Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. 423 minden néposztálynak megvannak a maga nagy gazdasági szervezetei, melyekkel a saját maga erejét gyűjtögeti, tudását, társadalmi önállóságát emeli. Öntudatot kell adni minden osztálynak, az önbizalmat bele kell oltani minden osztályba, iparos- és munkásosztályba egyaránt. Nagy különbség van aközött, amit én mondok és amit a szociáldemokraták mondanak. A szociáldemokraták .ugyanis nemcsak osztályöntudatot oltanak be az emberekbe, hanem osztálygyűlöletet is. (Ugy van ! a jobboldalon ) Ez már nem szükséges ahhoz, hogy ebben az országban nyugodt gazdasági és társadalmi életet tudjunk teremteni. Az osztálygyülölet talán hasznára lehet a szociáldemokráciának, amelynek létalapja az osztálygyülölet terjesztése, de azok előtt, akik az osztályközi békét, az osztályöntudatot abból a célból akarják fejleszteni, hogy az osztályöntudat legyen a haladás egyik lépcsője, nem lehet érveket felhozni az ellen, hogy ne adjuk meg minden osztálynak a maga öntudatos szervezeteit, instrumentumait, melyekkel a maga boldogulását állandóan szorgalmazhatja és előbbreviheti. ? íAlElérkeztem tehát annak bizonyitásához, hogy a magyar kézműiparosságnak mielőbb meg kell adni azt az instrumentumot, amelyet kézműipari kamarának nevezünk. Az igen t. minister ur foglalkozik ezzel a tervvel és közkézen is forog egy javaslat, melyet remélhetőleg be is fog terjeszteni. Azt kérem tőle, nem a magyar kézműiparosság megbízásából, hanem mint olyan, aki ipari kérdésekkel foglalkozom, hogy a minister ur mielőbb lépjen nyilvánosságra ezzel a tervezetével, mert ezzel megint egy gyúpontot, egy panaszt fog eltüntetni a magyar kézmüiparosság életéből. Az azonban, amit a minister ur a javaslatában mond, sok tekintetben szintén nem -fogja megnyugtatni az itteni közvéleményt. y-. Tudom, hogy az ipari és kereskedelmi kamarák, amelyek eddig kezelték a kisiparosérdekeket, féltékenyen őrködtek azon, hogy a kisiparosok és a kézművesek ne szakittassanak el tőlük, hogy lehetőleg ne legyen külön kamarájuk, s ha mégis kapnának külön szervezetet, annak csak felsőbb hatósági, hivatali jellege legyen, de ne legyen kamarai jellege. Nekem az a meggyőződésem, hogyha már megadjuk minden osztálynak, az ügyvédeknek, a mérnököknek, a gazdáknak, — a munkások részére is el kell jönnie annak az időnek, amikor kamarát kell nekik is felállítani, akkor nem zárkózhatunk el a magyar kézműveskamara felállításától sem, s ennek a méltányos kívánságnak teljesítését, hogy kézműveskamarát kapjanak, tőlük nem tagadhatjuk meg. Vannak, akik azt mondják, hogy kéz műveskamarákat azért nem szabad és nem lehet felállítani, mert az rengeteg sok áldozatot kivan, rengeteg sok pénzt, adóterhet jelentene az amúgy is megterhelt kézművesiparosok részére, lehetetlen még nagyobb terheket rakni reájuk. Aki általában a társadalmi szervezkedést ügyeli, az látja azt is, hogy az,ujabb időkben minden osztálynak nagy áldozatokat kell hoznia azért, hogy boldogulni tudjon. Rámutatok itt a szocialista párt munkaj szocialista szakszervezetekre, amelyek képesek azért, hogy osztályöntudatot vigyenek a munkásokba, azért, hogy a munkásosztály anyagi, szociális és kulturális érdekeit előbbre vigyék, óriási adókat kivetni. Helyesen teszik, rendjén van, hogy a munkásság a maga céljai érdekében akar és tud áldozni, de amit a munkásság csinál, azt meg kell követelni minden osztály tói a saját érdekében. A kézműves kamarák felállításával szemben azt hozzák fel, hogy a kézműves kamara felállítása túlsók pénzbe kerül s tönkremennek a kézműves iparosok, ha a kamarát felállítják. Ha veszem a magyarországi 300,003 iparost és csak évi 5000 koronát számitok egy iparosra, ez is 3 milliárd egy esztendőre. Ne mondja senki, hogy ez az 5000 korona túlnagy teher és hogy féltik a magyar kézműves iparosságot ettől az 5000 koronától. Nem is ez a teher az, amely miatt aggályosnak tartják az iparkamara felállítását, hanem — amint látom — a baj az, hogy itt egy kicsinyes féltékenység van, amellyel a kézműiparosok találkoznak, amikor _ kérik a ministert, hogy kézműves kamarát adjon a részükre. Én nagyrabecsülője vagyok a kereskedelmi és az iparkamarák munkájának. Nem tudom máskép elgondolni a magyar ipar fejlődését, mint az iparkamarák munkálkodásával, fejlődésével, hiszen a magyar ipar fejlődését nagyrészt a kereskedelmi kamarák mozdították elő; teljesen elismerem tehát az ipari kamarák óriási munkáját, amelyet a magyar ipar fejlődése terén végeztek, azonban azt nem ismerem el, hogy az ő féltékenységük miatt megtörténhetnék az, hogy a kereskedelmi minister ur kénytelen lenne nem kézműves kamarai tervet, hanem hogy a tervezett ipartestületi reformot beállítani, amely azután nem felelne meg a magyar kézműves-iparosság érdekeinek. A minister ur figyelmét felhívom arra, hogy ilyen formában ahogyan be akarja azt nyújtani, nem fog megnyugvást kelteni ez a javaslat. Nem fog megnyugvást kelteni és az örökös panaszok útját fogja megindítani a kereskedelmi minister ur, ha nem gondoskodik olyan törvények alkotásáról, amelyek egyedül szolgálhatják ennek az osztálynak érdekeit. Mi nem lehetünk hivatva arra, hogy ne adjuk meg ezeket a kívánságokat, mert formákba nem szabad kapaszkodnunk. Meg kell adni a kézműves kamarának mindent, ami a kamarai jelleggel együtt jár, minden funkciót, amit a kézműves kamara végezhet, mert csak igy fog ez az intézmény Magyarországon megnyugvást kelteni. A magyar kézművesipar érdekei nem mindig egyformák a nagyiparéval. Sok tekintetben különböző utakon haladnak ; hogy lehet tehát összekötni a magyar kézművesipar gondolatát, annak anyagi és szellemi kultiválását a nagyipar és a nagykereskedelem érdekeivel ? Nem szabad ezt tennünk, hiszen mindkettő különböző sínpáron halad, ós ha mi ezt figyelembe nem vesszük, akkor ki fogjuk ölni a kézművesiparosokból azt a hitet, hogy a magyar nemzetgyűlés, a magyar kormányzat tényleg akar valamit tenni a magyar kézműves-iparosságért. Nincs semmi okunk, hogy ezt a hitet a magyar kézműves-iparosságban elposványositsuk. Nekünk az az érdekünk, hogy a kormányzat a magyar nemzeti munka számára biztositsa a magyar kézműves-iparosságot. Nem tudom elképzelni a falun a kézművesiparost — de a városban sem — a gazda és az intelligencia, valamint a mezőgazdasági munkás nélkül. Ez a négy tényező az, amelyből a társadalom alakul. Nem érdekünk, hogy a magyar kézműves-iparosságot elnyomjuk, csak féltékeny ségbből, csak azért, mert egypár urnák talán érdekében áll, hogy ne egyezzék bele, hogy az ipari és kereskedelmi kamarák mellett olyan szervek létesüljenek, amelyek jobban, tökéletesebben fogják a magyar kézműves-iparosság érdekeit szolgálni. Én tehát tisztelettel kérem a kereskedelmi minister urat, hogy a magyar kézműves ipari kamara gondolatát ne ejtse el, sőt vegye revízió alá ezt a javaslatát és ne hallgasson azokra, akik azt mondják, hogy elegendő az ipartestületek reformja. Igenis, meg kell adni a magyar kézműves iparosságnak azt ami neki dukál, mert ami dukál a munkásságnak, a gazdáknak, ami dukál