középpontja a népszövetség. Aki a Népszövetség szervezetét, alkotmányát és öt esztendős munkáját ismeri, az tudja, hogy ennek a testületnek szabályai szerint kétféle tagjai vannak, teljes jogú és nem teljes jogú tagok. A teljes jogú tagok feltétel nélkül vannak benn a Népszövetségben, a nem teljes joguaknak feltételeket kell belépésük előtt teljesiteniök. A teljes jogú tagokkal szemben a Népszövetség minden leszerelési akciója csak mint tanácsadás szerepel, a nem teljes joguakkal szemben a Népszövetség mint hatóság áll- Ha ezt tekintetbe vesszük és végignézzük a Népszövetség öt esztendős politikáját, akkor jóhiszeműen nem mondhatjuk, hogy a magyar állam külpolitikáját a Népszövetségre kell alapítani. Erre a Népszövetségre mostanáig csak egyetlen egy esetben biztak igazi hatalmi konfliktust, ez az iraki kérdés, amel5

r

et a közvélemény mcsszuli kérdés címen ismer. Ebben Anglia IT ellett döntött a Népszövetség, de próbált volna Anglia ellen dönteni! Az eredmény azonban az, hogy Törökország valószínűleg nem fogja maga részéről elfogadni a döntést. Egy másik hatalmi konfliktus, amely márévi január hó 21-én, csütörtökön* már a Népszövetség kezére került, amint emlékezhetünk, a korfui kérdés volt Olaszország és Görögország között. Anglia képviselője, Lord Cecil próbálta ezt az ügyet a Népszövetség hatáskörébe utalni, ez azonban nem sikerült, mert Mussolini a leghatározottabban visszautasította a Népszövetség beavatkozását és elintézte ezt a problémát a régi módon, amint szokták és fogják elintézni az igazi hatalmi problémákat: fegyverrel és a kulisszák mögött. Ő elintézte a kulisszák mögött. A Népszövetség nem bizonyul igazi hatalomnak meggyőződésem szerint sem ma, sem a iövőben. De meg kell szolgálnia azt az óriási összeget, amibe kerül. És hogyan szolgálja meg? Ugy, hogy legnagyobbrészt olyan ügyekkel foglalkozik, amelyekben gáncs vagv baj nem érheti. És hol nem érheti gáncs? Ha a legyőzött népek dolgaival foglalkozik és az elnyomott nemzetek ellen foglal állást és csinál politikát. A Népszövetség mostanig nem hallott meg egyetlen panaszt sem az ezer és ezer magyar jajkiáltás közül, amelyet a megszállott területekről a magyarság tömegei juttattak hozzá. A Népszövetség tanácsának egyetlen tagja sem vette idáig masrának a bátorságot, hogy a magyar ügyet felkarolja; a Népszövetségnek a kisebbségi kérdésekre vonatkozó tárgyalásai pedig igen ravaszul akként vannak szabályozva, hogy egy népszövetségi tanácstagnak kell magáévá tennie a kisebbségek ügyét, hogy az egyáltalában a tárgyalási asztalra kerüljön. Ezekből a jajkiáltásokból semmit sem hall meg a Népszövetség, holott ha tényleg bizonyos pacifista és ellentéteket kiegyenlitő szerepe volna, mindenesetre ezt a munkát a kisebbségeken kellene kezdenie. J E helyett meghallotta a londoni zsidók pana1 szát, amely az egyetlen számottévő csonkaországi magyar nemzeti kisebbség ügyével foglalkozik, a zsidóság kérdésével. Ez a testület szükségét látta, hogy védelmére keljen annak a nemzeti kisebbségnek, amely Magyarországon úgyszólván minden jólétnek, minden társadalmi és gazdasági hatalomnak birtokosa, (Györki Imre: Ez az ön rögeszméje!) de nem hallotta meg az elszakított magyar milliók jajkiáltását és panaszát. Erre a Népszövetségre mi politikát nem alapithatunk. (Ugy van! a jobboldalon.) Magyar szempontból károsnak tartom, hogy a Népszövetség kérdésének ez a szerencsétlen, a Népszövetség minden hibáját saját bőrén tapasztaló magyarság nagyobb jelentőséget tulajdonit, mint más szerencsésebb nemzetek. Elmossa ez a magyarság gondolkozásában azt a meggyőződést, hogy a magunk erejére kell támaszkodnunk, hogy hadseregünk a magyar államnak igazi alapja, hogy hadseregünket, annak tisztikarát kell minél nagyobb erőre emelnünk, hogy a magyar faj virulhasson és belső erőt gyűjthessen magába. Legyünk tisztában azzal: szomszédos ellenségeink bennünket meg akarnak semmisíteni. (Ugy van! Ugy van!) Nekem konkrét nyomtatott adataim vannak arról, hogy milyen eszközökkel készül ellenünk háborúra, a magyarság megsemmisítésére a kis-entente. Kiirtani akarnak bennünket, mint ahogy kiirtották a hunokat és avarokat. Azt hiszik, lesz egy olyan pillanat, egy olyan világpolitikai átmenet, bizonytalan állapot," amelyben a kis-entente szabad kezet kap, a mi ügyeinkbe beavatkozhatik, bennünket legyűrhet, annál a 6 esztendő óta felduzzasztott katonai erőnél fogva, amelynek ma birtokában van. Arra alapitják a maguk feltétlen gyçzel-