Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-473

À nemzetgyűlés 473. ülése 1925. évi november hó 26-án, csütörtökön. 33 vetettek ki a szabadság-harc után a magyarországi zsidókra. Ezt legalább ne tagadják le. — Zaj. — Barthos Andor : Ki beszél itt tulajdonkepen, a szónok vagy Fábián!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Haller István : Én tudtam, iiogy körülbelül igy fogok járni, dehát nem akarok kitérni semmi féle probléma elől. Én számitottam arra, hogy a t képviselő ur ezt a kérdést fel fogja vetni és elolvastam Venetianernek — aki tudtommal szintén nem keresztény iró, — könyvét a magyar zsidóság történetéről, melyből kijegyeztem a következő dolgokat, amelyek az én állitásom komolyságát kissé mégis alá fogják támasztani. Azt olvasom ugyanis ebből a könyvből, hogy mielőtt Ferenc József 1860-ban az októberi diplomával közeledett volna a magyarsághoz, a bécsi kormány hosszabb időn keresztül egyesegyedül a zsidósággal törődött, mégpedig a következőképen. 1859 november 22-én megjelent egy rendelet, mely megengedi, hogy a zsidók is tarthassanak keresztény cselédet, november 29 én már egy uj rendelet jelent meg, mely a zsidó házasságkötésnél tesz könnyítéseket. December 20-án egy ujabb rendelet jön, mely szerint a zsidók minden ipart szabadon gyakorolhatnak. 1860 január 6-án egy ujabb rendelet jelent meg, amely megengedi, hogy a zsidók a keresztények végrendeleteinél mint tanuk szerepelhessenek. Január 13-án egy ujabb rendelet jelent meg, mely megengedi, hogy a zsidók gyógyszerészek lehessenek, malomipart, szeszégetést űzhessenek. Január 14-én ujabb rendelet jelent meg, mely megszünteti azt a tilalmat, hogy a zsidók bányavárosokban letelepedhessenek. Február 10-én ujabb rendelet jelent meg, mely megengedi, hogy a zsidók ingatlan birtokot is vásárolhassanak. Vagyis három hónapon keresztül a bécsi kormányzat magyarországi vonatkozásban egyetlen egy feladatot látott maga előtt, azt, hogy a zsidóságnak megadja azokat a jogokat, melyeket az előző, eléggé liberális magyar országgyűlések megtagadtak volt és csak azután, amikor mindez el volt intézve, jutott eszébe a bécsi abszulutizmusnak, hogy végre a magyar nemzettel is illik szóba állani az októberi diploma formájában. Hát ha ez egyebet nem bizonyít, szerintem azt mindenesetre alaposan alátámasztja, hogy kétségbavonjam azt az adatot, melyet Vázsonyi képviselőtársam a zsidóknak a szabadságharcban vaió ilyen tüntető részvételére vonatkozólag felhozott. (Fábián Béla : Névszerint fel van jegyezve, hogy kik vettek részt.) Kérem t. képviselő ur, én minister koromban szintén láttam egy névsort, amelyben ugyancsak névszerint fel voltak sorolva£azok, akik hadiszolgálatot teljesitettek. Amikor a névsort átvizsgáltam, kitűnt, — mégpedig a 90%-áról azoknak, — hogy hadiszolgálat helyett két-három szemesztereket hallgattak végig s az ország különféle helyein teljesitettek szolgálatot, de hadi dicsőséget igazán nem szereztek az országnak, — (Fábián BéJa : Nagyobbat mint ön ! Birói tárgyaláson lett megállapitva.) T. képviselőtársam, én erre csak azért térek ki, hogy kellőképen rámutassak azoknak az agitációs eszközöknek értékére, melyeket a numerus clausus kapcsán a magyar nemzet ellen — mondjuk, a törvény ellen, hiszen önöknek ez sokkal jobban tetszik — fel szoktak hozni. Semmi mást nem akartam bizonyitani, mert a zsidó kérdés taglalásába most nem mehetek bele, bár nagyon szívesen megtenném, bármikor állok rendelkezésre, mert hiszen ezzel a kérdéssel eléggé foglalkozom és tisztában vagyok azzal, hogy az a meggyőződés, amely bennem kialakult, mire támaszkodhatik. T. Nemzetgyűlés ! Miután kétségkivül nagyon NAPLÓ- XXXVII. sietnem kell, csak egyre kívánok még rámutatni, mert nem tudom felolvasni azokat az adatokat, amelyekkel alátámasztani kivántam azt, hogy egészen más liberalizmus volt az, amelyet nekünk a fejünkhöz vágnak és egészen más liberalizmus az, amelynek átkát a magyar nemzet nyögi, és amely ellen mi küzdünk és küzdöttünk, nem a forradalom után s a forradalom óta, hanem küzdöttünk réges-régen, mert mindig az volt a felfogásunk, hogy a liberalizmus a magyar politikában egyike volt azoknak a tényezőknek, amelyek a magyar nép óriási vérveszteségének okai voltak, amely oka volt annak, hogy Amerikába másfél millió magyar került ki. Ha hibáztatják itt a feudalizmust, a nagybirtokot és egyebet, — a liberális korszak volt az ur nálunk harminc esztendőn keresztül. Ha lett volna benne egy makulányi szociális érzék, akkor ezeket a hibákat kireparálta volna. De nem lehet erre a liberalizmusra, mint érdemszerző rendszerre hivatkozni velünk szemben, mert ez a liberalizmus Magyarországon semmiféle problémát meg nem oldott, csak felvetett. Felvetette a nemzetiségi problémát, de nem oldotta meg ; felvetette a szociális problémát, de nem oldotta meg. Felvetette azonkívül egész seregét a problémáknak, amelyekkel nem volt ereje szembenézni, mert hiszen meg kellett volna tagadnia princípiumát, a teljes korlátlan szabadságot, ehhez hozzá kellett volna nyúlni, s lett volna a liberalizmusból szocializmus, lett volna egy állami közreműködés, lett volna az államnak a szociális eszmékkel való szaturálása, lett volna a szociális cselekedetre való rábírása az államnak, mely természetesen tökéletesen távol volt a liberalizmustól. Különben, hogy a liberalizmus mit jelent és mit ér ma, ha nem méltóztatnak megelégedni azzal, hogy az én tapasztalati meggyőződésem az, hogy Magyarországon az a liberalizmus, amelyet Eötvös és Kossuth hirdettek, egy kicsinyke korszaktól eltekintve sohasem uralkodott és hogy amivé az a liberalizmus lett, az Magyarország számára abszolúte rossz volt és nem érdemes a védelemre, különösen nem a demokrácia részéről, a szociáldemokrácia részéről, de senki részéről, aki tényleg a népjogokat tartja maga előtt követendő példának és akinek szociális gondolkozása van, — erre vonatkozólag az angol munkáspárt volt ministerelnökét leszek bátor citálni, aki a liberalizmusról ezt mondja (olvassa) : »Jellemző volt a liberális korszakra, hogy az egyént mindig külön, független, teremtő lénynek tekintette, akit királyi bíbor illet meg : minden tulajdon és minden jog. Ennek az individualizmusnak járt minden tisztelet attól a századtól, amelyet minden érdeklődése, célja, problémája vakká tett az emberi tulajdonságok minden teljesebb koncepciója iránt. Nem volt kor, amely kevésbé értékelte volna valaha a közösség életét, mint a XIX. század, amely kevesebb kielégülést talált a köz javára való szerves munkában, az egészséges szervezet teremtette békében. Azért kezdik látni már végre, hogy ennek a liberalizmusnak minden jelszava hazug. Erkölcsi tekintetben nem szerez békét, az igazság országhatárát nem bőviti, politikáiban — pedig a legnagyobb sikereit itt szerezte — most megcsalódva áll az államhatalom problémáival szemben ; ipariban elválasztotta a gazdasági kérdést az élettől és teljesen tehetetlennek bizonyult arra, hogy a helyes elválasztás problémáját megoldja«. Végül megállapítja, hogy a liberalizmus egy múmia, amelyből minden életet kiszivott máitermészetes gyermeke, a szocializmus, és nagyon világos, hogy a liberalizmus nem is hozhat má^st maga után, mint a szocializmust, és ezért én nagyon érteni a liberális frakciók szövetkezését a