Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-492
352 A nemzetgyűlés 492. ütése 1926. évi január hó 20-án, szerdán, szempontjából, mint inkább a predominant jelleg- szempontjából központi cseesemőkórházszerü intézményre. A Madarász-utcai esecsemőkórházat annak idején a főváros telkén felépítettük, amely azonban még hivatásának nem adatott át. Ezt a kórházat én a t.Nenizetgyülésnek is bejelentettem s már átadtam a kormány beleegyezésével, valamint a székesfőváros hozzájárulásával is a Stefánia-Szövetségnek épen kifejezetten arra a célra, hogy ez legyen az országnak ilyen jellegű, íegelsőrangu csecsemőkórháza és hogy ezt a predomináns jelleget megkapva, ez tipus legyen minden nagyobb terjedelmű, de hasonló ceín intézmény számára, hogy azok is eszerint rendeztessenek be. Ami illeti most már az ápolónői, valamint a bábaképzéssel kapcsolatos egyéb kérdéseket, mivel ezek más rovatoknál tulajdonképen a maguk helyén érintettek, ezeket most én épen ugy, mint a szónok urak, elmellőzöm. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a 2. cím 7. rovatot elfogadni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a rovatot eredeti szövegében elfogadta. Következik a 8. rovat. Csik József jegyző (olvassa): 8. rovat. Tisztviselői betegsegélyezés 4.380,000.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa); Vegyes közegészségügyi kiadások 14 600.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Csík József jegyző (olvassa): II. A háború áldozatairól való gondoskodás: Népgondozó kirendeltségek. 10. rovat. Szeméi vi járandóságok 3.837,800.000 korona. Elnök: Szólásra következik! Csik József jegyző: Kéthly Anna ! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés ! Már néhány gyűlés engedélyezése kapcsán kaptunk átiratot az illetékes engedélyező hatóságtól arról, hogy a gyűlés engedélyezve van s értesitendők a bejelentők, továbbá X. Y. községi főjegyző, a község" elöljárósága, a csendőrök, a csendőrség! parancsnok, a járási esendőrosztag s a vármegyei népgondozó kirendeltség. Mivel a gyakorlat szerint ezekre a gyűlésekre csak közigazgatási, illetőleg közrendészeti vagy közbiztonsági szervek vannak kivezényelve, az, hogy ezek a vármegyei népgondozó kirendeltségek is kivezényeltetnek oda, azt engedi következtetni, hogy ezek a kirendeltségek nem a népjóléti tárca körébe tartozó szervek, vagyis olyan szervek, amelyeknek a népjóléttel semmiféle összefüggésük nincsen. Én tehát javaslom, hogy a fenti két rovatnál a népgondozó kirendelteégek személyi és dologi járandóságaira előirányzott 3.837,800.000 korona és 1.871,270.000 korona az előirányzatból töröltessenek. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Csik József jegyző: Senki feliratkozva nincs ! Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezáróan. A népjóléti minister ur kivan szólni ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister: T, Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) Kéthly Anna igen t. képviselőtársam okfejtése nem helytálló, ő t. i. azt indítványozta, hogy ez a két rovat töröltessék, mivel személyi és dologi vonatkozásaiban nem tartozik a népjóléti tárca keretébe. Konstatálni kívánom, hogy ezeknek a szerveknek munkássága tényleg beletartozik az én tárcám keretébe, ennek következtében az a konzekvencia, amelyet ő szíves volt levonni, hogy t. i. a rovatoík töröltessenek, nem állhat meg. Kérem tehát az igent. Nemzetgyűlés az irányú elhatározását, hogy ez a két rovat változatlanul hagyasiiék meg. (Helyeslés a jobb'r oldalon. — Kéthly Anna: Mit keresnek akkor politikai gyűléseken? —- Szabó József: Valaki megsebesülhet ott ! Első segély ! — Derültség.) Mnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a 10. rovatot eredeti szövegében, szemben Kéthly Anna képviselőtársunk törlési indítványával, elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szöveget elfogadják, szíveskedjenek felállani! (Megtörténik.) Többség! A Ház az eredeti szöveget fogadta el. Kéthly Anna törlési indítványát tehát elvetette. Következik a 11. rovat. Csik József jegyző (olvassa): Dologi kiadások. 1.871,270.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Csik József jegyző (olvassa): 12. rovat. Személyi járandóságok. 1.308 950.000 K. Elnök: Szólásra következik? Csik József jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! A háború áldozatainak gondozását szolgáló intézeteknél felhívom a népjóléti minister ur figyelmét arra, hogy az ott ápolt rokkantak részéről ig-en sok panasz hangzik el ezekkel az intézetekkel kapcsolatban az azokban fennálló erősen katonai szellemű fegyelmezés miatt. Kifogásolják, hogy ezek az intézetek a legnagyobbrészt majdnem tehetetlen rokkantakkal szemben ugyanazt a fegyelmet gyakorolják, amelyet csak egészséges emberekkel szemben volna méltányos gyakorolni. Erre hívom fel tehát a minister ur figyelmét, valamint arra is, hogy ez az összeg, amelyet a háború áldozatainak gondozását szolgáló intézetekre fordít a költségvetés, mindenre elegendő, csak arra nem, hogy az összes rászorultak ott elhelyeztessenek, mert az, hogy háromszáz rokkant helyett háromszázötvenet fogunk elhelyezni, valamint 220 tüdőbeteg helyett 250-et, valóban nem felel meg azoknak az intencióknak, amelyek máskülönben a népjóléti ministerium rokkantügyi osztályában megfelelő szociális érzékkel mindig' kifejezésre jutnak. f Szeretném, ha a minister ur ebben a kérdésben ezeket a tételeket megfelelő módon felemelné. (Helyeslés a szélsőbalodalon.) Elnök: Szólásra következik? Csik József jegyző: Senki feliratkozva nincs ! Elnök: Kivan még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A népjóléti minister ur kíván szólni! Vass József népjóléti és munkaügyi mi; nister: A rokkantakat elhelyező és gyógyító intézetek belső fegyelmével kapcsolatban volt szíves Kéthly Anna t. képviselőtársam felemlíteni, hogy panaszok érkeznek az ott ápoltak, illetőleg elhelyezettek részéről. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Hogy panaszok érkeznek és érkezt&k különösen a múltban, arról nekem is tudomásom van, azonban amikor a panaszok hcizzám érkeztek, én a magam részéről a legszigorúbb vizsgálatot rendeltem el az intézet rendjét, valamint a rokkantakkal való bánásmódot és a rokkantak ellátását illetőleg. Megállapíthatom, hogy a rokkantak ella-