Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-474
À nemzetgyűlés 474. ülése 1925. t dolok egy más vonatkozásban — hogy aktuális problémává ne váljék a szekularizáció. Kérdezem az igen t. főpapságot, a kormányt és mindazokat, akik nem akarnak szekularizációt, (Meskó Zoltán: Nem is akarunk!) vájjon nem jobban lehetne-e ezt a szekularizációt megakadályozni ugy, hogy ez a nagy, hatalmas vagyon valóban a köz vagyonává váljék, — megfelelő részben a katholikus közönség egyetemévé — vagy pedig ugy, ha meghagyjuk úgyszólván magánérdekeket szolgáló vagyonnak? Az idő azonban sürget. Sürget azért is, mert méltóztatnak látni, hogy épen a katholikus egyház vagyonos mivolta máris vitát provokál és azoknak, akik kifogásolják azt, hogy a katholikus egyház a rengeteg katholikus vagyon mellett még az államtól is kér segitséget, el kell ismernünk, hogy bizonyos mértékben igazuk van. Minthogy ebben a rovatban olyan szükségletek kielégítéséről van szó, amelyeket a nemzet érdekében valóknak tartok, ezt a rovatot elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Héjj+ Imre jegyző: Szakács Andor! Szakács Andor: T. Nemzetgyűlés! Nem értem egyes t. képviselőtársainknak azt a felzúdulását, amellyel Hegymegi-Kiss Pál t. képviselőtársunk szavait fogadták. Végre is, mi nem egyházainknak vagyunk itt a képviselői, hanem az országéi és minden egyes egyház dolgait egyenlő tárgyilagossággal és objektivitással kell megvizsgálnunk, ha a nemzetgyűlés elé kerülnek és tekintettel azokra a nagy, magasztos, erkölcsi és szellemi célokra, amelyeket az egyházak szolgálnák, egyforma jóindulatot is kell ennek a figyelemnek sugároznia. Hegymegi-Kiss Pál t. képviselőtársunk egy tényt emiitett fel a nemzetgyűlés előtt, azt a tényt, hogy a református lelkészek javadalmatúlnyomórészt az írnokok és a szolgák fizetése határán is alul van. Lehetetlenség, hogy ha egy képviselőtársunk egy ilyen tényre fel bivja a nemzetgyűlés figyelmét, ez ingerültséget váltson ki,) hogy valaki miért hozakodik elő ilyen dologgal, mert egy lelkészt, aki népének erkölcsi javaival foglalkozik, végtére mégsem lehet szolgai fizetésben részesiteni, a nemzetgyűlés ehhez hozzájárulását semmi körülmények között nem adhatja meg\ (Ugy van! Ugy van!) Én csak arra akarom felhívni felzúdult t. képviselőtársaim figyelmét, hogy itt nemcsak az egyház egyes szolgáinak megélhetéséről van szó... (Forster Elek: Nem arról volt szó!) Erről volt szó, mert erről beszélt Hegymegi képviselőtársunk. Mondom, nemcsak az egyház egyes szolgáinak megélhetéséről van szó, hanem intelligens magyar családok megélhetéséről is, olyan magyar családokéról, amelyek nemzedékről nemzedékre legnagyobbrészt az egyháznak vagy pedig a nevelésnek a szolgálatában állottak, amelyek igen értékes kulturkincsét képezik a magyar nemzet egyetemének s amely családokból nagy költők, nagy írók, nagy tudósok születtek, akik előbbre vitték a nemzeti művelődés ügyét. Én tehát igenis, hozzájárulok Hegymegi t. képviselőtársam kívánságához, hogy a minister ur legyen szives ennék az ügynek figyelmet szentelni. (Förster Elek: Nagyon helyes! Én is helyeslem!) Köszönöm a helyeslést. De épen azért, mert nem szabad egyes felekezetek érdekeit szolgálnunk, legyen szabad ahhoz a kívánsághoz is hozzájárulnom, amelyet — gondolom — Meskó t. képviselőtársam emiitett fel, hogy méltóztassanak a kormány urai ;* november hó 27-én, -pénteken. 55 valahogyan lehetővé tenni, hogy a katholikus egyház nyugdíjasai, kiérdemesült lelkipásztorai is megfelelő nyugellátásban részesüljenek. (Forster Elek: Nagyon helyes!) Nekem alkalmam volt a múlt esztendőben összetalálkoznom a hercegprímás őeminenciája egyházmegyéjének egyik ilyen nyugdíjas lelkészével, aki exponált helyen nemcsak lelki kiszolgálását végezte el községének, hanem a magyar nemzeti művelődésnek, a magyarosodásnak is igen hatalmas szolgálatokat tett hosszú, érdemes, makulátlan lelkészi pályáján és ez a tiszteletreméltó ismerősöm elpanaszolta nekem, hogy az egyházmegyétől olyan csekély havi nyugdíjat kap, hogy a postabélyeg költsége, amivel elhozatná vagy elküldenék neki, nem telik ki a havi nyugdíjából. Ez tisztára képtelenség és embertelen elj amelynek orvoslása igenis, szükséges. Az egyházmegyék többi, kulturális téren működött nyugdíjasai ugyancsak hasonló mostoha elbánásban részesülnek, ugy hogy nemcsak a nyugdíjba helyezett lelkészek, hanem az egyéb kulturális alkalmazottak is, amikor nyugdíjba mentek, kénytelenek voltak egyházukat a bíróság elé idézni, perrel megtámadni, hogy javadalmazásuknak valamelyes valorizációját elérjék. Én az igen t. minister ur figyelmét fel akarom hivni arra, hogy ne tűrje azt, hogy a bíróság előtt pereskedjenek az egyházakkal az egyházak volt alkalmazottai, akik nyugdíjba mentek, hanem saját hatáskörében gondoskodjék a katholikus lelkészek és kulturális alkalmazottak nyugellátásának kellő rendezéséről. A tételt különben megszavazom. Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Haller István ! Haller István : T. Nemzetgyűlés ! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előttem szólott t. képviselőtársammal csaknem teljes mértékben egyetérthetek, közéjük számítva Peyer t. képviselő urat is, akinek fejtegetései egy részével teljesen egyetértek s erre, ha lesz időm, később vissza is kivánok térni. Ugyanis felszólalt t. képviselőtársaim mindannyian annak a meggyőződésüknek adtak kifejezést, hogy a különféle felekezetek lelkészei megérdemlik azt az áldozatkészséget a magyar nemzetgyűléstől, a magyar törvényhozástól és igy a nemzettől, amelyre a nemzet ezidőszerint geyáltalában képes. Természetes is ez azért, mert hiszen az illető lelkészek, akármelyik felekezethez tartoznak is, nemcsak vallási funkciót teljesítenek abban a felekezetben, hanem kétségkívül nemzeti funkciót is teljesítenek, amire a kormány kell, hogy mindig rendkivül nagy súlyt helyezzen, és mindenki, aki tényleg az ország kulturális és erkölcsi előrehaladását akarja elérni, kell, hogy a lelkészek működésére nagy súlyt helyezzen. Ennek alapján én mindazokhoz az indítványokhoz, amelyek a lelkészség anyagi és szociális helyzetének javítását célozzák, a magam részéről szintén hozzájárulok és a költségvetésnek ezt a tételét elfogadom. (Helyeslés.) Másrészt hanglot kivánok adni annak, hogy az a látszat valahogy kinn az országban el ne terjedjen, amely talán egy pillanatig itt megülte a Házat, mintha a különféle felekezetek itt egymás ellen bármi néven nevezendő offenzívát akarnának intézni. (Ugy van! Ugy van!) Én a magam részéről mint katholikus kijelentem — s azt hiszem, jogosítva- vagyok erre, bár nem kértem semmiféle engedélyt, de elégszer szerepeltem már olyan minőségben, amikör a katholikusok nevében beszélhettem, — hogy a katholikusok részéről
