Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-474
A nemzetgyűlés 474. ülése 1925. előlépve mehetne nyugdíjba, a VI. fizetési osztályból menne nyugdíjba, amelyet általában számára még a 7000-es számú rendelet is biztosit. Jó részének tehát megvan az a keserves kilálása. hogy a VII. fizetési osztályból fog nyugalomba vonulni. Ezt a sérelmet valamiképen szintén korrigálni kell a nemzetgyűlésnek, illetőleg a kormányzat bölcseségének. Az volna a tanárság kívánsága, hogy a rendes tanár a 29-ik szolgálati év után automatikusan lépjen elő a VI. fizetési osztályba ; ugyanezt az elvet kívánná alkalmaztatni az igazgatókra olyaténképen, hogy 32 szolgálati év után az V. fizetési osztályba legyen meg ennek az automatikus előlépésnek lehetősége. Elnök : Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy beszédideje letelt ; méltóztassék beszédét befejezni ! Maday Gyula : Befejezem. A tanárság körében a magasabb fizetési osztályban elhelyezkedettek és nyugodtabbak is feltétlen szolidaritást vállalnak ezekkel a helyettestanár páriákkal, akik közül nem egy már nyolc esztendeig is szolgál önálló tanári munkakörben. Vannak 6—7—8 éve szolgáló családos emberek, akiknek ebben az állapotban való meghagyása teljesen lehetetlen. A tanárok kérelmeik és óhajaik élére épen azokat a kívánságokat helyezik, amelyek a helyettes tanárokra vonatkoznak. Sajnos, az idő letelt, s igy most már nem foglalkozhatom ezekkel a problémákkal részletesebben, annyit azonban leszegezni kívánok, hogy mig — ezt örömmel látom — az egyetemi tanároknak megvan a maguk szószólója, mert hiszen majdnem mindegyik kabinetnek van egy-két egyetemi tanár tagja, és látom, hogy milyen nemes lendülettel fogja pártját minden politikai párt az alsóbbfoku tanintézeteknek, — nem keresem, hogy milyen okból, — addig sajnálattal konstatálom, hogy épen a magyar népoktatás gerincének, a középiskolai tanárságnak nincsenek ilyen önkéntes, hathatós protektorai. Épen ezért kijelentem, hogy e nagyon szerény, de a maga nagy hivatásának tudatában élő testület a maga megbecsülését, a maga sérelmeinek orvoslását a kultúrfölény elvi alapjára helyezkedett nemzetgyűlés élő lelkiismeretétől várja. (Éljenzés johbfelöl.) Elnök : Kivan még valaki szólani ? (Nem !) Ha senki szólani nem kivan, a vitát bezárom. A kultuszminister ur kivan szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister : T. Nemzetgyűlés ! Azt hiszem, hogy nincs branche-a a magyar közigazgatásnak, amely az úgynevezett státusrendezéssel szemben meg ne mozdult volna. Ez természetes is. Mert hiszen azelőtt mit értettek a státusrendezés alatt ? A státusviszonyok megjavítását. (Ugy van ! jobbfelől.) Most pedig mit kellett tulajdonképen tenni ? A Károlyi-féle nagy státusrendezés előtti állapotra kellett visszamenni, hiszen annak a végrehajtásához hiányoztak az anyagi előfeltételek. Ha győztünk volna, ha egy Nagymagyarország lenne itt, akkor talán azokat a viszonyokat fenn lehetett volna tartani. Miután azonban az országnak csak egyharmada van meg, nyilvánvaló volt, hogy azokat a státusviszonyokat fentartani nem lehet, egyszer tehát a kormánynak olyan státusrendezést kellett csinálnia, amely nemhogy előbbre vitte volna, hanem a meglévő állapottal szemben visszavetette az embereket. Hogy ilyen akció rendkívül kellemetlen és az érdekeltekre nézve nagyon kínos, az magától értetődő. Mi volt itt az egyes szakministerek felelőssége 1 Én~ természetesen viselem az egész kabinettel a felelősséget az egész státusrendezésért. De mi az a külön felelősség, amely engem terhel? Az, hogy a kultusztárca alá tartozó egyes ágazatok rosszabb helyzetbe ne jussanak, mint a többi korév* november hó 27-én, pénteken. 73 mányzati ágak, mert akkor méltán lehetne szememre lobbantani, hogy nem képviseltem kellő eréllyel és lelkiismeretességgel azt a személyzetet, amely gondozásomra és vezetésemre van bizva. De épen Maday t. barátom kiemelte, hogy az 1914. évi állapottal szemben, amelyre nagyjában visszatért a státusrendezés, mégis bizonyos javulások mutatkoznak a középiskolai tanári kaielőnyére, és azt merem mondani, hogy ezen a téren sincs lemaradás más kormányzati ágakkal szemben. Az előhozott konkrét panaszok olyan természetűek, hogy azokra egyedül én, az összkormány hozzájárulása nélkül, választ természetesen nem adhatok. Hiszen egyetlen branche helyzetének javitása, ugyebár, hasonló kívánságokat vált ki többi ágazatoknál is. (Ugy van! jobbfelöl.) Biztosithatom azonban az igen t. barátomat, hogy teljes mértékben átérzem a helyzet komolyságát épen az oktató személyzetre nézve, és nekem is az a meggyőződésem, hogy a helyettes tanárokat ebben a helyzetben hagyni alig lehet, mert ha hat-hét-nyolc évig is kell sokszor várnia olyan embernek, akinek külön jövedelme nincs, akkor a tanári pálya előbb-utóbb el fog néptelenedni. Ezzel mindenkinek tisztában kell lennie, azért biztosithatom a nemzetgyűlést, hogy minden rendelkezésemre álló eszközzel arra fogok törekedni, hogy a helyettes tanárok számára ezt a várakozási időt valamiképen elviselhetővé tegyem. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök : A tanácskozást befejezettnek nyivánitom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést méltóztatik-e a címet elfogadni, igen vagy nem ? (Igen !) A nemzetgyűlés a címet elfogadta. Következik : Kiadás. Rendes kiadások. Perlaki György Jegyző (olvassa): »Kiadás. Rendes kiadások. I. Állami középiskolák 1. Rovat. Személyi járandóságok : 54.354,457.000 K.« Kíván valaki szólani? (Nem !) Az 1. Rovatot mint meg nem támadottat elfogadottnak jelentem ki. Következik a 2. rovat. Perlaki György jegyző (olvassa) : »2. Rovat. Dologi kiadások : 13.178,158.000 korona.« Elnök : Megszavaztatik. Perlaki György jegyző (olvassa) : »3. Rovat. Ösztöndíjak és szegény tanulók segélyezése : 102.200,000 korona.« Elnök : Megszavaztatik. Perlaki György jegyző (olvassa) : »II. Országos Testnevelési Tanács. 4. Rovat. Személyi járandóságok : 108.916.000 korona.« — Szabó Imre ! Szabó Imre : T. Nemzetgyűlés ! Előbbi felszólalásomban azt mondtam, hogy alig lehetséges a költségvetésbe akkora összegeket beállítani kulturális célokra, amilyeneket mi meg nem szavazhatnánk. E mondásomból azonban nem következik önként az, hogy a kultúra tetszetős köpenyébe becsomagolt álkultúrát is szó nélkül elfogadhatnánk. Ennél a fejezetnél az Országos Testnevelési Tanácsról van szó. Az Országos Testnevelési Tanácsra vonatkozó indokolás következőképen szól (olvassa): »A vallás- és közoktatásügyi minister valamennyi sportág feletti főfelügyeleti jogát az Országos Testnevelési Tanács utján gyakorolja. Az Országos Testnevelési Tanács kötelessége az iskolát elhagyó ifjúság (Leventék) testgyakorlásának megszervezése, (Peidl Gyula : Levente kell a magyarnak !) ifjúsági oktatók kiképzése, az iskolát elhagyó ifjúság testgyakorlásának irányítása.« Azt mondja továbbá az indokolás, hogy (olvassa) : »Az iskolai ifjúság, valamint az iskolát elhagyó ifjúság testnevelésének kérdése, valamint a társadalmi sportegyesü-