Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. 393 nincs elhanyagoltabb valami, akármely területre nézünk, mint épen az úttest tartozékainak ügye Magyarországon. Leszek bátor a kérdéshez igen röviden hozzászólni. (Rupert Rezső:-A Oeglédi-ut belefullad a homokba!) Méltóztatnak tudni... (Zaj half elől. — Halljuk! jobbfelől. — Felkiáltások jobb felől: Rupert miatt nem lehet beszélni! — Fábián Béla: Támogatja a kormányt! — Meskó Zoltán: Ha nem támogatja, akkor sem engedjük meg! — Derültség.) Az uthidak, támfalak és korlátok kérdése az, amit most szóbahozok. A háború előtt, a békében kilométerenként 280 aranykoronát fordítottunk ezeknek fentartására, a háború után pedig erre abszolúte semmi sem jutott. Csak 1924-ben láttam, hogy 24 aranykorona van erre a költségvetésbe felvéve, a mostani költségvetésben pedig 79 aranykorona. Tisztelettel kérdem az igen t, miniszter urat, méltóztatik azt hinni, hogy ez elégséges? Az igen t. miniszter ur is elismeri az indokolásban, hogy a műtárgyak nagy része ma már a közlekedésre veszélyes állapotban van. Mi lesz, ha fentartjuk a pályatestet, de az utak korlát-támfalai el vannak romolva, és veszélyeztetni fogják az egész közlekedést. Akkor hiába fordítjuk az illetékes célra (Beck Lajos: Már régen elromlottak!) ezeket az utfentartási költségeket. (Fábián Béla: Jó kis zökkenők vannak itt az országutakon! — Varsányi Gábor! Kátyúnak hivják azt magyarán!) Elnök: Csendet kérek! (Meskó Zoltán: Ez a közbeszólás kátyúba esett. — Fábián. Béla: A kátyú mindig sáros!) Fábián képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! Barthos Andor: Miután remélem, hogy a közbeszólók kikerültek a kátyúból (Derültség. — Meskó Zoltán: Benmaradtak a kátyúban, az a baj!) folytatom a kérdést, a törvényhatósági utakat illetően. Méltóztatnak tudni, van olyan alispán, akinek érzéke van az utakhoz és van olyanok, akiknek érzéke nem oly erős, mint a többié. Szabolcs vármegye alispánja — nem pro domo beszélek, mert nem az én vármegyém — minta e tekintetben és látjuk is, hogy egymásután készülnek el a megyében a törvényhatósági utak. (Rupert Rezső: A zalamegyeiek a legszebb utak!) Majd ha a képviselő ur felszólal, foglalkozhat! k ezzel. (Halljuk! balfelöl.) A dolog ugy áll, hogy ahol megértő alispán van, ott a megyei közszellem is kifejlődik, ahol pedig bizonyos közönyt látunk, nincs semmiféle eredmény, vagy legalább is kevés eredmény. Nagyjában tehát azt mondhatom, hogy törvényhatósága válogatja, — ahogyan a magyar ember mondja — a törvényhatósági utak helyreállításánál és fentartásánál a helyzet körülbelül ugyanaz, ami az állami utaknál. Az útépítésre rátérve, ha megméltóztatnak engedni, röviden jelzem, hogy áll Magyarországnak ez az ügye. Ez körülbelül 100 évre tekint vissza és eleinte igazán rendszertelenül, nem szakszerűen építettek utakat, talán az egyetlen Széchenyi aldunai utat kivéve. Azután a szomorú emlékű Bach-korszakban nekilendült az útépítés és az alkotmányos éra viszszaálHtása után körülbelül 1890-ig, nem mint az előadó ur mondta 750, hanem 700 kilométer ut épült évenként. Ez az 1890:1. te. óta körülbelül a felére fogyott le, vagy még annál is lejebb szállt. Baday Béla államtitkár urnák — a Budapesti Hírlapban megjelent, tehát irányadó — cikke szerint 340 kilométer utat építettek évenként. 1890-ben az állami és törvényhatósági úthálózat 30.000 kilométert tett ki. 1914-ben 38 ezer kilométer állami és törvényhatósági utunk, körülbelül 15 ezer roszszabbul kiépített vicinális és közúti utunk, tehát mintegy 53 ezer kilométer és ezenkívül 100 ezer kilométer kiépítetlen utunk volt. A kiépitett csonka Magyarországra esett az állami törvényhatósági utak közül 14.390, a községi és vicinális utak közül 1970, összesen tehát 16.360 kilométer, kiépítetlen 38.780 kilométer, ami százalékban azt jelenti, hogy a Nagy-Magyarországon levő úthálózatból csonka Magyarországra 31 5, a kiépítetlen utakból 38 8% jutott. Átszámítva ezt aképen, hogy mennyi ut esik 100 négyzetkilométerre, azt látjuk, hogy 100 négyzetkilométerei- esik 18 kilométer, 10.000 lakos után esik 21 8 kilométer, tehát hátrányban vagyunk Ausztriával szemben két és félszer. Az úthálózat Németországban háromszor, négyszer, Franciaországban pedig hétszer, nyolcszor sürübb, mint nálunk. Azt hiszem, ez a néhány számadat mindennél jobban bizonyítja, mennyire hátramaradottak vagyunk mi az utak tekintetében. Egyetértek a t. előadó urnák tegnap elhangzott azzal a ttiéziséveh hogy ezen most nem sebithetünk. Én ugyan nem kicsinylem le, amit az igen t. minister ur emiitett, hogy a beruházásokban az útépítésre igyekezett bizonyos összegeket, amennyit képes volt, fentartani, de ha ezt elismerem is, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy igaza van Buday Bélának, aki azt mondja, hogy az utügy tervszerű rendezése nélkül a bajon seaiteni nem lehet. Ezt bebizonyította az 1920:XX

VII. te. is és ha nem fogunk igazán uj erőforrásokat megnyitó törvényt alkotni, akkor az utüaynek továbbra is sötét borongását és nem felvirágzását látom. De a minister ur kijelentései viszont azt bizonyítják, hogy ő az a minister« akit vártunk és aki eljött, ő az, akinek érzéke van és igyekezni fog az államvasutak igazgatósás-ával szemben mégis csak valahogyan megértetni, hogy ő a minister, — mert bizonyos uraknak meg kell magyarázni, hogy a minister mégis csak minister és Baross óta — tisztelet a kevés kivételnek —- alig vettük észre, 1IO°T a ministereknek energiájuk van. (Meskó Zoltán: Ezt holnap este elmondhatja a pártértekezleten!) Bizza ezt a t. képviselő ur reám... (Beck Lajos: Sokkal komolyabb, ha itt mondja el!) Azt hiszem, még nem kapott rajta kétszinüségen az életben senki. (Beck Lajos: Nagyon helyes! — Meskó Zoltán: De azt mondta, diszkrét kérdésről van szó!) Ha méltóztatnak megengedni, áttérek az államvasutak ügyére. Amint méltó/latnak tudni, lj25 január 1-én uj szervezést, uj igazgatási ügyrendet kapott a Máv. igazgatósásra, bizonyos önállóságra tett szert mint kereskedelmi üzem és ezenkívül az igazgatósáéban véarehajtottak bizonyos reformokat. Amint értesülök, a 76 osztály számát 23-ra szállították le, az osztályokat tehát 53-mal redukálták. A személyzet létszámát 2262-ről le^állitol+ák 1410-re, tehát 852-vel csökkentették. Ez azonban szerény nézetem szerint még min dia' nem elég, w^H a másam részéről a megmaradt személv zetet is soknak tartom. Megjeavzeni —

r éis elismeréssel vagyok a Máv. vezetősége iránt ha ez igy van — az írásbeliséget igyekszik, amenynyire lehet, kiirtani és meaieeryzem azt is, hoay a ^"'-"olgálatban deklasszifikáltak állomásokat, nálvaőrhelveket apasztottak, a felesleges szertárkat, fűtőházakat megszüntették és a takarékosság elvét követik. Figyelmet kéirek