Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-492

342 A nemzetgyűlés 492. illése 19k gyűlés ezt a 3 milliárdot 10 milliárdra emelné fel és ilyen irányban módositást is terjesz­tek elő, E^nök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Az előt­tem nem közvetlenül szóló Beck Lajos kép­viselőtársam tulajdonképen tudományos ala­pon elmondotta azokat az indokokat, amelye­ket nekem kellene elmondanom a tekintet­ben, hogy Magyarország lakosságának 70—80 százaléka tele van nemi betegségekkei, tüdő­bajjal, trachomával, olyan betegségekkel, ame­lyek — főleg a venereás és tüdőbetegségek — a magyar nép életrejét gyökerében pusz­títják el. Megnyugtatókig veszem tudomásul a mi­nister ur kijelentéseit, melyekből azt látom, hogy teljesen tudatában van ezeknek a nagy bajoknak, sőt annak is, hogy az az összeg, melyet az igen t. minister ur e címen felvett, nagyon kevés ahhoz, hogy nagyobb ered­ményt lehessen elérni. Tekintettel arra, hogy nekünk az — sajnos — nem oly viszonyaink vannak, amikor hadseregre és más olyan dolgokra kellene költenünk, amelyek a nagy­hatalmi állás kiadásait jelentik, most a szo­ciális kérdések megoldására kell óriási össze­get fordítanunk, mert hiszen a magyar nép akkor lesz ellenállóképes, egészséges, akkor lesz alkotni tudó és nagy célokat megvalósító nép, ha egészséges gyermekek születnek, és ha általában a népegészség magasabb színvo­nalra emelkedik Magyarországon, mint ami­lyenen ma van. Én azért, hogy egyfelől a minister urat animáljam abban a szándékában, hogy lépés­ről-lépésre mindig nagyobb összegeket vegyen fel a költségvetési előirányzatba, másfelől pe­dig azért, mert gyakorlatból tudom, hogy a ministeriumok, amikor költségvetéseket ké­szítenek, feljegyzik a viták alkalmával el­hangzott beszédeket és az uj költségvetések kesztésénél tekintetbe szokták venni azokat az óhajtásokat, amelyek pártok és képviselők részéről elhangzanak, hogy e tekintetben is ujabb anyagot szolgáltassak a ministerium részére, bátor vagyok elleninditványt terjesz­teni be ezzel a már most is magasabbra emelt összeggel szemben, amelyet az igen t. minis­ter ur felvett. (Olvassa): »Mondja ki a nem­zetgyűlés, hogy a bétegápolási költségekre felvett 3-1 milliárd helyett a betegápolási költ­ség 10 milliárdban állapittassék meg.« Jól tu­dom, hogy ez pium desideriran és hogy a mi­nister ur nincs abban a helyzetben, hogy ja­vaslatomat elfogadja, de az elmondottakban benne csengett az a motívum is, hogy ezt azért teszem, hogy a jövőben a ministerium figyelmeztesse a minister urat, hogy ezt az összeget — mivel Magyarország millióinak egészségéről van szó — évről-évre öntudato­san fokozni kell. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? (Senki!) Kí­ván még valaki szólani? (Nem!) Ha senki sem kíván szólani, a vitát bezárom. A minister ur kivan szólani. Vass József népjóléti és munkaügyi mi­nister: T. Nemzetgyűlés! Ami a rovat jobb dotálását illeti, természetesen minden kívánsá­got és indítványt a magam, részéről a leg*­nagyobb örömmel köszöntök, Sajnos azonban, — amint Kiss Menyhért t. képviselő ur is ki­fejtette — a jelen pillanatban minden ilyen kívánság pium desideriumnak látszik. Ezen a tételen, —- sajnos — nem tudunk változtatni, sőt azt is sajnálattal kell a t. Nemzptgyülés­6. évi január hó 20-án, szerdán. nek bejelentenem), hogy a következő 1926/27. évi költségvetésben sem fog valószínűleg ez a tétel — legalább jelentékenyen — emeiikedni. Mindemelett mind az, ami itt elhangzott _ és amit én magamévá teszlek, a venerikus bajok, valamint, különösen a tuberkulózis ellen való küzdelem megszervezése dolgában, ez némi­kép fedezetet fog találni nem ugyan a költség­vetés rendes hitelrovatában, hanem az 1926/27. évtől kezdődőleg a már előbb említett beruhá­zási Programm egyik-másik részében ^ ugy, hogy amikor én egyrészt szívesen és hálásan honorálom a t. Nemzetgyűlés felszólalt tagjai részéről a támogatást, amelyet ez a nagy nem­zeti ügy nyert az ő felszólalásaikkal, másrészt a magam részéről is szívesen elkötelezem magam abban az irányban, hogy harcolni fo­gok a költségvetés összeállításánál azért, hogy ©zek a rovatok minél joibban dotáltassanak, másrészt pedig, — amire konkrét igéretünk van — hogy a beruházási programra alapján minél nagyobb összeg álljon majd rendelke­zésre. (Helyeslés.) Én most nem fog-hatok ahhoz, — rövid lévén az idő, mert estére be kell már zárni a vitát — hogy elmaradt költ­ségvetési expozémat most adjam elő, bár tu­lajdonképen erről akartam beszélni. Beszélni akartam a szociálpolitikáról, ame­lyet jóformán el sem kezdettünk még, beszélni akartam a szociálpolitikáról, amelyet addig, amig a szanálási periódus tart, nincs is remé­nyem, hogy el tudunk kezdeni, de beszélni akar­tam a szociálpolitika talán legfontosabb részé­ről, a szociálhygiaenéről, melynek irányában már is jelentős lépéseket sikerült mégis ten­nünk a valóságban és itt a költségvetésben is, amit a beruházási programúi segítségével, — azt hiszem — jelentősen fogunk majd fejleszt­hetni. Én tehát ezekkel a gondolatokkal és érzé­sekkel kívánnék hozzájárulni a magam részé­ről a vitának, a rovat felett való lezárásához azzal a kérelemmel, hogy a t. Nemzetgyűlés méltóztassék engem, illetőleg az egészségügyi kormányt, ezeken a nemzet életének gyökereit érintő pontokon azzal a melegséggel támo­gatni, amely az eddig elhangzott felszólalások­ból is kicsengett. (Helyeslés.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyil­vánítom; következik a határozathozatal.^ A 2. cím 4. rovatával szemben állanak Kéthly Anna és Kiss Menyhért képviselőtár­saink módositványai. Amennyiben a két módo­sitvány teljesen azonos szövegű s mindkettő felemelni kívánja a rendelkezésre álló hitelt 10 milliárdra, kérdem, méltóztatnak-e az eredeti szöveget elfogadni, szemben Kéthly Anna és Kiss Menyhért képviselőtársaink elleninditvá­nyával, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik az eredeti szö­veget fogadják el, szíveskedjenek felállani ! (Többség!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el, ennélfogva mindkét elleninditványt mellőzi. Következik az 5. rovat. Héjj Imre jegyző (olvassa): 5. Rovat, Ivó­víz-szerzés 197,570.000 K. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Saly Endre! Saly Endre: T. Nemzetgyűlés! Ennél a ro­vatnál kénytelen vagyok felszólalni és rámu­tatni arra, hogy Magyarországon, különösen a nagy magyar Alföldön úgyszólván nincsen ivóviz. Közegészségügyi szempontból nagyon fontos és nagyon szükséges volna, hogy a ma­gyar alföldnek ivóvize legyen. Mándy Samu t. képviselőtársam hiába állítja, hogy ez nem áll. Ez így van. Méltóztassanak csak lemenni az

Next

/
Thumbnails
Contents