Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

418 A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön,. jár, pedig ezek között az ifjak között vannak olyanok is, akik egyáltalában nem szorulnak rá erre. (Meskó Zoltán: Tévedésről van szó!) A jelenlegi költségvetés vitája folyamán többen, de különösen Baross János képviselőtársunk, kimeritően foglalkoztak a földbirtokreform kérdésével. Baross képviselőtársain kimutatta fejtegetéseiben, hogy a földreform jelenlegi állapotában távolról sem felel meg a hozzá fűzött reményeknek. Rámutatott a reform bajaira és megállapította, hogy ez az akció nem hogy életképes exisztenciákat tudott volna produkálni, hanem sok tekintetben rosszabb viszonyok közé hozott embereket, mint amilyenek között azelőtt éltek. Más felszólalók a mezőgazdasági több termelés kérdését feszegették és rámutattak arra, hogy Németország mezőgazdasága ugyanolyan földön nagyobb hozadékot tud produkálni, mint Magyarország mezőgazdasága. Erre a földmivelésügyi minister ur kijelentette, hogy igenis, a magyar mezőgazdaság feladata magaslatán áll és hogy sem a szaktudáson, sem az eszközök hiányán nem múlik a jobb eredmények elérhetése, hanem a kedvezőtlen klimatikus viszonyok, az időjárás szeszélye rontják le az arányt Németország és Magyarország között a terméseredmény tekintetében. Napirenden van a földbirtok arányos megoszlásának kérdése és ennek káros kihatása az ország népesedése szempontjából. Folyik tehát a vita pro és contra a földbirtokreform körül minden oldalról, minden vonatkozásban. Nem szándékozom a mezőgazdaság kérdésével foglalkozni, mert ugy hiszem, hogy erre nálamnál hivatottabbak azok az igen t. képviselőtársaim, akik a mezőgazdaságnak élnek, és igy ai ő hazafias gondoskodásukat kell, hogy képezze ennek a kérdésnek a nemzet érdekében való minél tökéletesebb megoldása. Én a kérdés magvát szeretném leszögezni, és az a kívánságom, hogy tegyen a kormány olyan intézkedéseket, és folytasson olyan politikát, amely lehetővé teszi, hogy ebben az országban minden magyar ember a maga becsületes munkájával magának és családjának megélhetést tudjon biztositani, (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) hogy ne kelljen a nemzet természetes szaporodását sem mesterséges eszközökkel, sem kivándorlással meggátolni. Szerény véleményem szerint ennél a kérdésnél az, hogy bármilyen lesz a megoldás, egy bizonyosnak látszik, ez pedig az, hogy egy darab földön, mezőgazdaság mellett, csak egy bizonyos számú munkáskéz talál foglalkozást, és ez lehet több, vagy kevesebb, de ennek határa van, sőt véleményem szerint a modern gazdasági berendezkedések és a nagy teljesítményű mezőgazdasági gépek alkalmazása mindinkább kiszorítják az emberi munkaerőt és igy mindinkább csökken azoknak száma, akik a mezőgazdaságban munkát találhatnak. Állandóan halljuk azt is, hogy sok az egyetemünk, hogy túl sok lateinert produkálnak és hogy a magyar állam, a magyar nemzet ezeket nem tudja eltartani. A tisztviselőpályákra is állandóan erős a vágyakozás és aki csak némikép is teheti, fix-fizetéses állásokba törekszik. Mi, akik a szabad pálya küzdelmes életét folytatjuk, meg tudjuk érteni, hogy mindenki menekül a fix-fizetéses gondnélküli foglalkozások felé. (Ellenmondás. — Derültség-) A fix-fizetéses foglalkozás mégis kevesebb gonddal járó élet, hiszen, ha a tisztviselő bármilyen kis fizetést is kap elsején, ez még mindig több, mintha valaki nem kap semmit, sőt még fizetnivalói vannak. Ez óriási különbség. Pedig, hogy változtatni kell ezen a helyzeten, azt eléggé szemlélteti a B-listára került és még kerülő tisztviselők nagy száma. Kívánatosnak látszik tehát, hogy az exisztenciát keresők nagy száma, valamint a reménybeli uj generáció népes hada oly foglalkozásokban helyezkedjék el, amelyek produktívek az ország szempontjából hasznosak és megélhetési nyújtanak az egyénnek, a családnak. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Nem nagy böleseség kell hozzá kitalálni, melyik foglalkozások ezek. Köztudomású, hogy az ipar és a kereskedelem tud még nagyon sok embernek kenyeret adni, hogy az ipar és a kereskedelem nálunk még úgyszólván határtalan elhelyezkedési lehetőségeket biztosit a nemzet népesedésének. (Fábián Béla: Ha nem fojtják meg!) Világos, hogy amikor a nemzet egyik legnagyobb problémája épen az, hogy ez és a jövő generáció hogyan helyezkedjék el a gazdasági életben, még pedig ugy, hogy ne legyen terhére az államnak, akkor szerintem csak az az ut van nyitva, amely az iparosodás felé vezet. Ha nézzük azt a harcot, azokat a gyülölsegig felfokozott ellentéteket, amelyek a társadalomban vannak, akkor megállapíthatjuk, hogy mindez az egyének és az osztályok elhelyezkedéséért, megélhetéséért folyik. Nem világnézeti, nem faji vagy felekezeti differenciák teszik! lényegét az áldatlan helyzetünknek: ezek jelszavak és eszközök csupán a cél elérhetésére. Meg vagyok róla győződve, hogy a t. Nemzetgyűlés minden tagja igy ismeri és ilyennek látja a helyzetet. A kérdés tehát az, történik-e valami, hogy a bajok minél előbb elmúljanak, van-e olyan határozott programmja a kormánynak, amely irányt mutat a gazdasági életben való mikénti elhelyezkedésre és megteszi-e mindazt, ami ennek előfeltétele? Egyetemes nemzeti érdek tehát az, hogy az ipar és a kereskedelem fellendüljön. Érdeke ez a társadalom minden osztályának: a gazdaközönségnek, kicsinek és nagynak egyaránt csak ugy, mint a városi polgárságnak. El kell tehát hárítani mindazokat az akadályokat, amelyek az ipar és a kereskedelem fejlődésének útjában állanak. Az állandó zaklatással járó mai adórendszert meg kell szüntetni, (Ugy van! balfelől es a szélsőbaloldalon. — Fábián Béla: Ez az ugrópont!) testületeinknek, intézményeinknek pedig autonómiát kell biztositani, mert csak ezen keresztül szerezhetik meg maguknak azt a tekintélyt, amely egyenrangúvá és a közfelfogás előtt megbecsültté teszi ezeket a foglalkozásokat is. A kereskedelemügyi minister ur hatásköre ez, az ő akaratától, helyes állásfoglalásától függ igen sok tekintetben a helyzet helyes kialakulása. Mi, akik a kisiparossság országos szervezeteinek élén állunk, igaz hittel, hazafias meggyőződéssel harcolunk azokért az igazságokért, amelyeket itt elmondani szerencsés voltam. Igy őszinte meggyőződésünk az, hogy a mi sorsunk, a mi törekvésünk nem egyéni, nem önös, nem egyoldalú osztályérdek, hanem egyetemes, nemzeti érdek is. Ugy érzem, hogy az iparososztály az ő feltörekvésével, élni akarásával történelmi hivatását teljesiti és akarja teljesíteni a nemzet újjáépítésének nagy munkájában. (Ugy van!) Pártállásomnál fogva, de r meg azért is, mert ez a költségvetés a kis- és kézműipar tá-