Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

416 A nemzetgyűlés 481. ütése 1925. éï dók arra, hogy önmaguknak konkurrenciát csináljanak, egyszer kiadták az iparosoknak, azután megszűnt ennek mindenféle kisipari hitel jellege, átvándorolt az ő rendes hitelük közé. Az országnak mintegy háromszázezer kisiparosa közül kétezernek jutott a hitelből. Felhívom a minister ur figyelmét a kisipari hitelintézetek évi jelentéseire, azoknak minden irányban kielégítő eredményére és kérem, szíveskedjék odahatni, hogy ez a szűk és megközelítően sem kielégítő hitelkeret az említett kedvező eredményekre való tekintettel tetemesen kibővittessék. Meg vagyok győződve róla, hogya magyar kis- és kézműiparosság minden tekintetben meigérdemli, hogy birtokába jusson a gazdasági élet olyan fontos eszközének, mint amilyen a hitel. Meg kell említenem egyes érdekeltségek aknamunkáját, amellyel diszkreditálni akarták a kisipart hitelakciót azzal, hogy egyes lapok utján az Anker biztosító társaság nagy veszteségéről irtak a kisipari hitel tőkebiztositásának vállalása révén, amely jelentés természetesen teljes egészében valótlan és az illető lapok ellen a feljelentést hitelrontás címén meg is tettük. Miután a kisipari hitel kérdése abban a keretben,, amelyben mozog, jól áll, remélhető, hogy a munkaalkalmak és a munkaviszonyok konszolidálódásával még jobb eredményt lehet felmutatni. De addig is arra kell kérnem a kereskedelemügyi minister urat, kövessen el mindent, amit lehet, munkaalkalmak teremtésére. Tudjuk nagyon jól, hogy amig a magánvállalkozás különösen az építkezésekhez hozzá nem fog-hat, addig különösebb javulás ezen a téren nem várható. Állami építkezésekkel és egyéb bureházásokkal ení^hithető a helyzet. E tekintetben kerületemben, Miskolcon nem is volna épen ok a panaszra, mert középitkezések elég szép számban vannak ott. Voltak és vannak állami és városi építkezések, ezekkel kapcsolatban azonban egy sajnálatos körülményre kell felhívnom a t. Nemzetgyűlés és a minister ur figyelmét: arra, hogy mindezek az építkezések öt éven keresztül egyetlenegy vállalkozónak jutották. (Hegyniegi-Kiss Pál: Ez a szomorú dolog!) Ez valósággal kisajátította az egész gazdasági,helyzetet. (Hedry Lőrinc: Ki az Miskolcon!) Árva Pál. Kezdve a legelső városi és állami építkezésektől egészen az utóbbi napokig, minden építkezést ez az egy vállalkozó kapott meg. Épült a bányakapitányság részére egy palota, a pénzügyi palota ráépitkezéssel lett megnagyobbítva, épült fémipari szakiskola, a vasúti tisztviselők részére hatalmas bérpalota, azután három városi emeletes bérház, mozgószinház, most folyik a városi színház többmilliárdos átalakítása, a betegsegélyző részére hatalmas palota épült, mindez egy-két év alatt és mindezt egy vállalkozó kapta. (Walko Lajos kereskedelemügyi minister: Vásárcsarnok is épül!) Arról nem teszek említést, mert azt más vállalkozó kapta. (Hedry Lőrinc: Bizonyára mindig a legolcsóbb ajánlattevő volt!) Nem akarok politikát belevinni. A vállalkozó urak nem nagyon közel fekszenek a szivemhez.^ Az ő sorsuk engem nem nagyon érdekel, aránylag kevesen is vannak. Engem az építőiparban foglalatoskodó kisiparosok nagy tömegei érdekelnek. Köztudomású, hogy minden vállalkozónak, minden építőmesternek meg vannak a maga épitőiparosai és ha minden munkát egy épitőváilalkozó kap meg, akkor mindig csak annak az egy garnitúra iparosnak van meg a munkája, a többi száz meg száz iparo» n december hó 10-én, csütörtökön. munka nélkül ténfereg. A konkurreneia különben is oly nagy, hogy az árakat a minimumra szorítják le, sőt miután az iparosság már tudja, hogy építkezéshez más nem juthat, mint ez az egy építőmester, a pályázatát beadja ugyan, de mert tudja, hogy ugy sem kapja meg a részletmunkákat, az egyes ipari munkákat, olyan alacsonyan pályázza ezt meg, hogy még azoknak az egyes kegyelt iparosoknak sincs ebből hasznuk, ebből még száraz kenyér sem jut nekik. Épen ezért kívánatos volna, ha legalább az állami építkezéseknél bizonyos váltógazdálkodás létesülhetne. (Általános helyeslés.) Nem akarok én senkit meggyanúsítani, de gyanúsít maga az a tény, gyanús az a véletlen szerencse, amely az állami és a városi munkákat mindig egy és ugyanazon vállalkozónak juttatja. (Pikier Emil: Nagyon is gyanús!) Nem engedhető meg, az igazság* és méltányosság kigunyolása az, hogy ebben az általános nyomorúságban egyes kiválasztottak, sokszor épen e nyomorúság rovására mérhetetlen gazdagsághoz jutnak, mint az ebben az esetben is kimutatható. (Hegymegí-Kiss Pál: Ez szomorú dolog!) A legkevesebb, amit az állami építkezések munkálatainak kiadásánál az iparosság elvárhat, az, hogy a generál-vállalkozás szűnjék meg. Pályázatot ugyan hirdetnek az egyes ipari munkákra, az iparosság pályázik is ezekre, súlyos anyagi áldozatokkal előteremti azt a bizonyos kauciót, a biztosítékot és azután, ha a legolcsóbb is lett a pályázatoknál, nem kapja meg a munkát azért, mert a generál-vállalkozó végösszegében sem drágább. Az államnak megvannak a szervei, itt van az Államópitészeti Hivarai, amely hatalmas apparátusnak látszik ebből a költségvetésből is;^ a városoknak ugyancsak megvannak a mérnöki hivatalai, — igy semmi akadálya sincs annak, hogy az elszámolásokat ne egy emberrel, hanem az egyes iparosokkal végeztessék el és ez nagyon nagy segítségére szolgálna az iparos osztálynak. Különben nagy várakozással tekint az iparosság az uj építési törvény elé, valamint a szállítási szabályzatok megváltoztatása elé is, mert ettől várja azokat az intézkedéseket, amelyek ezeket az anomáliákat többé-kevésbé meg fogják szüntetni. Ennek a kérdésnek aktualitása van, t. minister ur, mert épen napjainkban történt a miskolci szakiskola további építkezésére vonatkozó versenytárgyalás megítélése. Ez 4—5 milliárdos építkezés, ahol a kereskedelemügyi minister ur, miután ez szoros hatáskörébe tartozik, már tehetne olyan intézkedéseket, hogy az bizonyos munkamegosztással egyes iparosoknak legyen kiadva, nem pedig egy generál-vállalkozónak, aki elsősorban csak a inaga érdekeit iparkodik, ugyebár, szolgálni és igy az iparosságnak ebből az épitkezésből semmiféle haszna nincs^ T. Nemzetgyűlés! Leg-yen szabad ez alkalommal a kézműves kamara kérdését is megemlítenem, r mint olyan kérdést, amelynek megvalósítását a kis- és kézműiparosság nélkülözhetetlennek tartja a maga r szervezeteinek tökéletes és egységes működés szempontjából. A kézművesiparosságnak a legrégibb idő óta megvannak a maga szervezetei, amelyek az ő gazdasági és kulturális igényeinek kiszolgálását célozták, — kezdve a régi céhektől az ipartársulatokon át, a mai modern ipartestületekig. Ezek élete, működése azt bizonyítja, hogy rájuk szükség volt. Az élet fejlődésével fejlődni és alkalmazkodni kellett ezeknek az intézményeknek is az élethez; eze-