Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-481

$\tt A nemzetgyűlés 481. ülése 1925. évi december hó 10-én, csiltörtökön. rom és fél évtized, melyet a fennállott közmunka- és közlekedési ministeriumban és a kereskedelmi ministeriumban eltöltöttem, ugy érzem, bogy kényszerit engem a felszólalásra, mindenesetre kötelességemmé teszi azt, hogy ebben a vitában résztvegyek. (Halljuk! Halljuk!) Feltűnő volt előttem az általános vita folyamán az a hiány, hogy épen a kereskedelmi tárca igen fontos ügykörére vonatkozólag igen kevés alludálás történt, Azt már nem is emlitem meg külön, hogy a magyar közgazdaság Hamupipőkéjét illetőleg csak a minister urnák imént elhangzott beszédében hallottam, hogy szó esett: az utügyről; pedig én azt hiszem, hogy ennek az igen elhanyagolt közügynek, a nemzetgazdaság eme igen jelentős emeltyűjének szóbahozása hasznos dolog. (Ugy van! jobbfelől.) A háborúban és a háború után az utépités tekintetében nem történt semmi. Az utak nemcsak a háború következtében romlottak le, hanem annál fogva is, hogy az utfentartás tekintetében jóformán semmi sem történt. Ezt természetesen nem irom a kereskedelmi ministerium illetékes osztályának terhére, de a magam részéről kárhoztatandónak tartom a pénzügyministerium szükkeblüségét, mert a kereskedelmi ministerium illetékes köreinek minden szava pusztába kiáltó szó volt, sőt, horrendum dictu, az infláció idején sem jutott erre a célra pénz. Lehet, hogy a tudósok azt mondják, hogy paph^ból nem lehet csinálni semmit (Ellenmondások jobbfelől-), de ha hitelből épült fel Budapesten a házak nagyobbrésze, akkor engedelmet kérek, tökéletesen igazat kell adnom Nagy Emil t. barátomnak, aki annak idején felszólalt és azt mondotta, hogy az infláció idején módot kellett volna találni arra, hogy ne a Teleszky-féle szűkkeblűség érvényesüljön, hanem inkább utainkat hoztuk volna rendbe, mert ez nemcsak a gazdaközönségnek, hanem általában mindenkinek életbevágó szüksége. (Ugy van! jobbfelől. — Beck Lajos: Én ezt többször megmondtam! — Zaj.) Hiába beszélek én és hiába beszél bárki, e tekintetben senkit meggyőzni nem lehet. 1920-ban történt valami, a magyar törvényhozás meghozta az 1920 : XXVII. te.-t. Ez annyiban javított a helyzeten, hogy a törvényhatósági és kisebb utaknak fellendítésére igyekezett; később azután fokozatosan kért hitelt az illetékes osztály, az eredmény azonban végtelen csekély volt; még 1923-ban is kilométerenkint csak Vs-át lehetett forditani annak az összegnek, melyet békében kilométerenkint az utfentartására forditottak. Kérdem, hogyan lehetett igy várni azt, hogy az annyira elromlott utak helyreállíthatok legyenek és kellőkép fentartassanak. Csak 1924-ben és 1925-ben állapithatom meg azt, hogy igyekezett most már elérni körülbelül a békeállapotot. Vigasz, — bár sovány vigasz — hogy a mi közutaink, állami utaink és törvényhatóságig utaink átlaga valamivel jobb az osztrákokénál, ezzel azonban nem sokat mondtunk, mert a helyzet az, hogy ha körülbelül el is értük a békenivót a kiadások tekintetében, az állapot tekintetében nem értük el. Miért? Mert nem szabad elfelejteni, hogy ma az utfentartás jelentékenyen több költségbe kerül. Utalok csak arra, amit a t. minister ur indokolá

T sábán felemiit, hogy köbméterenkint a kavics 30—40.000 koronával drágult meg s azt sem szabad elfelejteni, hogy a fuvarozásnál is több költség merül fel; ugy hogy e tekintetben még* igen sok kivánni való van azonkivül, amit az előadó ur tegnap ós a minister ur ma felemii tett. Itt van előttünk az automobil kérdése. Lehet, hogy valaki ezt uri passziónak tartja és ennélfogva bizonyos körökben talán ez ellenszenvet vált ki, de nem igy áll a dolog, mert az automobilé a jövő, nemcsak a teherautómobilé, hanem egyáltalában az automobilé. Ha azt látom, hogy Amerikában 4 millió kilométeren 15 millió autó szaladgál, ha azt látom, hogy Angliában 400.000 kilométeren 665.000 autó szaladgál, ha azt látom, hogy betonos, vasbetonos utakat a legmodernebb útburkolattal készítenek, sőt nagy városokban gummilemezes utakat is készítenek, s ha ehhez hozzáveszem, hogy egyes országokban külön autoutakat is építenek, akkor, engedelmet kérek, nem mondhatjuk, hogy előttünk rokonszenves vagy nem rokonszenves az automobil. Itt fellépett bizonyos igényekkel az automobilforgalom és helyesen utalt az igen t. minister ur arra, hogy a megalkotandó uti törvényben az automobilra nézve a használat címén bizonyos terhet okvetlenül át kell hárítani; (Helyeslés jobbfelől.) sőt én tovább megyek és helyeslem azt a törvényjavaslat-tervezetet, melyet az országos közlekedési bizottság is letárgyalt, hogy általában bizonyos jármű-adót kell behozni; mert végeredményben az igazság az, hogy az fizesse meg az utfentartás kötelezettségének legalább egy részét, aki azt az utat használja. (Ugy van! jobbfelől.) Ami azonban már azt a kérdést illeti, hogy az utépités költségei milyen arányban és hová nehezedjenek, (Zaj.) — csendet kérnék, bár elnök nem vagyok — (Halljuk! Halljak!) errenézve tisztelettel bátor vagyok nézetemet megmondani. (Beck Lajos: Szívesen hallgatjuk!) Arra kérem a minister urat, hogy hu nem is fogadja el nézetemet, de azt mégis bizonyos, velem szemben tanúsítani szokott jóindulattal mérlegelni méltóztassék. Én azt mondom, hogyha bevált a vizjogi törvénynek az az intézkedése, hogy a vízszabályozási társulatok költségeihez azok járuljanak, akik közvetlenül érdekeltek, akkor itt is megfontolandónak tartanám, hogy nem kellene-e az érdekeltségi kényszerhozzájárulást az útépítésnél is megállapítani, mert hiszen elsősorban mégis az a vidék veszi hasznát az útnak, amelynek javára azt építik. (Egy hang jobbfelől: Ugy mint a vasútnál!) A vasútnál nincs hozzájárulási kényszer, csak a vízszabályozási társulatoknál vau a mi jogrendszerünkben. Ami a fentartás költségét illeti, én helyeslem a Buday-féle tervezetnek azt az intézkedését, hogy amennyi utkategória van, aszerint történjék meg igenis az érdekeltségnek bizonyos megadóztatása, az előbb emiitett jármű használata alapján. Bármennyire is tiltakozik az államvasutak vezetősége a Buday-féle tervezet ellen, nyíltan és bátran merem kijelenteni, hogy helyes utón tapogatódzik Buday Béla, ez a jeles szakférfiú, amikor azt mondja, hogy a vasúton fuvarozott áruk után bizonyos százalékot kellene szedni. Nem akarok prejudikálni, lehet, hogy a miniszter ur előtt ez nem rokonszenves, az is lehet, hogy talán a vasúti adóhoz egy appendix vagy egy supplement lenne, de mindenesetre a gondolat olyan, amely felett könnyen elsiklani nem volna szabad. Ami az úttest tartozékait illeti, igen röviden érintette ezt a kérdést tegnap a t. előadó ur, pedig ez a kérdés nagyon fontos, mert