Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-493

 nemzetgyűlés 493. ülése 19.26, való előkészítő pályának lehessen nevezni és tagadom azt, hogy a magyar szociáldemokrata párt _ programrnjában volna egy pont, mely előírja azt, hogy a nemzetgyűlés ülésterméből tehát egy olyan tribünről, ahonnan a legmesszebbre __ hallatszik a szó, szabad legyen, vagy szükséges legyen a pro gramm érdekében a behivási paranccsal szemben való ellenszegülésre izgatni, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon és a középen) Kéthly Anna t. képviselőtársam mégis ezt tette. (Várnai Dániel: Egy szóval sem! — Egy hang a jobboldalon: De igen, ezt tette!) Innen ered az, hogy én felállottam és vele szemben leszögeztem álláspontomat, amely álláspontot az összes polgári pártok is leszögeztek. Hogy ez a parlamenti incidens a demokratikus blokk feloszlását vonta maga után, eszi ellenzéki szempontból csak sajnálni lehet, mert minden tömörülés, amely fennáll a reakció megdöntésére, csak létezésemmel találkoznatik, (Barabás Samu: Hol itt a reakció!) de az, hogy polgári pártok a programmjukkal ellentétben, önérzetes polgárok önérzetük rovására meghajoljanak az ilyen különvélemények előtt, amilyen Kéthly Anna t. képviselőtársamé volt, természetesen lehetetlen. Azóta folyton vártam, hogy Kéthly Anna t. képviselőtársam valami magyarázatát adja nyilatkozatának; vártam, hogy talán apart valamilyen módon dezavuálja őt ebben a tekintetben. Őszinte sajnálattal kellett konstatálnom, hogy sem az egyik, sem a másik részről ez nem történt meg; ellenben megtörtént az, hogy minekutána én itt a parlamentben a nyilvánosság előtt kijelentettem hogy a lipótmezei tébolydába kiyánom utaltatni azt az embert, (Varsányi Gábor: Ott a helye!) aki ma háborút akar (Propper Sándor: Jó lett volna megvárni a mondat végét!) ...szóval világosan leszögeztem álláspontomat, hogy nemcsak nem uszitok háborúra, hanem kötnivaló futóbolondnak tartom azt, aki Magyarország mai helyzetében háborút akar..., ennek ellenére őszinte sajnálattal kellett látnom, hogy a parlamenti incidens után következő napon a Népszava olyan vezércikket irt, mely az egész nemzetgyűlés összes polgári pártjait azzal vádolta meg a nagy nyilvánosság előtt, hogy nem tanultak a múltból és újból háborúra akarnak uszítani. (Eckhardt Tibor: Trockij az konveniál nekik! — B. Podma«iezky Endre: Kéjelegnek benne! — Eckhardt Tíhor: Vörös hadsereget szabad volt tartani! — Egy hang jobbfelöl: Be a vörös hadseregbe!) Azt hiszem, elég világosan beszéltem, sőt azért használtam ilyen kifejezést... (Malasits Géza: Az önök elvbarátai szolgáltak a vörös hadseregben! — Eckhardt Tibor: Kényszer alatt! — Varsányi Gábor: Fáj ez a kis fejmosás, ugy-e? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Szilágyi Lajos : Azt hiszem, elég világosan beszéltem, mindenki által, a lehető legegyszerűbb ember által is megérthető módon fejeztem ki magamat akkor, amikor ilyen profán és a parlamenthez nem is igen illő kifejezéssel éltem, hogy kötnivaló futóbolondnak tartom azt, aki manapság háborút akar. Hogy ennek ellenére másnap beszédembe háborús uszítást magyaráztak bele és az egész nemzetgyűlést ugy állitották be, mint ahol az összes polgári pártok immár megint háborúra uszítanak, ezt az eljárását a szociáldemokrata pártnak és lapjuknak, a Népszavának innen, erről a helyről a legbatározattabban vissza kell hogy utasítsam. (Saly Endre : Ehhez joga van !) Le kell szögeznem azt, hogy nem lehet évi január hó 21-éíi, csütörtökön. 379 munkásérdek Magyarországon az, hogy a polgárság és munkásság között ebben a kérdésben is mesterségesen válaszfalat építsenek ; nem lehet munkásérdek az, megpróbálni azt, hogy a polgárság tagjait, mint háborúra vágyókat tüntessék fel és ezzel szemben a munkásságot mint olyat, mely a háborútól megundorodott és a béke mellett van ; nem lehet felvonultatni a mankós hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvákat a polgárság ellen ; nem lehet vezércikket irni azon a címen, hogy kérdezzék meg a magyar asszonyokat, hogy vájjon akarnak-e háborút, mert tudjuk, hogy senki Magyarországon nem akar háborút. (Propper Sándor : Ezt eltalálta !) Épen ezért a szociáldemokrata pártnak a polgársággal szemben való ezt az eljárását nem tartom helyénvalónak, különösen pedig nem tartom munkásérdekekben állónak ; és nem tartom munkásérdeknek azt sem, hogy a demokráciáért harcoló polgári pártok és a szociáldemokrata párt közé ilyen módon vernek éket, mert nem lesz a szociáldemokrata pártnak és általában a munkásságnak haszna abból, hogy itt olyan polgári ellenzéki politikusokat, akik a demokráciáért igen nehéz időkben, talán nehezebb időkben is annál, amikor a szociáldemokrata képviselők ebben a nemzetgyűlésbe bekerültek, exponálták magukat legnagyobbrészben ugyanazokért az érdekekért, amelyeket önök mint munkásérdekeket most I saját maguk számára foglalnak le. (Klárik Ferenc : Az éket azonban ön verte bele ! — Zaj.) A. demokratikus blokk feloszlása közkivánság volt. (Várnai Dániel: Ez az ön érdeme!) Nem akarom a túlsó oldalt azzal szórakoztatni, hogy elmondjam minő tárgyalások előzték meg ezt. (Varsányi Gábor: Halljuk! Halljuk! Mintha hájjal kenegetnének! — Derültség jobbfelől.) Tény az, hogy hiába Írják egyes politikai napilapok, hogy a blokk még fenáll és hiába írnak arról, hogy a blokk tagjai itt és itt voltak, tanácskoztak és megegyeztek: a blokk megszűnt! Megszűnt szavazással és határozattal, elintéztetett ez a kérdés; ugy, hogy az az újságíró, aki ma még demokratikus blokkról ir, az nincs jól értesülve. (Várnai Dániel: Nagyon hozzászokott a terminus tehnikushoz !) 1918 október 31-én, mikor a forradalom kitört, már nem volt háború és csodálatos volt, hogy amikor a forradalmárok néhány nap múlva magukhoz tértek, első dolguk volt gondoskodni arról, hogy megint legyen hadsereg. Először széjjelkergették, először kiröppent a szó (B. Podmaniczky Endre: Be a vörösbe!), hogy »nem akarok katonát látni« s aztán megint előtérbe került a hadsereg- megszervezésének kérdése. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Zaj. — Elnök csenget. — Propper Sándor: A zseniális hadvezetés, meg a buta diplomácia züllesztette szét a hadsereget!) Tény az, hogy a forradalmárok maguk is rájöttek arra, hogy a világ legszerencsétlenebb ! cselekedete az volt, hogy Linder Béla szélnek | eresztette ezt a mondását, hogy: Nem akarok j többé katonát látni! (Zaj. — Szijj Bálint: j Szabad rablást engedtek!) Legyen szabad egy i olyan tanura hivatkoznom, aki most a NépI szavában majdnem mindennap hosszú cikket | ir. (Lendvaí István: És Vanczáknak kell ülnie helyette! — Klárik Ferenc: Nem helyette ül most! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Fényes Lászlóra hivatkozom, aki a forradalom után... (Nagyzaj. — Lendvaí István: Ha én egy cikket írtam, nem csukattam le