Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-474

50 A nemzetgyűlés 474. ülése 1925. szorosabb értelemben vett egyházi célokat illetőleg is történtek az állam részéről az anyagi segélyezésre nézve törvényhozási intézkedések. Ilyenek: a lelkészi fizetések kiegészítéséről szóló 1898. évi XIV. te. és az ezt módosító 1909. évi XIII. te., valamint a lelkészi illetményeknek korpótlékok utján való emeléséről szóló 1913. évi XXXVIII. te.« Itt tehát törvénnyel állunk szemben. Most ez a törvény egyszerűen fel van függesztve, mert hatályon kivül törvényt csak törvényhozási intézkedéssel lehet helyezni. Hogy azonban indokolható legyen, hogy miért nem hajtják végre ezt a törvényt a lelkészek korpótlékát illetőleg, az hozatik fel, hogy az összes közalkalmazottak korpótléka eltöröltetett. De két különböző dologról van szó. Hiszen már Apponyi indokolásában megemlíti, hogy ez a korpótlék a lelkészeknek azért adatik, mert az a kongnia, amelyet 1908-ban határozott el az országgyűlés, oly csekély, — az 1600 koronára való kiegészítés — hogy az a létminimumnak nem megfelelő, hogy tehát a lelkészek mégis a kongruáról szóló törvény ujabb revíziója nélkül, emeléshez jussanak, — tehát ujabb öszszeirások és becslések kikerülése szempontjából—a törvényhozás 1913-ban ezt a XXXVIII. tcikket hozta, hogy a lelkészek javadalmazása valamivel emeltessék, hogy életstandardjuk, amint szokták mondani, legalább nagyjában biztosittassék. A helyzet tehát itt világos. Nem nyújtok be határozati javaslatot a lelkészek korpótlékát illetőleg, mert nem akarnám ezt a szakaszt annak kitenni, hogy a gyűlés határozati javaslatom elutasításával esetleg mintegy legalizálja ennek a törvénycikknek nem tudom, milyen utón való hatályonkivül való helyezését. Tisztelettel kérem a nemzetgyűlést, méltóztassék a kormányt arra utasítani, hogy ezt az 1913. évi XXXVIII. t.-cikket teljes egészében indokainál fogva hajtassa végre. A mai helyzet óriási nyugtalanságot okoz a társadalomban. Ez nem egy felekezet kérdése, hanem az összes felekezeteket érdekli, és nem csupán a protestáns papság, hanem a katholikus papság és a többi is erősen sérelmezi ezt, (Ugy van! Ugy van! a balközépen.) ez nyugtalanítja és bizalmatlansággal tölti el a lelkeket az egész nemzetgyűléssel szemben. (Ugy van! a baloldalon.) Tisztelettel kérem, méltóztassék az igen t. nemzetgyűlésnek arra az álláspontra helyezkedni, hogy a lelkészek igénye a korpótlékot illetőleg elégittessék ki. (Rupert Rezső: Ha pedig nem teszi meg, ne támogasd ezt a kormányt!) Határozati javaslatot, amint mondám, nem nyújtok be, mert nem akarom, hogy esetleg a határozati javaslat visszautasításával legalizáltassék ez az állapot, hogy a papok nem kapják meg az őket törvényhozásilag megillető korpótlékot. (Rupert Rezső: Akkor le kell vonni a konzekvenciákat: ne támogasd ezt a kormányt!) T. képviselő ur, ha esetleg elérkezik annak az ideje, a konzekvenciákat is levonjuk. Az 1848. évi XX. te. végrehajtására vonatkozólag említettem tegnap az általános vitában is, hogy a protestáns egyházak az 1913. évi segélyüknek most csak 5-93%-át kapják meg. Innen van az, hogy azok a lelkészek, akik nyugdíjban vannak, békebeli nyugdíjuknak, amely akkor is kevésben volt megállapítva, akkor is csak kolduskenyér volt, ma csak 50%-át kapják. A papi özvegyek pedig most két csoportba osztva- A- és B-csoportba, az A-csoportban levők 480—960 ezer, a B-csoportban levők 600.000—1.200.000 kn-onát kapnak. A papi árvák az édesanya járulékának egyévi november hó 27-én, pénteken. ötödét, a teljesen árvák pedig háromtizedét kapják. (Rupert Rezső: Mennyi időre kapják ezeket az összegeket!) Én jól tudom, hogy ez a szegény ország nincs abban a helyzetben, hogy teljes egészében minden vonatkozásában végrehajtsa az 1848. évi XX. te. 3 §-át. Azokra a segélyekre nézve azonban, amelyeket már törvényhozási intézkedésre az 1848. évi XX. törvénycikkből kifolyólag folyósítottak, amely segélyeket az egyházak már élveztek és amelyek alapján berendezkedtek, méltóztassék a nemzetgyűlésnek utasítani a kormányt, hogy ezek a segélyek a mai vásárlóképességnek megfelelően utaltassanak ki, hogy az a sok könny, amely ott csillog az özvegyek és árvák szemében, az a sok nehéz sóhajtás, amely egy hosszú élet jutalmául jut annak a papnak, aki egy életet töltött el nem csupán az anyaszentegyháznak, hanem nemzetének és hazájának szolgálatában, minél ritkább legyen. (Helyeslés.) A történelmi igazság kedvéért meg kívánom jegyezni azt, hogy a kultuszminister ur ezideig is igyekezett a mi kéréseinket honorálni, a kongruát tényleg felemelte. 100%-ra, illetőleg a kongruát visszaállította és békebeli aranykoronában fizeti a mai szorzószámmal, vagyis teljes összegében kapják a lelkészek azt a kongruát. De méltóztassék arra gondolni, hogy a mai gazdasági viszonyok között mit jelent ez az 1600 aranykorona kongnia. Hiszen igen sok egyház van, ahol a lelkészek tisztán csak erre a készpénzfizetésre vannak utalva, ahol nincsenek naturáliák, ahol a lelkészek tisztán ezt az üres és hideg pénzt kapják. Méltóztassék elgondolni, hogy az 1600 aranykoronával mit csinál a vidéken lelkészkedő papság, akiknek még hozzá gyermekeik vannak s akik a várostól távol lakván, városi iskolába kénytelenek vinni gyermekeiket és taníttatni, mert ugy-e, ha minden család analfabétának hagyja felnőni gyermekét, megkapja az abszolueiót, de az a pap, akinek gyermekei analfabéták maradnak, céltáblája lesz mindenkinek, az egész társadalomnak. Helyezkedjenek mindannyian arra az álláspontra, hogy méltóztassanak a kormányt e tekintetben megfelelő intézkedésre utasítani. Én hiszem, hogy a kormány meg fogja találni és meg kell, hogy találja az anyagi forrásokat arra, hogy ezek a közbajok orvosoltassanak, mert nem csupán egyházi, nem csupán vallási, de nemzeti szempontból is szükség van egy nyugodt lélekkel rendelkező és anyagi gondoktól mentesített független papságra. Szanálni kell a lelkeket, közszellemet, hangulatot kell teremteni és a nyugtalan lelkeké! leszerelni, megnyugtatni. Ámde egy nyugtalan lélek, egy éhező lelkész miképen képes az ő felséges és magasztos hivatásának eleget tenni? Méltóztassék elhinni, hogy amig az iskolafentartó testületek kiizzadják azt, amivel tartoznak az ő tanítóiknak, igen sok vidéki papnak alig jut ki a mindennapi kenyere és alig marad neki valamije, hogy gyermekei neveltetéséről gondoskodjék. Már pedig a papi parochiákból sok jeles ember, a magyar nemzetnek és magyar hazának sok lelkes apostola, erős pillére került ki a múltban. Ezeket a parochiákat nekünk meg kell becsülnünk és ha oda fehér kaláccsal nem is közeledhetünk, de ez a nemzetgyűlés legalább egy darab fekete kenyérrel kopogtasson be, hogy ne aggódjék^ ma a család azon, hogy holnap honnan szerzi be a kenyerét. Tisztelettel kérem tehát a kultuszminister ur ő excellenciáját, kegyeskedjék az 1913. évi