Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

394 A nemzetgyűlés 481, ülése 1925. évi december hó 10-én, csütörtökön. azonban erre a szóra: nem elég mindig a takarékosság. A takarékosság néha bűn. Ebben a kérdésben talán jogosítva lehetek szerénytelenség nélkül is nyilatkozni, mert erről egy tanulmányt irtam

1 1914-ben. (Halljak! Halljuk! a jobb- és a baloldalon.) Ez a tanulmány megjelent a Közgazdasági Szemlében. A Magyar Tudományos Akadémia értesítője részletesen ismertette, sőt engem az a kitüntetés is ért, — nem dicsekvésből mondom el, de tényeket sorolok fel — hogy a német vasúti igazgatóságok hivatalos lapja, amely elismert orgánuma a német szaksajtónak, hosszasan ismertette tanulmányomat és mindjárt az ismertetés elején felemiitette, hogy a tanulmány milyen nagy feltűnést keltett szakkörökben. Most következett azután az, hogy német kezdeményezésre munkám megjelent a müncheni Eisenbahnkunde című folyóiratban, sőt külön lenyomatban is. Sorra jöttek azután az üdvözlések. Elsősorban, ha jól emlékszem, Völker ministeri tanácsos üdvözölt, azután Eduard von Weiss titkos tanácsos, aki azt irta, hogy nagy érdeklődéssel olvasta ezt a munkát és más pályákra is serkentőnek találja, egyúttal közölte velem, hogy a bajor közlekedési államministerium a munkát a nürnbergi Verkehrsmuseum könyvtárában való elhelyezésre méltónak találta. A badeni nagyhercegségi vasút vezérigazgatója tudatta velem, hogy az általa értékesnek talált javaslatokat, amennyiben lehetséges, pályáján alkalmazni fogja és á szász királyi államvasutak is tudomást vettek az értekezésről. Mindenki tudomásul vette, csak a magyar irigység és a magyar féltékenység nem vett tudomást munkámról, (Ugy van! Ugy van! — Rupert Rezső: Éljen Barthos!) Nekem nem igen szokott megváltozni a véleményem, különösen mert azt komoly és beható tanulmány alapján szoktam megalkotni. Ma is rendithetetlen az a meggyőződésem, hogy nem takarékosságra van szükség, hanem a gazdaságosság érvényesítésére. (Helyeslés.) De hogy váljon be a gazdaságosság érvényesitóse, ha az csak a szervezésre vagy pedig az önállóságra vonatkozik, de nem vonatkozik azokra az irányokra, amelyeket akkor már megjelöltem és amelyeket nemcsak én jelölhetek meg, hanem bárki, aki gondolkozó elme. Nagy hiba az, ha a burokban készítik a javaslatokat és nem alulról a tapasztalat alapján mennek azok felfelé. (XJgy van! Ugy van!) A porosz vasutaknál az volt az eljárás, hogy a porosz vasutak felszólították az összes alkalmazottaikat, tegyék meg javaslataikat. Ebben a munkában azt az indítványt voltam bátor hangoztatni, szólítsák fel az államvasutak igazgatóságai az alkalmazottakat, hogy a gazdaságosság tekintetében vagy abban a tekintetben, hogy mi fontos az üzletre vonatkozóan, tegyék meg javaslataikat. (Helyeslés.) Méltóztatik elhinni azt, hogy 31.000 magyar fej között, amely az üggyel igazán szakszerűen foglalkozik, nem akad egy, kettő vagy három, amely gondolkozni tud és hasznos javaslatokat tehet ? (Varsányi Gábor : Nagyon helyes ! Több szem többet lát ! — Ugy van ! Ugy van !) Mi a szokás azonban ? Ha valakinek eszébe is jutott ilyen javaslatot tenni, azt a felsőbbség egyszerűen ad akta tette. Ezért javasoltam azt, hogy az ilyen javaslatokat ne tegyék ad akta, hanem a javaslattevővel közöljék az elutasítás indokát. Azt hiszem csak az üzleti szellemhez szoktatott, nagyobb látókörrel biró, ambíciójukban is kielégített alkalmazottaktól várhatjuk az államvasutak pénzügyi érdekeinek előmozdítását, olyanoktól, akiknek egyéni érdeke érdeme szerint belekapcsolódik a vasúti üzeni érdekeibe. (Ugy van! Ugy van!) Ha fogják látni, hogy a tehetségnek^ és a külön szorgalomnak megvan a mag'a jutalma, akkor azután igazán hihetjük, hogy ezt a külön szorgalmat és tehetséget kamatoztatják a vasutüzlet előnyére. (Ugy van! Ugy van! — Forster Elek : Sajnos, nálunk ezt nem akarják belátni !) Ami a vasutak pályafentartási szolgálatát illeti, azt látom, — azt hiszem, mindenki, aki a kérdéssel foglalkozott, igazat fog nekem adni — hogy ebben a tekintetben nagy elhanyagolás történt. A kezemben lévő adatok szerint 1920-ban a talpfakicserélés még csak 2-2%-ot tett ki és csak 10-7%-ot tett ki 1924ben. Itt is egy nagy hibát látok. Az történt ugyanis, hogy mig hosszú ideig vonakodtak az államvasutak fővonalain, szárnyvonalain — és természetesen a mostoha gyermeknél is, a helyi érdekű vasúton is — kicserélni a talpfákat, azután egyszerre cserélték ki. Mi lett a következménye. Hogy máról-holnapra 30%-kai felemelkedett a talpfa ára. íme itt van megint az igazam. Tanulmányomban azt mondom, jutányos legyen az anyagbeszerzés, gondos a megóvás és takarékos a felhasználás. De ha ezeket az elveket elmondom és mindenki elengedi azokat a becses füle mellett, akkor természetesn lehetetlen előre menni. Beismerem viszont azt, hogy 1920-ban még egyetlenegy darab talpfája sem volt készletben az államvasutaknak, mig 1925 októberében 2,200.000 darab talpfával rendelkeztek az államvasutak és azt is el kell ismernem, hogy legutóbb nemcsak az államvasutak fővonalain és szárnyvonalain, hanem a helyi érdekű vasutak vonalain is megtörtént a talpfakicserélés. Ami a sinkicserélést illeti, e részben is igen lassú emelkedést láthatunk, amennyiben 1920-ban még csak 3166 vágányfolyóméteren történt síncsere. Csak később, 1924-ben történt sinki cserélés 60.000 vágányfolyóméteren. A felépítményekkel kapcsolatosan megtörtént az épületek tatarozása is. Körülbelül azt jelenthetem, hogy a békeéveknek megfelelően. Az imént emiitettem körülmény, hogy t. i. a pályafentartási szolgálat elhanyagolt volt, eredményezte azt, hogy igen sok vonalon a vonatok menetsebességét csökkenteni kellett, ami viszont befolyással volt a menetrendekre. Ujabban e részben is elismerendő, sőt dicsérendő igyekezetet látok, de még korántsem jutottunk oda, hogy a megelégedésnek csak a rokonáról is beszélhessünk, mert még mindig igen sok a kívánnivaló. Nem is beszélek arról, amit már Reischl t. képviselőtársam is szóba hozott, a menetrend ügyéről. A helyiérdekű vasutakon igazán sem az utasok, sem a fuvaroztatók igényeinek kielégitését nem lehet látni, (Forster Elek: Ez igaz! — Varsányi Gábor: Arról ne is essék szó!) noha a folyó évi menetrendben már látunk igyekezetet a vonatok számának szaporítására, még mindig igen sok vonal van, amelyen a menetrend meg nem közeliti a békeévek vonatszámát, és itt a t. miniszter ur figyelmét felhívom arra, — bocsánatot kérek, hogy pro domo beszélek, saját kerületemről van szó (Halljuk! Halljuk!) — hogy a nagykároly— mátészalka—csapi vonal ágerdőmajor—mátészalkai részén még mindig van olyan vonat,