Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-482

À 'nemzetgyűlés 482. ülése 1925. évi december hó 11-én, pénteken. 463 majdnem összesen 16 milliárd koronát tesz ki, kiviláglik az, hogy micsoda nagy takarékosság folyik ebben az országban. Igen gyakran hallunk a takarékosság elvéről, a kereskedelemügyi minister ur a mai nap folyamán is nem egy javaslatot épen azért volt kénytelen elutasitani, mert a takarékosság elve alapján áll. En azonban ezt az elvet a gyakorlatban átvive nem látom. Egy üzem, vagy több üzem, amelyben összesen 2b9 szakmunkás van, ennek az üzemnek administrálá sara 276 tisztviselő kell, közöttük főtanáesnok, tanáesnok, altanácsnok, főelőadó, ah előadó és nem tudom még mi minden, előttem érthetetlen, hogy az ilyen üzem rentábilis lehet. Nem tudom megérteni, lehet-e ilyen üzemet fentartani, melynek vezetéséhez ilyen horribilis költségek kellenek és nem volna-e célszerűbb állampénzügyi szempontból ezeket a munkálatokat kiadni magáncégeknek. Valószínűnek tartom, hogy nagy összegeket meg lehetne takarítani, legalább a 8 milliárd koronát minden körülmények közt meg lehetne takarítani. Elsősorban ezt kifogásolom, mert nem tudom megérteni, mit csinálnak az al- és i'őtanácsnok urak, vájjon azt mondják-e meg, hogy miképen kell az autót megjavítani, öszsze-, vagy széjjelszerelni, vagy pedig azt, hogy melyik járművet melyik állami műhelybe kell dirigálni. Ez azonban szerintem nem ér anynyit, hogy ilyen hatalmas összegeket hasitsunk ki erre a célra. De más szempontból is kifogásolom a tételt. Kifogásolom abból a szempontból, hogy itt, ha összeveszem a szakmunkások és altisztek számát, az összes alacsony kategóriákat, melyeknek száma együttesen 443-at tesz ki, az altisztek és szakmunkások egész évi javadalmazása 10.060,000.000 koronát tesz ki. Ha keresem azután, hogy mi jut egyre-egyre, kiderül, hogy egy altisztre, vagy munkásra évente 22,719.000 korona jut, vagyis havonta nem kevesebb, mint 1,893.000 korona. Mig, ha összehasonlítom ezzel a megmaradt fő- és altanácsnok urak fizetését, akiknek száma összesen csak 102, — nem is egynegyede az előbb említett kategóriának — akkor azt látom, hogy ezek fizetése majdnem 6 milliárd korona s egy személyre az évi fizetés összege 56,800.000 korona, vagyis havonta 4,700.000 korona. Én nem sokaílom a tanácsnok uraknál ezt az összeget, mert 4, majdnem 5 millió korona nem olyan összeg, amely valami nagy jólétet biztosit. Ebből szűkösen egy olyan rangban levő ur ki tud jönni, ha tud takarékoskodni. Én ezt nem kifogásolom, ellenben kifogásolom azt a munkabérpolitikát, melyet maga az állam honosit meg, mert ebből az 1,893.000 korona havi fizetésből kiderül, hogy az állam mutatja meg a jó példát abban a tekintetben, hogy mit kell fizetni egy jól képzett szakmunkásnak, azt, hogy körülbelül 10.000 koronánál többet nem szabad fizetni egy jól képzett szakmunkásnak. Mit méltóztatnak képzelni, ha az állam ilyen keresetet biztosit ezeknek a munkásoknak, akkor a magánipar eltérhet-e ettől és kedvezőbb béreket fog-e adni munkásainak! Természetes, hogy a magánipar ehhez tartja magát, mert hiszen semmi oka nincs arra, hogy tartson attól, hogy bárki is szemrehányást tesz neki ezért. Egyrészt azt látom, hogy túlságosan pocsékolódik az ország, pénze, másrészt azt látom, hogy a produktív munkát^ végző ipari szakmunkásokat olyan mostohán díjazzák, hogy megélhetésük nincs biztosítva. Nem egyizben volt alkalmam az ezredes-utcai garázs munkásaival beszélni és nem egyizben jártam el a ministeriumokban, hogy a béreket javítsák meg és minden alkalommal az egyik ministeriumból a másikba küldtek, aszerint, hogy melyik rendelkezett a munkák kiadása, vagy a bérek kiűzetése felett s sohasem tudtam kikutatni, hogy az ilyen panaszokat hol lehet elintézni. Ma tehát állami javítóműhelyeket tartanak fenn oly módon, hogy azok adminisztrálására nagyobb összegeket fordítanak, mint amennyi a produktív munka díjazására megy, akkor ne méltóztassanak csodálkozni, ha én ezt kifogásolom és azt követelem, hogy a produktív munkát méltóztassanak ugy díjazni, hogy abból a legelemibb megélhetést biztosítani lehessen, mert a 10.000 korona még egy félmilliót sem jelent egy hétre, ebből pedig azt hiszem, mindenki el tudja gondolni, hogyan lehet megélni. Kérem tehát a kereskedelemügyi minister urat, méltóztassék meggondolás tárgyává tenni, hogy amidőn a takarékoskodás! elvet hangoztatjuk majdnem minden téren, szabad-e ilyen felesleges kiadásokat eszközölni, szabad-e olyan üzemeket fentartani, amelyeknek fentartása ilyen horribilis összegbe kerül, szabad-e megcsinálni azt, hogy az állam mutasson példát arra, hogy miként kell a munkásokat kizsákmányolni. (Rupert Rezső; Minden inas mögött egy főtanácsos!) Elnök: Kivan valaki szólni? Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Az előadó ur kivan szólni. Herrmann Miksa előadó: T. Nemzetgyűlés! Magint el kell térnem eredeti jószándékomtól, hogy teljesen átengedem a szót a minister urnák és pedig azért, mert már a múlt költségvetés tárgyalása alkalmával, de ez alkalommal is egészen röviden, — valamivel bővebben, mint itt az indokolásban benne van, (Kabók Lajos: Az indokolásban nincs semmi!) — megokoltam ezt a tételt és ugylátszik, hogy ez egyáltalában nem vétetett figyelembe. A magyarázata ennek a dolognak az, hogy a pénzügyőrségnek és a csendőrségnek, de a katonaságnak is fegyvereit, szerszámait, kocsijait stb. javítani kell. Ez a régi időben el volt különitve egymástól. Akkor talán a magánipar is inkább részesülhetett ebben. (Rupert Rezső: Most is olcsóbb volna! — Zaj. — Elnök csenget.) ma azonban takarékossági okból nem igy történik. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Herrmann Miksa előadó: Ma magam is azt mondom, hogy örvendek annak, hogy pár milliárd megtakarítást mégis látok, amelyet ugyanilyen címen másutt lehet alkalmazni. (Rupert Rezső: Szép kis iparvédelem ez!) A faktum mégis csak az, hogy ezek az üzemek összevonattak és ezek azok, amelyekről itt szó van. (Szeder Ferenc: Összevonattak a főtanácsosok is! — Kabók Lajos: Az adminisztráció többe kerül, mint a produktiv munka!) Nekem nincs az ellen egy szavam sem, hogy az ott alkalmazott szakmunkások jobb díjazást kapjanak és a reájuk eső összegek felemeltessenek. A takarékoskodást magát helyesnek tartom, de helyesnek tartom azt az elvet is,, hogy az elvégre elkerülhetetlen ilyennemű állami javító munkálatokat koncentrálják. (Kabók Lajos: Annyi főtanácsossal !) Ennek az eredménye^ itt van öszefoglalva és ez ennek a megokolása, amint ezt már a múltkor is előadtam és most kötelességszerüleg megismételtein. Elnök: A minister ur nem kivan szólni, A