Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

4âO Â nemzet g íj ül és 481. ülése 19.25. évi december hó 10-én, csütörtökön. ságnak 32%-a maradt meg, akkor az a tény, hogy békebeli kivitelünknek már 32%-át birjuk, azt mutatja, hogy a szanálási akció sikerrel járt, és ha nem is nagy és szép eredményekre, de mégis haladásra tudunk rámutatni. Egy szomorú dolgot azonban meg kell ennek kapcsán jegyeznem, mely különösen érdekes azok számára, akik a földből nőttek ki, kiknek szivük és lelkük hozzá van nőve a magyar földhöz, a magyar mezőgazdasághoz. Meg kell állapitanunk, hogy bár a magyar ipar gyönyörű szép eredményeket ért el a szanálási akció következtében, és hivatásának magaslatán állott, mikor óriási erőfeszítések révén jutott eredményekhez, de a mazőgazdaság valóban a porban fekszik, és kiviteli kérdésekben is — amikor a nemzet megmutatta, hogy feleslegéből mennyit tud kivinni — meg kell állapitanunk, hogy a magyar mezőgazdaság ebben a tekintetben a porban fekszik. Hogy ezt számszerűleg is bizonyítsam, rámutatok arra, hogy a magyar mezőgazdaság — ha 100-nak veszem az egységet a kiviteli részesedésben, — 1922-ben pl. a szárnyasban 6%-ot tet ki a kivitel, s az 1924-ben már felszökött 24%-ra, ezzel szemben a cukoripar 151, a gépkereskedelem 176%-kal vett részt a kivitelben a békebeli eredményhez képest. Láthatják tehát a 24% és a 176% közötti óriási differenciát. Pedig agrárországban, ahol a nemzeti vagyonnak nagyobbrésze az agrárlakosság munkájában, a földben van meg, sokkal kellemesebb volna az ország szempontjából a helyzet, ha az arány megfordított volna és a mezőgazdaság részesednék abban az arányban, mint az ipar. Ezek a kérdések mutatják — amint a minis" ter ur délelőtt mondotta — hogy a mezőgazdaságra különösen figyelemmel kell lennünk, Nem kell nekünk olyan iparvédelem, amelynek árán a mezőgazdaságot áldozzuk fel. Egy agrárországnan hivatásává kell tennie, hogy a mezőgazdaságot, a mezőgazdaság kiviteli részesedését emelje, amennyire csak lehetséges. Elhiszem és tudom, hogy ma az egyes országok között erős vámvédelmi irányzat van, mely igyekszik mindent elhatárolni, ami felesleg az ország szempontjából, ellenben mindent kivinni, amit csak lehetséges, hogy azzal a pénzegységet alátámassza és értékálló pénzt teremtsen. Ebben a tekintetben a magyar mezőgazdaság számára óriási hivatás vár, amikor a minister ur megállapította, hogy tekintettel lesz ezekre a kérdésekre a kereskedelmi szerződések megkötése alkalmával, ezt a kijelentést megnyugvással kell, bogy tudomásul vegyem. A kereskedelemügyi minister ur expozéja kapcsán szóvá akarom tenni a magyar keresztény népnek régi kívánságát, amely már elhangzott egypár katholikus nagygyűlésen. De ha figyelemmel kisérem az evangélikus lelkészi és református papi gyűléseket is, mindenhol hallom és olvasom azt a felhangzott panaszt, hogy a vásárokat még mindig vasár- és ünnepnapokon tartják meg. Két szemponttal ellenkezik ez: a szociális és a vallásgyakorlati, valláserkölcsi szemponttal. Egy államnak, amely a keresztény állameszme alapjára helyezkedik s amely egy szociális gondolatot elfogad és törvényt alkot a vasárnapi munkaszünet megtartására, annak nem szabad elzárkóznia az elől, hogy a vasárnapi munkaszünetet .teljesen megtartsa, levonja ennek konzekvenciáit és legyen bátorsága kimondani, hogy vasár- és ünnepnapokon vásárokat ne lehessen tartani. Nem akarom most megindokolni, hogy miért fontos ez, hiszen a vidéken élő urak látják, hogy milyen káros hatása van annak, hogy a magyar népnek összes szükségleteit vasáí- és ünnepnapon kell beszereznie. Igaz, hogy valaki azt mondhatná, hogy a vasár- ós ünnepnapokon való vásár betiltásával munkanap vész el, és évszázadokon át az volt a szokás, hogy vasárnap vásár-nap volt s a magyar nép mindig vasárnapon szerezte be szükségleteit. Legyen szabad itt egy kis pszichológiai tényre rámutatnom, mely épen aláaknázza azt az érvet, amelyet itt felhoznak. Budapesten és az egész országban mindig azt mondották, hogy a vasárnapi borotválkozást nem szabad eltörölni, mert azoknak az embereknek, akik estig dolgoznak, nincs idejük elmenni borotválkozni. Amikor az a kívánság hangzott el, hogy meg kell tiltani a vasárnapi borotválkozást, nemcsak a borbélyipartestület foglalt ez ellen állást, de talán a közönség is, s akárhány felszólalást hallottunk ebben az irányban. S most mégis azt látjuk, hogy -minden ember szépen megszokta azt, hogy a borbélyüzletek vasárnap csukva vannak és Budapesten senki sem veszi zokon azt, hogy vasárnap nem borotválkozhatik. Mindenki elvégzi a maga dolgait hétköznap és senkinek sem jut eszébe vasárnap, hogy borotválkozni menjen. Én arra kérem a t. kereskedelemügyi minister urat, hogy helyezkedjék arra az álláspontra, hogy a jövőben a vásár jogot csak hétköznapokra adja ki és hogy ott, ahol a törvényhatóságok és a keresztény közönség maga is kívánja, minden további kérdés nélkül meg kell adni a lehetőséget arra, hogy hétköznapokra tegyék át a vásárok megtartását. Erre vonatkozólag méltóztassék megengedni, hogy egy rövid határozati javaslatot is terjesszek be, melynek elfogadását tisztelettel kérem (olvassa) ; »Utasítsa a nemzetgyűlés a kereskedelemügyi minister urat, hogy az országos vásárok vasár- és ünnepnapokon való megtartásának fokozatosan hétköznapra való áttételét szorgalmazza, mert ez valláserkölcsi, szociális és vasárnapi munkaszüneti szempontból elsőrendű érdeke a magyar népnek«. Az ipartörvénnyel kapcsolatos kérdések még mindig nem szűntek meg és állandóan nagy hullámokat vetnek az egész országba. Egypár esztendővel ezelőtt különösen nagy erővel indult meg az ipartörvény revíziójára irányuló törekvés. Harminc esztendős az iparosság küzdelme azért, hogy szakképzettséghez kössék az ipar gyakorlását. Ezt el is érte a keresztény gondolatnak, a keresztény eszméket hirdető kormányzatnak alapján. A liberális kormányzatoktól 30 esztendeig hiába követelte a keresztény kézművesség ennek a törvénynek a meghozatalát és a keresztény gondolatnak kellett elkövetkeznie, hogy ezt az ipartörvényt megvalósítsák és az ipar gyakorlását szakképzettséghez kössék. Az ipartörvény reviziója előtt, mikor Hegyeshalmy minister úrral gyakran leültünk én mint az ipartörvény revíziójának előadója, vele átnézegettem a paragrafusokat, azt láttuk, hogy egyikmásik tétel olyan, hogy nyitva kell hagyni, mert az élet és a gyakorlat fogja megmutatni később a helyes intézkedést. Ezért sok paragrafust nyitva hagytunk, sok paragrafusban a ministerre bíztuk az intézkedést, akinek hivatása lesz a szükségesség és a gyakorlati élet szempontjából az illető kérdést eldönteni, a paragrafust magyarázni és arranézve intézkedni. A parlamentben az a kifogás hangzott el annak idején, hogy túlsók paragrafus van nyitvahagyva, és több tételnél kell megkötni a minister kezét, hogy ne legyen olyan bizonytalan ezeknek a kérdéseknek eldöntésénél. Most, alig egy-két évvel a törvény életbelépése után, van egy sereg kérdés, amely elől nem térhetünk ki, amelyet végre dűlőre kell juttatni. így többek között például állandó panasz, hogy a törvény ugyan szigorú paragrafusokat állit fel azokkal szemben, akik kontárok, akik az