Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-474

?2 A nemzetgyűlés 474. ülése 1925. csontozata, kevés az effektiv fizetés, ami a pénzügyminister ur kijelentése szerint az általában egyes rangosztályokban átlag alig haladja meg a tisztviselői csoportok nagy többségénél a békebeli fizetés 65%-át. Az a státusrendezés, tehát amely egy integer, egy aranyparitásos fizetés mellett valóban igazságos és megnyugtató státusrendezés lehetett volna, most a csonka fizetés mellett — sajnos — a tisztviselői kategóriák legtöbbjének szemében jogfosztásnak tetszik. Az angolkóros test tudvalevőleg az idők folyamán meggyógyul, a csontok megerősödnek, (Barla-Szabó József: De görbe izületek maradnak !) Lehet, hogy vannak görbe izületek, de megerősödnek és kiegyenesednek azok is. Nekem meg van az a reményem, hogy majd a mostani fizetési kereteknek arannyal való megtöltése esetén ezek a státusrendelet okozta sebek is meg fognak gyógyulni, addig azonban az az elégedetlenség és zúgolódás, amelynek minden vonalon fültanúi vagyunk, sajnos, egészen jogosnak és érthetőnek látszik. Hogy csak a hozzám legközelebb álló körből ragadjak ki egy példát, ott van pl. a helyettes tanárok helyzete. Itt vannak ezek a diplomás, egyetemi képesítésű férfiak, akik a legmagasabbrendü elmetevékenységet végzik," akik nevelik a nemzet avant garde-ját, nevelik a birót, a tudóst, a bankárt, a lapszerkesztőt, a ministert, általában a magyar intelligenciát, előadják a legmagasabbrendü tudományokat, (Peidl Gyula : Az a hiba, hogy a ministert rosszul nevelik ! — Esztergályos János : Legtöbbször! — Farkas István : Azt a pártok nevelik rosszul!) mondom, ezek a férfiak előadják a legmagasabb tudományokat, a világtörténelmet, a modern nyelveket, a klasszikus tudományokat, a matematikai és fizikai törvények subtilis tételeit, ezek az emberek egy rendes tanár munkakörét látják el, szelekciót gyakorolnak az ifjúságban, osztályoznak, mégpedig megfelJebezhetetlenül. A birói itéíet tudvalevőleg megfellebezhető, de a tanári klasszifikáció ellen nincs apelláta. Ilyenformán tehát ezek a férfiak emberi sorsokba nyúlnak bele. Ezek a helyettes tanárok examinálják az egyetemi tanulmányok küszöbén álló maturanduszokat az érettségi vizsgálatokon és államérvényes bizonyítványokat irnak alá s ezeknek a férfiaknak a napi illetménye mindössze 46 ezer korona. Ebből kell nekik gondoskodniuk a maguk táplálkozásáról, ruházkodásáról, ebből az összegből kell lakást bérelniök, ebből kell a tudományos társulatok tagdíjait fizetniök, folyóiratokat és könyveket vásárolniok, szóval, az önképzésükre szolgáló eszközöket megteremteniök, illetőleg csak kellene, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ez olyan alacsony fizetés, hogy mindezekre képtelen az a fiatal férfiú elszakitani ebből a fizetéséből a megfelelő összegeket. Mi következik tehát be! Vagy eladósodik, vagy pedig a demoralizáló, a megalázó házi tanítóskodással őrli fel a magasabb rendű iskolai munkára hivatott szellemi és idegerejét, ugy hogy ezeknek az embereknek, különösen ezeknek a helyettes tanároknak, de a hozzájuk hasonló egyéb hivatalnoki kisexisztenciáknak sorsa nem is a státus kérdése, hanem egyszerűen létkérdés, amelyet meggyőződésem szerint, ha most nem is sikerül megoldani, de a legközelebbi alkalommal feltétlenül a többi kategóriákat megelőzőleg szinte soronkivül kell rendezni és ezt a szörnyűséges anomáliát meggyógyítani. Én mesterségesen előráncigált panaszokkal ezen a helyen nem akarok nyűgösködni, pedig ez most meglehetősen divattá is vált. Én kijelentem, — hogy tárgyilagosságomhoz kétség ne férhessen, — hogy a középiskolai tanárság státusa most évi november hó 27-én, pénteken. a rendezés után az 1914-iki állapotokhoz képest formai tekintetben bizonyos javulást mutat. Sajnos azonban, ez a javulás tényleg csak formai, mert lényegében a tisztviselői hierarchia keretébe beállítva, a tanárok bizony meglehetősen rosszul jártak, aminek oka olyan rejtett körülményekben, olyan látens tényezőkben keresendő, amelyekről — ugy látszik — a státust megalkotó tényezők vagy nem birtak még tudomással, vagy nem számoltak velük. Mik ezek a látens tényezők, amelyek a tanári státusrendezést végeredményében olyan mostohává és igazságtalanná tették, hogy ezt — mondom — annak ellenére, hogy a jogosulatlan és a hajánál fogva előráncigált panaszokat kerülni akarom, mégis itt a nemzetgyűlés szine előtt feltétlenül szóvá kell tennem. Egyik a korpótlék megvonása, amelyet 1914-ben és 1914 után is egészen a legutóbbi időkig élveztek a tanárok, a másik pedig az 1912. évi nyugdíjtörvény, amely a tanárok szolgálati idejét 30 esztendőről 35-re emelte fel, ugyanakkor amikor egyéb tisztviselői kategóriák szolgálati idejét 40-ről 35-re szállította le. Egészen világos tehát, hogy a tanári státusban 5 évi kontingens tovább volt kénytelen szolgálni és az öt évi tanárkontingens a mögötte levők előrehaladását lehetetlenné lett, illetőleg 5 esztendővel meglassította, és a mögötte levő fizetési osztályokat, természetesen fel is duzzasztotta. Ezzel szemben a többi tisztviselői kategóriák öt évi kontingenssel mentesittettek, mert hiszen ott 5 évi tisztviselői kontingens egyszerűen nyugalomba vonult és utat csinált a mögötte levő fizetési osztályoknak. Ennek a nyugdíjtörvénynek kihatásaképen tehát ez a tanárgeneráció tulajdonképen 10 évi tempo-veszteséget szenvedett, státusbeli helyzetét tekintve. A másik ilyen gravamen, hátratétel a Károlyiforradalom státusrendezése következtében érte a középiskolai tanárokat. Nem tudom, talán túlságos szerénységből, vagy mert a tanári tevékenységgel nem jár együtt ez a bizonyos forradalmi aggreszszivitás, de tény az, hogy a tanári társadalom a Károlyi-kormány státusrendezését nem tudta a maga javára biztosítani. A^ jelenlegi kultuszminister ur, gróf Klebelsberg őexcellenciája megpróbálta később reparálni ezt a hibát, be is hozta — mondjuk — körülbelül 50%-át ennnk a mulasztásnak, azonban 100%-os reparációra neki sem volt alkalma, ugy hogy statisztikailag pontos számitások alapján számszerűleg kimutatható, hogy bizony a tanárok százai relative a többi tisztviselői kategóriákhoz képest lemaradtak, pedig egészen világos, hogy most, amikor a jelenlegi állapot státusrendelettel megrögzittetett, nagy különbség, hogy valaki a fizetés arannyáválását a VI. B. vagy a VIL B. osztályban fogja-e bevárni. Tehát ez a hiátus, ez a hátramaradás feltétlenül konstatálható. A tanárság megfelelő szervei tanácskoztak azon, hogy mi lenne ennek az orvoslása, s körülbelül a következőkben szegezték le azokat a remédiumokat, amelyek az őket ért méltánytalanságot körülbelül orvosolhatnák. A nemzetgyűlés szives engedelmével ismertetem ezeket. (Halljuk ! Halljuk !) Az egyik lenne az igazgatói és a tanári státus különválasztása, nevezetesen a tanárság számára a jelenlegi státuskulcs meghagyásával, az igazgatóknak pedig lehetőleg a főigazgatói státusba való beolvasztásával olyanformán, hogy az igazgatók és a főigazgatók körülbelül a VI. és V. fizetési osztályban osztassanak meg megfelelő igazságos kulcs szerint. A második remédium lenne, hogy a tanár, akinek — legalább is a tanárok egy részének — most már az uj rendelet szerint az a reménye sines meg, hogy p. o. a VIÍ. fizetési osztályba