Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-492

340 A nemzetgyűlés 492. illése 192 szempontból nagyobb eredménnyel. A reglementálásnak, azaz a rendőri felügyelet alatt való tartásnak ma is rendületlenül hívei Spanyolország, Franciaország és Olaszország; de hive Belgium is, mely azonban annyiban áttörte ezt az elvet legutóbb hozott határozatával, hogy kimondotta két hónappal ezelőtt, hogy kísérletet tesz a legjobban inficiált területen a fővárosban, Brüsszelben és hat hónapra felfüggeszti ezt a szigorú rendszabályt, szabadjára engedi az egész ügyet és ennélfogva módot ad annak bebizonyítására, vájjon a gyakorlatban mi bizonyul előnyösebbnek az egészségügyre. Ezzel szemben Franciaország, mint jeleztem, igen rideg álláspontot foglal el. A franciák annak az elvnek a hivei, amit a hires bécsi orvosprofesszor, Neusser fejezett ki, hogy minden vérbaj fészke és alapja a prostitúcióban rejlik. A franciák a legkülönbözőbb kutatásokat végezték ezen a téren és igy Parisban pl. legújabban az 1925. évi kimutatás szerint azt mondják, hogy hatezer orvosi vizsgálat alatt állott prostituált volt; e mellett azonban szabadon szaladgált ugyanezt a foglalkozást üző 25.000, úgyhogy egészen mindegy volt és mind egy a közegészségügy szempontjából, vajion ezt a vizsgálatot megejtik-e vagy sem, mert a fertőzés egyformán veszedelmes. Igaz, hogy orvosi vizsgálat nélkül, mint mondják, sokezer inficiált terjesztené tovább ezt a kórt, mégis vannak pl. olyanok, mint pl. dr. Bizárd Parisban, aki kifejezetten hangsúlyozza, hogy a reglementálással egyáltalában modern országban már eredményt nem lehet elérni. Ezzel szemben a Charité egyik kimutatása azt kivánja igazolni, hogy száz nyilvános házbelinól, akik állandó felügyelet alatt állanak, száz közül egy a vérbajos, a nern nyilvános házbeli, de felügyelet alatt állóknál 90 közül egy, mig ellenben az olyan felügyelet alatt állóknál, akik vizsgálatra nem mennek, már húsz közül egy, a titkos kéjelgőknél pedig 4 között egy a vérbajos. Dr. Commange szerint Parist 1878-től 1897-ig az orvosi felügyelet 29.000 vérbajos nőtől szabadította meg, amennyiben konstatáltatott, hogy 29.000 ilyen vérbajos nő Paris területéről eltávolittatott és internáltatott orvosi felügyelet alá. A franciák különben ezen a téren azt az álláspontot foglalják el, hogy amig az általános kultúra nem emelkedik olyan fokra, hogy mindenki kulturális szempontból kötelességének tartja egyfelől a legmesszebbmenő óvakodást, másfelől a rögtönös gyófvkezeltetést, addig reglementálással, vagy egyéb szabályozással ezt a kérdést gyökerében orvosolni nem lehet. Ezzel szemben Amerika homlokegyenest ellenkező álláspontot foglal el. Ök is kérlelhetetlenül próbáílják ezt a bajt kiirtani, de nem regiementálás utján, hanem ugy, hogy beleoltják mindenkibe azt, hogy önmaga és hazája iránti kötelességérzetből egyfelől minden óvó rendszabályt megtegyen, amelyre szükség van, másrészt, amint a kontamináció bekövetkezett, rögtön jelentkezzék és orvosol tassa magát. Erre nagyon érdekes példa az, amelyet a háború folyamán tapasztaltak az amerikaiak, Európába és különösen Franciaországiba partraKzaillt katonáiknál, akik mindnyájan Kalomelkénőccsel láttattak el és akiket köteleztek arra, hogy hetekint orvosi vizsgálatnak vessék alá magukat. Ennek az orvosi vizsgálatnak és ennek a szigorú ellenőrzésnek volt következménye, amit Earle-Moore a Journal of the American Medical Association 1920-iki évfolyamában statisztikailag közöl, hogy a Paris . évi január hó 20-án, szerdán. környékén lévő amerikai hadosztályokban három hónap alatt a vérbajosok számát egyharmadára csökkentették azzal, hogy mindenkit hetenkint kötelezően orvosi vizsgálat alá vetettek és aki ez alól menekülni akart, azt a legszigorúbb büntetéssel sújtották. Amerika különben érdekes lépéseket tett e tekintetben a törvényhozás terén is. Elsősorban egy mintatörvényt készített, amelyet az egyes államoknak elfogadás végett eljuttattak. Ezt a mintatörvényt kisebb változtatásokkal az összes amerikai államok — Nevada állani kivételével — elfogadták és életbeléptették. Ennek a törvénynek értelmében minden orvos, minden kórházigazgató é« minden iskolaigazgató, minden orvosi intézet, fogház köteles a . tapasztalt vérbajról hivatalos bejelentést késziteni és pedig — amint mindjárt rátérek, ez a gyakorlati eredmény szempontjából fontos — az illető nevének, foglalkozásának pontos bejelentésével; köteles minden kórházigazgató és iskolaigazgató a kórházba való beutalás esetén, illetőleg az iskolai év megnyitásakor minden felvett beteget, illetőleg Iskolalátogatót ennek a betegségnek súlyosságáról és az orvoslás, illetőleg a védekezés módjairól felvilágosítani. Végül — ami legsúlyosabb ezen a téren — azokat, akik ezeknek a szabályoknak nem tesznek eleget és a vérbajt megkapják, hatósági rendelkezés alapján quarantain alá lehet helyezni, amely, amennyiben súlyos visszaélésről van szó, internálással lehet összekötve, amenynyiben a betegség megszerzése az illetőnek önhibáján kivül történt, lakásán való internálásból áll ugy, hogy orvosi engedély nélkül azt a helyet elhagynia nem szabad. A névnek a lajstromokba való fölvétele azonban élénk vissztetszést keltett Amerikában és igy az 1924. évi jelentések szerint különösen Kanadában, de Kanadán kivül is az Egyesült Államok területén mind kevesebben és kevesebben hajlandók magukat alávetni ennek az orvosi vizsgálatnak ; mind többen és többen óhajtanak kibújni a vizsgálat alól és a megvesztegetés minden formáját és minden eszközét megragadják, csakhogy ennek az általuk dehonesztálónak és megbélyegzőnek tartott eljárásnak ne kelljen alávetniök magukat. Igy végeredményben — és ezt különösen a francia, orvosok konstatálják némi kárörömmel, minthogy ők ennek az eljárásnak nem hivei és inkább a lajstromozásnak — az amerikaiak drákói rendszabályai sem eredményeztek egyebet, mint amit a francia rendszabályok foglalnak magukban, hogy tudniillik a felügyelet alatt állókra terjed ki csak az egész, a felügyelet alatt állókon kivüli körre mindennemű szigorú rendszabály mellett sem sikerült az elvet az életben keresztülvinni. (Élénk helyeslés a baloldalon és a közéven.) Ez csak egyik módja a vérbaj elleni védekezésnek. A másik, az enyhébb, amelyre nagyon gyakran hivatkoznak, amelynek sok híve van, — a békés és enyhébb — a felvilágosítás rendszeresítése. Kétségtelenül ez a legolcsóbb és legszélesebbkörü. A Németországban különösen elterjedt Merkblattok és Flugzettelek, azaz népies felvilágositö iratok százezerszámra való terjesztésével ott tényleg sikerült már elérni azt, hogy az alsóbb osztályoknak is legalább a figyelmét ráirányították ennek a bajnak jelentőségére és súlyosságára és felhívták ! — elég* szomorú ugyan — maguknak a hatósá| goknak figyelmét is arra, hogy milyen óriási I feladat hárul tanitókra, papokra és hivata1 lókra abban, hogy a népnek legszélesebb és