Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVIII. kötet • 1925. december 12. - 1926. január 22.

Ülésnapok - 1922-485

A nemzetgyűlés 485. ülése 1925. gyerekjáték ! (Szijj Bálint : Ne tessék nevetni, ez óriási veszedelem. — Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Pintér László : Ez nemcsak az erdőgazdaságot veszélyezteti, hanem a dunai védőgátakat és tölté­seket is, ugy hogy a pocok elterjedése, amint ezt minden szakember aláirja, veszedelem. Már Auszt­riából is figyelmeztettek minket arra, hogy igen vigyázzunk rá, annál is inkább, mert a pocok már fellépett a Szigetközben, kiirtására pedig még semmi sem történt. (Esztergályos János : Legyen annak a rovatnak pocok-rovat a neve !) Elnök: Csendet kérek, a baloldalon, képviselő urak ! Pintér László : Tudjuk, hogy itt van a szarka­irtás is, ami szintén beletartozik ebbe a rovatba. 6 millió egyáltalán nem az az összeg, amely miatt itt disputálni kellene. Én csak arra akartam rámutatni, hogy vannak olyan kérdések, amelyekre ez a pénz fordítható és ez a 6 millió kevés lesz arra is, hogy csak a pockot kiirtsuk. A tételt elfogadom. Elnök : Szólásra következik 1 Bodó János jegyző : Csik József ! Csik József: T. Nemzetgyűlés ! Ennek a rovat­nak megvitatásánál ellentétes nézetek merültek fel. Azt hiszem, hogy ezeknek az ellentétes nézetek­nek az eredője az, hogy a költségvetésben nem neve­zik nevén a gyermeket. Hiszen a 9. rovatnál is a mezőgazdasági termelés támogatásáról csak általá­nosságban volt szó és az ember csak a minister ur felszólalása után kezdte észrevenni, hogy tulajdon­képen mit akarnak ezen a cimen a költségvetésbe beállítani. Hasonlóképen ennnél a rovatnál sincsen az ember tisztában azzal, hogy mire akar­ják a 6 [milliós összeget beállítani. A magam részéről célszerűnek tartanám azt, ha a cimek megtartása mellett odairnák azt, vájjon az összeget mire akarják tulajdonképen forditani, hiszen itt lehet disputálni pocokról, szarkáról, bár mifelénk nem szoktak a pocokra vadászni, én azonban azt nehezményezem, hogy ilyen általános címek alatt kerülnek a költségvetésbe tételek, amelyekre vonat­kozólag az ember nincs tisztában azzal, hogy mit akarnak jelenteni. Elnök: Kiván-e még valaki szólni 1 ? (Nem!) Ha senki szólni nem kivan, a vitát bezárom. A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Mayer János földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Röviden válaszolhatok a t. képvi­selő urnák. Azt hiszem, hogy a vadászat jövedel­mezőségével és közélelmezési fontosságával tisztá­ban van a képviselő ur. Ez az összeg azonban, — amely mint méltóztatnak látni, nagyon kicsi ösz­szeg, — a vadőri szakiskolák tankönyveinek be­szerzésére szolgál. (Felkiáltások a bal- és szélső­baloldalon: Ez már más! Miért nem irják be ezt a költségvetésbe!) Ennek semmiféle különösebb jelentősége nincsen. Ezen a címen vannak beál­lítva ugyanis azok a tankönyvek, amelyekkel el voltak látva az iskolák, de ezek a tankönyvek most teljesen kifogytak, így azokat pótolnunk kel­lett; ezen a meglévő címen nyert ez felvételt és elszámolást. Szolgáljon ennyi a rovat magyaráza­tául. (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Mi van a pockokkal! — Derültség.) Kérem, méltóztassék a rovatban előirányzott összeget elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvá­nitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltózíatik-e a 11. rovatot el­fogadni, igen vagy nem? (Igen!) A nemzetgyűlés a 11. rovatot elfogadta. Következik a Rendkívüli kiadások, átmeneti kiadások. 1. Rovat. Kérem a jegyző urat, szíves­kedjék a rovatot felolvasni. Bodó János jegyző (olvassa): Rendkívüli ki­évi' december hó 15-én, kedden. 131 adások. Átmeneti kiadások 1. Rovat. Nemesitett vetőmag akció költségeire 365,000.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Bodó János jegyző (olvassa): 2. Rovat. A többtermelés céljait előmozdító költségekre 4.131,000.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Bodó János jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek. 1. Rovat. Burgonyatermelési telep be­vételéből 275,570.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Bodó János jegyző (olvassa): 2. Rovat. Mező­őri jelvények, könyvek, nyomtatványok eladásá­ból és vegyes bevételekből 25,500.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Bodó János jegyző (olvassa): Rendkívüli bevéte­lek. Mezőgazdasági kulturilletékből 4.250,000.000 K. Elnök: Megszavaztatik. Bodó János jegyző (olvassa): 16. Cím. Gazda­sági munkaügyi igazgatás. Kiadás. Rendes ki­adások. 1. Gazdasági munkaügyi igazgatás és szociálpolitika. 1. Rovat. Személyi járandóságok 114,172.000 K. Elnök : Szólásra következik 1 Bodó János jegyző : Baross János : Baross János : T. Nemzetgyűlés ! A mezőgaz­dasági szociálpolitika kérdéséhez akarok egy pár szóval hozzászólni. A földmivelésügyi ministerium vezetése ellen ebben a kérdésben az a kifogásom, hogy nem látom az egyöntetű, egységes irányí­tást. A szociális szempont, a szegény alsó társa­dalmi rétegek szociális helyzetének segítése a nagytömegek gazdasági helyzetének javitása kel­lene, hogy a földmivelésügyi ministeriumnak legalább is olyan funkcióját képezze, mint a ter­melés növelése. De ez a két kérdés nem áll szem­ben egymással, hanem az egyik a másikat kiegé­szíti. Arra nézve, hogy nincs meg az összhang a ministerium vezetésében, hogy nem tudja a jobb­kéz, mit csinál a bal, élő példát is tudnék fel­hozni. Az egyik osztály szemben áll a másikkal és az egyik osztály, mondjuk, túlságba vitt tech­nikai vagy termelési szempont által vezéreltetve súlyos sebeket ejt széles társadalmi rétegek és vidékek szociális helyzetén és egyúttal ellentétbe kerül a más osztályok alá tartozó szociális vagy termelési kérdésekkel. Különösen áll ez az erdészeti osztály szerepére és itt könnyű példát találnom saját vármegyém­ből, saját kerületemből. Különösen itt Budapest környékén, ahol rossz és kevés a föld, hegyek és erdők közé beszorítva kis- és még^ hála Istennek szapora községek vannak, és itt még a földreform sem tudott segíteni a föld népének szociális helyzetén- Pl. az én kerületemben egyetlen község volt, amelyben 30 év óta kisbérletekben volt hasznosítva egy nagybirtok, amelyeket azután különböző jogcímeken visszavettek a törpebérlők­től, úgyhogy egész kerületemben a földreform kapcsán egy talpalatnyi föld nem lett kiosztva és összesen két községben lettek kiosztva lakóház. Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz közelebb jönni. Baross János : A gazdasági munkaügyi igaz­gatásról és a szociálpolitikáról van szó. Igyekszem a rovathoz csatolni szavaimat. Mást nem mond­hatok, mint hogy egy példával meg akarom a kérdést világítani. Elnök : A beszéd bevezető részénél elnézéssel kell lenni, ha a szónok nem egészen a tárgyhoz beszél, de a képviselő ur már beszédének közepére ért, méltóztassék tehát a tárgyhoz szólni. Baross János : Ami a szociális helyzetet illeti arra nézve, hogy mennyire nincs figyelemmel az egyik osztály a másikra, erre nézve klasszikus példa az, hogy az erdészeti osztály ugy kezeli az erdei legelő kérdését, — amely pedig az állat-

Next

/
Thumbnails
Contents