Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

422 À nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. kozó adatokat veszem, amelyek rendelkezésre állanak, akkor meg kell állapitanom, hogy ipari termelésünk 38°/o-a még mindig a kézműipar javára esik, háromszázezer kézműiparos teremti elő ennek az ipari termelésnek egy részét. Ha mármost egy ilyen osztállyal állok szemközt, mely úgyszólván a belső fogyasztást látja el, — hiszen ezek a belső fogyasztást mozditják elő — már ezért is kétszeresen tekintettel kell lennünk a magyar kézműipar iránt. Ha azt a sok panaszt és bajt, mely a magyar kézműiparosság és kisiparosság szájából elhangzott, ezen a szemüvegen keresztül néztük volna, akkor 30 esztendőn keresztül a törvényhozásnak sokkal többet kellett volna cselekednie a magyar kézműipar érdekében. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Azt látom, hogy a magyar kéz mű-iparosság anyagi tekintetben valóban csaknem egy nivón áll a munkássággal, sok kézműiparosnak nincs egyebe, mint talán csak a kis panglija és az a kis tanonc, aki mellette dolgozik. Sőt volt idő, egy-két évvel ezelőtt, amikor a rendelkezésemre álló adatok szerint a vidéken száz iparos közül hatvanöt iparos segéd és tanonc nélkül dolgozott. Méltóztassék elképzelni, micsoda kézműiparos az, aki tanonc és segéd nélkül kénytelen dolgozni. A kézműiparos 'sokszor egyszerű munkásember ; csak valami külső forma szerint önálló, de tulajdonképen semmi önállósága nincs, mert ő a kereskedő s ő a munkása is annak a kisipari műhelynek. Már pedig a magyar kézműiparosság szempontjából és nemzeti szempontból is fontos, hogy minél több önálló exisztencia legyen közöttük, minél több olyan ember legyen ebben az országban, aki saját munkájából, műhelyéből tudja előteremteni a létfeltételeit. Nem az a boldog ország, ahol egypár gazdag ember kezében összpontosul minden vagyon, s velük szemben egy csomó szegény elnyomott van ; az a boldog ország, ahol minél több önálló exisztencia van, ahol az embereknek olyan vagyonuk van, hogy abból önállóan megélhetnek. A szocialista felfogással szemben, amely a magántulajdont meg akarja semmisiteni, még a termelőeszközökben is, nekem az az álláspontom, hogy a magántulajdont igenis, szaporitani kell. Minél több embernek legyen magántulajdona, exisztenciája, hogy vagyonával, érdekeivel ide legyen kötve ehhez a földhöz, amelyen élünk, s amelynek meg védelmezése minden embernek érdeke kell, hogy legyen. A magyar nemzetgyűlés a kézműiparosság egyik nagy kérelmét teljesitette, mikor az ipari gyakorlatot a szakképzettséghez kötötte. Második nagy kérelme és szükséglete volt a hitelkérdés megoldása. A magyar nemzetgyűlés ezen a téren is teljesitette a maga kötelességét, megtette az első kezdeményező lépéseket és két nagy intézményt teremtett, melyet a kormányzat, a pénzügyminister támogat. Egyik a Hitelszövetkezetek Országos Szövetsége, a másik a Budapesti Hitelintézet, melyet maga a főváros h ivott életre a budapesti iparosság támogatására. De ez csak kezdet. Méltóztassék elgondolni, hogy az egész kézműipar kapott talán 50—60 milliárd korona hitelt, mikor a gyáriparnak, mely az ipari termelés másik felét végzi, sokkal nagyobb hitel áll rendelkezésére. A magyar kézműiparnak, mely bebizonyithatólag a magyar ipari termelés 38%-át végzi, ezt a munkát 6Ü-70 milliárddal kell lebonyolitania. Azt gondolom, a hibák onnan erednek, hogy a magyar kézműipar ipari termelését nem tekintették olyannak, mint amilyen, nem figyelték meg, hogy a magyar ipari termelés egyharmadánál nagyobb része a magyar kézműipartól, egyszerű kisiparosoktól ered. Ha olyan sok követelést támasztanak a magyar kézműiparral szemben, akkor a kézműipar érdekeit is ki kell elégíteni. Huska igen t. képviselőtársam mondotta, hogy háromszázezer iparos közül csak kétezer ember részesül ebben a hitelben. Ezt teljesen megértem, hiszen nem is lehet ebből az összegből többnek juttatni, ha azt akarjuk, hogy az az iparos valamit produkálni is tudjon a rendelkezésére álló hitelösszegből. A második dolog tehát, hogy a ^kereskedelemügyi minister ur, amennyire csak tőle telik,_ szorgalmazza, hogy a magyar kézmü-iparosság jusson hozzá azokhoz a hitelekhez, melyekre okvetlen szüksége van, hogy meg tudjon felelni annak az ipari termelésnek, melyet a történelmi és gazdasági fejlődés reá ró. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Van még egy utolsó kérelme az iparosságnak, amelynek teljesitése nélkül nem tudom elképzelni a kézműipar boldogulását. Nem az a fontos, hogy az állam segélyeket adjon az iparosoknak, mert a segély maga esetleg koldusokat termel. A segély még nem minden. Én nem azt hibáztatom a költségvetésben, hogy csak 43 millió korona van felvéve a magyar kisipar támogatására. Nem ez a baj. A baj ott van, hogy a magyar kézmű iparosság nem kapta meg azokat a szerveket, amelyek segitségével ő maga tud magán segiteni. Magyarországon az a téves hit uralkodik, hogy mindent az államnak kell cselekedj, ie. Mindent az államtól várnak, egy"osztály boidogálásának minden feltételét mindig az államtól várják. Ezt a gondolatot Angliában senki fel nem vetné, mert Angliában minden osztálynak megvan a maga szervezete, amelynek segitségével saját maga önsegély utján teremti elő az eszközöket és feltételeket, melyek egy osztály boldogulására szükségesek. Itt Magyarországon is meg kell adni a kézmű-iparosságnak azokat a szerveket-, azokat az eszközöket, azokat a szerszámokat, amelyekkel segithet magán. A magyar kézműiparoeságnak nem volt meg a r hiteli szervezete, nem volt meg az ipartörvénye és nem volt meg s nincs meg a magyar kézműipari kamaráról szóló törvénye sem. Csak ipartestületei vannak, amelyek azonban sóhivatalok voltak, de semmi különösebb hatósági jelleggel nem birtak, semmi különösebb intézkedési joguk nem volt. Ez az ipartestület sóhivatalszerüen végezte az ipar felvetődő kérdéseit, azonban épen szervezeténél fogva sohasem tudott mélyrehatóan belenyúlni a magyar kézműipar életébe. T. Nemzetgyűlés ! Minden osztálynak az osztály-öntudatát kell emelnünk. A földművesosztálynak megalkottuk a mezőgazdasági kamarákról szóló törvényt, és akármennyire is hangoztatták, hogy ez nem érdeke a gazdaosztálynak, s voltak emberek, akik feleslegesnek tartották a mezőgazdasági kamarákat, ezek azonban most fényes bizonyitékát adják annak, hogy eleven élet indult meg az agrárkérdések tekintetében. Minden mezőgazdasági kamaránál gyönyörű szép munka indult meg. Akármennyire mondták is, hogy nincs szükség a kamarák felállítására, most látszik, hogy amit boldogult Rubinek Gyula itt kezdeményezett, annak fényes eredményei kell hogy legyenek, és mi, akik agrárkérdésekkel foglalkozunk, már most is látjuk abból a csekély munkából, amelyet a kamarák eddig elvégezhettek, a kifejlődő agrárgondolat megizmosodását. De ha már a gazdaosztálynak megadtuk ezeket az eszközöket, ezeket az instrumentumokat, melyekkel az ő anyagi, gazdasági, szociális érdekeit is előbbre viheti, akkor ezt minden egyes osztálynak is meg kellene adnunk. Hiszen a nemzetgazdasági fejlődés is azt kivánja, hogy minden osztálynak meglegyenek a maga osztályszervezetei. Angliában, Franciaországban