Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.
Ülésnapok - 1922-491
A nemzetgyűlés 491. ülése 1926. êvi január hó 19-én, kedden. 301 rel kell többet foglalkoznunk, az embert magát, mint nemzetgazdasági lényt és egyedet mint szociális lényt és felebarátot is kell tekintenünk és mindent meg kell alkotnunk, ami az embert magát, mint Istennek teremtményét, védi és emeli, védi az egészséget, védi őt a visszaélések ellen, a tőke visszaéléseivel szemben és más mindenféle bajokkal szemben. A háború után a közegészségügy az egyik legfontosabb problémája az orszagnaK. Sajnos, ezen a téren, mint minden országban, nálunk is nagy süllyedés következett be, ami természetes voit. A mindenféle sok baj, szenvedés és küzdés után ez Magyarországon különösen a születéseknél és a halálozásoknál jelentkezik, mint súlyos csapás és visszaesés. Itt van pl. a születés kérdése a mai Magyarországon. Csonka Magyarország területén békében 35 ezrelék volt a születések száma. Ez 1924-ben visszaesett 27 ezrelékre. A halálozás békében volt 23 ezrelék, most 1924-ben 21 ezrelék. Békében volt 20 plus a születések javára, tehát 12 ezrelék és most 1924-ben már csak 6 ezrelék volt a plus a születések javára. Más országokkal összehasonlítva, a kérdés a következőképen alakul. Romániára nem le-, het azt mondani, hogy egészségügyi intézkedéseiben felette áll a magyar viszonyoknak. Itt azonban a román fajta szaporulata az, ami kiemeli a többi közül. Romániában 15 ezrelék plus esik a születések javára. Csehországban 11 ezrelék esik a születések javára, Hollandiában 16 ezrelék és nálunk ezzel szemben plus 6 ezrelék. (Esztergályos János: Ez az önök politikájának következménye!) Önök ezt ami hibánkul rójják fel, de meg kell állapitanom, hogy ugyanezek az állapotok tapasztalhatók sokkal súlyosabb módon azokban az államokban, amelyekben az önök elvtársai uralkodnak, sőt a bolseviki uralom alatt, az önök dáridója alatt sem változtak bizony ezek a százalékok egy cseppet sem. (Esztergályos János: Nézze meg a statisztikát, az mást mond!) Erre majd később fogok kitérni, amikor majd a statisztikával fogom bizonyítani annak ellenkezőjét, amit önök akarnak bizonyítani! Annak ellenére, hogy ezek az állapotok igy fejlődtek, meg; kell állapitanom, hogy Magyarországon a népjcdéti ministerium óriási munkát fejtett ki. Ezt egypár adatból szintén könnyen meg lehet állapitani. Mindenesetre a születéseket megváltoztatni, a halálozási arányszámot megjavítani nem egy-két esztendőnek munkája, ahhoz évtizedek kellenek, míg az általános születési és halálozási arányszámot megváltoztatni lehet. Csonka Magyarországon most 100.C00 lakosra 227 orvos esik. Vidéken ennyi lakosra csak 37 orvos jut. És itt rá akarok mutatni épen arra az óriási különbségre, amely a vidék és Budapest halálozási arányszáma között mutatkozik. Csodálatos valami, hogy a munkásságnál, amely piszkos levegőjű műhelyben él, amelynek rossz az élelmezése és lakása, a halálozási arányszám sokkal kisebb, mint a falusi lakosság halálozási arányszáma. Valamikor ez meg volt fordítva, valamikor a budapesti százalék, arányszám volt sokkal súlyosabb, mint a vidéki. És ennek a megforditottságnak is megvan a magyarázata, amire később fogok rátérni. Mindenesetre a munkásbiztosítás eredmményeiben is kell keresnünk a munkásság halálozási arányszámának megjavulását. Az orvosok száma az utóbbi időkben 15%-kal javult. Én bízom abban, hogy azt a munkát, amelyet a népjóléti minister ur folytat az orvosok számának szaporitása tekintetéNAPLÓ- XXXVIII. ben, folytatni fogja a jövőben is és nemsokára el fogjuk érni azt a maximumot, amely T et a Aűdéken el lehet érni. Hiszen 1913-ban csonka Magyarországon 3300 orvos működött, 1922-ben már 4784. Ez azt jelenti, hogy az orvosok száma csonka Magyarországon 45%-kal javult. Ennek azután egy nagyon érdekes hatása is látszik már egyik-másik adatban. Ezeket szintén bátor leszek ismertetni. Háború előtt az elhaltaknak csak 50%-a részesült orvosi kezelésben haláluk előtt, most a háború után 1922-ben pedig már 72%-a vett igénybe orvost, mielőtt meghalt. Ez megint azt bizonyítja, hogy a népjóléti minsterium keretébe tartozó szervek a fejlődés tekintetében óriási munkát végeztek. Messzire vezetne, ha mindazokra a tényekre rámutatnék, amelyekre a népjóléti minister ur működése kapcsán rá lehetne mutatni. Egyre akarom csak felhívni a minister ur figyelmét, és e tekintetben kérem a mélyen t. minister urat, hogy méltóztassék elfogadni azt a határozati javaslatot, amelyet benyújtok. Borzasztó szerencsétlenség az, hogy Magyarországon künn a falvakban, ahol az egészségüggyel olyan keveset foglalkoztak, még minden faluban megvan a falunak a maga egy-két bolondja. Ezek a sajnálatraméltó emberek úgyszólván szégyenére vannak a falunak. Azok, akiknek ez a kérdés a hatáskörébe tartoznék, ezzel édeskeveset tudtak bajlódni és törődni. Ahol volt egy szociálisan érző és gondolkozó orvos, bíró, vagy jegyző, ott más a helyzet, — de szégyen, hogy futni hagyunk embereket a gyermekek csúfjára, hagyjuk őket pusztulni, holott szükséges volna, hogy abból a pár ezer faluból minél előbb összevonjuk ezeket a falu bolondjait s ne engedjük őket elpusztulni. Veszedelmesek is az ilyen emberek, a tűzvészek és a testi épség ellen elkövetett cselekmények szempontjából. Hiszen megtörténik akárhányszor, hogy az ilyen emberek gyilkosságot követnek el s nem lehet őket fel el ősségre vonni, mert hiszen nincsenek teljesen a maguk szabadsága birtokában. Méltóztassanak megengedni, hogy erre vonatkozólag egy határozati javaslatot terjesszek a t. Nemzetgyűlés elé. Meg kell említenem, hogy az elmegyógyintézetekkel kapcsolatosan azt tapasztaltam, hogy azokban rendkívül kevés férőhely van, ugy hogy ha az építkezésekkel kapcsolatban szükség van a közmunkák kifejlesztésére, kiépítésére, akkor a ,t. minister urnák különösen az elmegyógyintézetekre' legyen gondja, hogy azok a szerencsétlenek, akik nem lehatnék családjuk körében, a falvakban ne lehessenek és ne zavarják a családot, az otthoni munkát. Épen ebből a célból a következő határozati javaslatot vagyok bátor előtérjciszteni (Olvassa): »Utasítsa a, Nemzetgyűlés a népjóléti minister urat, hogy az elmegyógyintézetek férőhelyeindk szaporitása és a falvakban levő gyengeelméjü egyéneknek menhelyekben való össze gyiijte.se céljából a rendelkezésére álló összegekből ^ lehetőleg használjon fel annyit, hogy tűrhető állapotok teremtessenek.« (Helyeslés jobb felől.) Méltóztassék most megengedni, hogy egészen röviden rátérjek a közjótékonysági kérdésre s azután a munkásbíztositás kérdésével foglalkozhassam. A közjótékonysági kérdés ma Magyarországon olyan terrénum, ahol sok a rendszertelenség. Nálunk sok jótékonykodó, sok jószívű ember van, akik mindenütt akarnak valamit adni, s ha adnak is valamit Hiinak a testületnek vagy mozgalomnak, amely hatal43
