Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-492
A nemzetgyűlés 492. ülése 1926. évi janwir hó 20-án, szerdán. 343 Alföldre, Én tudok városokat megnevezni, amelyekben 10—15.000 ember lakik és ezekben négyöt közkút van, ahová az emberek ivóvizért eljárhatnak. Az a viz, amit ők a kutakból nyernek, még mosásra sem alkalmas, abban a vízben mosni sem lehet. Tehát közegészségügyi szempontból is szükséges, hogy megfelelő kutak álljanak a lakosság rendelkezésérc. Azok a kutak, amelyek a magyar Alföldön vannak, az artézi kutak, úgyszólván csak télen megfelelőek. Nyáron az eniboreknek valósággal lehetetlenség friss vizet inniok, mert ez a viz nein olyan hideg, mint amilyent a rendes kut szolgáltat ugy, hogy egész nyáron át, amikor nagy meleg van, az alföldi lakosság még hideg vizet sem tud inni. Ezért az alföldi városokban, különösen színmagyar lakosságú városokban, ahol ilyen állapotok vannak, az emberek ivóvíz hiányában rendszerint alkoholfogyasztásra vetik magukat, mert egyrészt ivóvizért messze kell elmenuiök, másrészt, mert sorba kell állni érte 1 , de nincs is idejük elmenni negyedóra vagy félóra járásra és igy inkább beszoknak a vendéglőbe, alkoholt fogyasztanak és igy tönkreteszik egészség"üket de egész családjukat is. Meg tudnék községeket nevezni, ahol épen emiatt nagymértékben el van terjedve az alkoholfogyasztás és ahol egész természetesnek tartják, hogy az emberek egyrésze este már úgyszólván illuminait állapotban megy és tántorog haza. Arra hívnám fel tehát a t. minister ur figyelmét, legyen kegyes gondoskodni arról, hogy a jövő évben, amennyire csak módja és lehetősége van erre, minél több kutat fúrasson az Alföldön, hogy az emberek minél frissebb, egészségesebb vízhez juthassanak és igy az alkoholfogyasztás élvezetéről minél inkább leszokjanak. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Kivan még valaki szólni 1 (Nem.) Ha szólni senki nem kivan, a vitát bezárom. A népjóléti minister ur kivan szólni ! Vass József népjólétti és munkaügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) A kérdés kétségkívül egyike a legfontosabb kérdéseknek és jóllehet, az ország szerencsétlen szétdarabolása következtében az úgynevezett ártézi-kutak fúrásához szükséges berendezések legnagyobb részét elvesztettük abban a uagy zűrzavarban, amely a háborút követő összeomlást jellemezte, s ennek következtében nem tudunk nagyobbmértékben rendelkezésére állani ártézi-kutak fúrásával az illető szükséget szenvedő községeknek ; mindenesetre legalább arra kell törekednünk, hogy mélyebb furásu kutak jöjjenek létre azokon a helyeken, amelyeken a sekély furásu kutak nem adnak megfelelő vizet. Teljesen igaza van a t. képviselőtársamnak : vannak Magyarországon jelentékeny kiterjedésű vidékek, ahol a nép valósággal nem tud hozzájutni a régimódra megfúrt kutak révén a megfelelő egészséges ivóvízhez, úgyhogy arra kell törekednünk, — propagandával is, de a községeknek nyújtott segitségek révén is — hogy a kutak lemélyittessenek, mélyebb furásu kutak álljanak rendelkezésre. Ezek még nem ártézi-kutak. Négy-öt méter mélyről, sőt Zalában három méterről vagy még kisebb mélységből is lehet vizet kapni, ez a víz azonban nem jó. Vízben bő réteget kap ugyan a kútfúró, de a viz összetételénél fogva nem jó : vagy szennyes, vagy olyan nagymértékben tartalmaz meszet és vasat, vagy egyéb más, oda nem való anyagokat, hogy azok a vizet ivásra és az egészségre teljesen alkalmatlanná teszik. Itt le kell menni egy másik víztartó rétegig, esetleg öt—hat—nyolc, sőt tizenöt méter mélységig, amit még ásással mindig el lehet érni és akkor azután egy más, megfelelő vizű és jóminőségü réteget lehet találni. Az irány, amelyen haladni kívánunk, az, hogy amennyiben lehetősége lesz ennek, ivóvizszerzésre nagyobb hitelösszeg álljon majd az elkövetkezendő évben rendelkezésre. Ez mindenesetre rendkívül kívánatos volnna és ebben az irányban fogok magam is törekedni. (Élénk helyeslés.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az 5. rovatot eredeti szövegében elfogadni, igen vagy nem ! (Igen!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el. Következik a 6. rovat. Héjj Imre jegyző (olvassa) : 6. Eovat. Orvosok továbbképzése 73,000.000 K. Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Kétly Anna ! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! Valóban hála és elismerés illeti a vidéki orvosi kart, hogy azok között a körülmények között, amelyekben élnie kell, mégis akadnak orvosok, akik elmennek vidékre, hogy ott a magyar közegészségügynek szolgálatot tegyenek. Mindenesetre tartozunk nekik legalább annyival, hogy ha. már otthagyják a várost és azokat az anyagi és kulturlehetőségeket is, amelyeket csak a város adhat meg részükre, akkor legalább lehetővé tegyük számukra azt, hogy képzésük ne álljon meg annál a pontnál, ahol ők az egyetemről, vagy kórházakból kikerültek, hanem tegyük lehetővé nekik azt is, hogy a modern orvostudomány fejlődésével lépést tarthassanak és orvosok továbbképzése címén a népjóléti tárca ennél jelentékenyen nagyobb összeget irányozzon elő. Folyóiratokra, melyek * a vidéki orvosi karhoz eljutnak, különféle tanfolyamoknak megszervezésére, amelyeket egyetemi városokban tartanak, mindre szükség van, s erre ez a mostani 73 millió korona, amely csak 22 millióval azért több, mint tavaly volt, mert az előadói tiszteletdíjak szükségszerűen emelkedtek ebben az esztendőben, ugyancsak semmire sem elegendő. Kérem a népjóléti minister urat, hogy ebben a kérdésben is tegyen hozzá ezekhez az összegekhez, valamint arra is kérem őt, hogy ezekre a tisztiorvosi tanfolyamokra engedjék az orvosnőket is fel. Elnök: Az ülést félórára felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Csik József jegyző: Puky Endre! Puky Endre: T. Nemzetgyűlés! Ehhez a rovathoz, amely a hatósági orvosok továbbképzésére felvett összeget tartalmazza, kívánom fűzni mondanivalóimat. (Halljuk! Halljuk! A hatósági orvosokról « elsősorban a községi és körorvosok helyzetéről, szolgálati viszonyairól, ezek továbbképzéséről, helyesebben mondva átképzéséről kívánok szólani, amelyet ítéletem szerint igényel egész egészségügyi igazgatásunk s ennek folytán maga az orvosképzésünk is. Kiindulok az 1876. évi XIV. tc.-nek abból a jellegéből, hogy ez az egészségügyi rendészet legfőbb céljául és feladatául tűzi ki a gyógyítást. Ebből a célból, igyekezett gyógyitóintéze-
