Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

À nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. 415 nyomja a kisiparosságot, ugy érezzük, mintha mindazért a szégyenért és nyomornságért, amelybe jutottunk, egyedül nekünk kellene megbűnhődnünk és egyedül nekünk kellene vezekelnünk olyan bűnökért, amelyeket tulaj donképen sohasem követtünk el. Mert mi egyébnek tekintsük azt a tényt, hogy az iparosnak minden egyes napra, de mondhatnám úgyis, hogy a napnak minden egyes órájára jut egy hivatalos ukáz, egy fizetési meghagyás, fizetési kirovás, foglalás, árverés, büntetőparancs, de mindennapra átlag egy-kettő. A nagy munkátlanság, a nagy egzisztenciális bizonytalanság mellett ez mind állandóan izgalomban tartja az iparost, ezt a kisegzisztenciák Ismétlem, panaszainkat ki szoktuk önteni a minister ur előtt, aki nagyon jól ismeri ezeket részleteiben s nagyon jól tudja azt is, hogy mi a közigazgatás minden apparátusában hogyan el vagyunk adminisztrálva. Ebből folyó sérelmeinket nem is lehet egy szuszra elmondani s nem is szándékozom ezt ez alkalommal tenni, de mégis ugy érzem, hogy kötelességemet akkor teljesítem, ha a nemzetgyűlés előtt némileg feltárom az iparosság helyzetét. (Halljuk! Halljuk! Tisztelt Nemzetgyűlés! Különösen szembetűnő ez akkor, ha szembeállítom a kisiparosság helyzetét a társadalom egyéb osztályainak helyzetével. Megállapíthatom, hogy a magyar kisiparosság sohasem tartozott az államnak különösebben dédelgetett gyermekei közé. Ez az osztály nem is várt az államtól soha egyebet mint azt, ami megilleti minden más polgárát ennek az államnak. Sohasem várt az államtól különösebb kedvezményeket vagy különösebb támogatást, mert hiszen már önállóságából folyik, hogy a saját maga szellemi és fizikai erejére támaszkodva, a maga képességével, tudásával és munkájával akar megélni s akarja fentartani családját. Közhasznú és produktiv munkás életet él tehát, és ennek folytán a nemzet gazdasági életének olyan hasznos tényezője, amely sohasem jelentett és nem jelent az államnak terhet, hanem annak mindig csak hasznára van. Méltán elvárhatná tehát, hogy z életlehetőséget, a fejlődésképességet és a fejlődni akarást mesterséges torlaszok ne akadályozzák. Már pedig az imént emiitett sokféle elviselhetetlen és zaklatásrendszerü közterhek alatt nyögve, képtelen erre a fejlődésre. Minden tárgyilagosan gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy a szanálással járó nehézségek mindenkitől fokozott áldozatkészséget követelnek. Magyarán megmondva: mindenkinek meg kell koplalnia az évek során át elkövetett rombolásokat és pusztításokat. Mégis, amig a munkásember a munkanélküliség következtében Ínséges keresetnélküli életét nyomorogva tölti, amig a tisztviselő redukált fizetés mellett nélkülözve, igényeit lefokozva kénytelen élni és dolgozni, s amig a kereskedő és a gazdaközönség is már kölcsön után futkos és panaszkodik, addig az iparososztály mindezek mellett még az állam pénzügyi kormányzata által rárakott sokféle terhek és adók előteremtése, megkeresése, beszolgáltatása és adminisztrálása utján olyan plusz megterhelést visel, amelyet képtelen teljesíteni. Épen azért az adózás egyszerüsitésére, különösen a forgalmi adónak végre-valahára való módosítására elengedhetlen szükség volna. Nem szándékozom az adókról beszélni, csak megemlítem, hogy a forgalmi adó a kisiparosságra nézve ma már nem egy áthárítható adó, ez ma már egy havonta fizetendő egyenes adó, amelyet semmikép sem tud senkire sem áthárítani. Ez. tehát olyan speciális megterhelése ennek az osztálynak, amellyel egyik osztály sincs megterhelve. Ismétlem, nem akarok az adókérdésekkel foglalkozni, bár ezek mellett soká tudnék elszórakozni — hanem áttérek inkább a kereskedelmi minister ur hatáskörébe tartozó és bennünket közelebbről érdeklő egyes kérdésekre. Ilyen például a kisipari hitel kérdése. Az adók, a vagyonváltság, pénzünk devalvációja, leromlása folytán bekövetkezett általános drágaság megfosztotta a háború folyamán amúgy is tönkrement kisiparosságot attól a kisebb és nagyobb forgótőkéjétől, amellyel iparát még folytatni tudta. A magas anyagárak miatt anyagot beszerezni képtelen volt, bankkölcsönt igénybe nem vehetett, mert ha igénybevett ilyet, abban ment tönkre, hiszen a kosztkamatokat megkeresni képtelen volt és amig a nagykereskedelem és a nagyipar tűrhető kamatviszonyok mellett mozgott, az ő részére semmiféle hitel nem állt rendelkezésére. Ezért akciót indított, hogy valamiképen elfogadható hitelhez jusson. így született meg a kisipari hitelakció a kereskedelemügyi minister ur tevékenysége folytán, anélkül, hogy az államnak e mellett bármiféle rizikója volna. Épen egy éve annak, hogy a kis- ós kézműiparosság a Pénzintézeti Központ utján igen kis, szükkeretü hitelhez jutott és ma, amikor egy siílyos gazdasági év után a Kisipari Hitelintézet, valamint az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének évi mérlegét, illetve statisztikai kimutatását megismertem, amely intézetek egyenként 18—18 milliárd kihelyezés mellett semmiféle veszteséget nem, szenvedtek, sőt a visszafizetésekről ezeknek az intézeteknek igazgatói teljesen megnyugtató véleménynyel vannak, jóleső elégtétel ez nekünk, akik harcoltunk azért a kisipari hitelért, azokkal szemben, akik ezt mindenáron elgáncsolni iparkodtak. Mert valóságos harcot kellett folytatnunk ezéjrt a kisipari hitelért. r Meg is emiithetem, a bankok voltak ellene és csodálatosképen a kereskedelmi és iparkamarák titkárai, tisztelet a kivételeknek. Méltán csodálkozhatik a t. Nemzetgyűlés afelett, hogy olyan intézményeknek, amelyeket a kisiparosság tetemes és súlyos hozzájárulásával tartanak fenn, főtisztviselői legalább is tájékozatlansággal vádolhatók. De nem csoda ez, különösen a vidéki kamarákat illetően, hiszen azok már majdnem teljesen iparosmentesek. Nem kevesebb, mint 15 esztendeje annak, hogy nem voltak uj kamarai választások a vidéken és ki tudja, melyik generáció fogja elérni a legközelebbi választásokat. Ez tehát igen súlyos sérelme a kisiparosságnak. Ha még hozzávesszük, hogy törvényhatósági választások ugyancsak ilyen régóta nem voltak, azt hiszem, nem mondok nagyot azzal, hogy a ma élő és dolgozó iparos- és egyéb társadalmi osztályok sorsát teljesen illetéktelenek intézik. De megmaradva a kisipari hitel kérdése mellett, rá kell mutatnom arra, hogy ez korántsem kielégítő, különösen a vidéki iparosság szempontjából. Hiszen az emiitett fővárosi intézetek az egész 36—40 milliárdot kizárólag a fővárosi iparosság egy kis töredékének hitelszükségletére kellett, hogy forditsák és ebből a vidéknek nem jutott semmi! (Hegymegi-Kiss Pál: Valami kevés!) Valami keveset a Pénzintézeti Központ kebelébe tartozó bankok utján kihelyeztek a vidékre is, azonban ezek a bankok bizony nem voltak hajlan-