Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

À nemzetgyűlés 480. ülése 1925, társaság, a Stilus Épitő Részvénytársaság és Steinmetz Samu ennek megtörténte után ujabb megbizást kaptak és pedig a pestszentlőrinci építkezéseket, T. Nemzetgyűlés ! Ahány épitkezés, ugyanannyi botrány. A pestszentlőrinci építkezésekkel kapcsolatban — és ez az, amit újból elmondó vagyok itt — szintén közöltetett a Magyarságban és az államtitkár ur által szintén nem inkrimináltatott... (Lendvai István: Majd bolond lesz, hogy inkriminálja ! — Derültség half elöl. — Zaj és felkiáltások jobb felől : Mi az? — Zsirkay János : A panama befullasztja a szót ! A mások panamája !) Elnök : Csendet kérek ! Eckhardt Tibor : A pestszentlőrinci építkezések rendjén az történt, hogy ugyanezen megbízhatatlan cég által épitett épületek közül több az épitkezés után beomlott, a tető-gerendákat nedvesen helyezték be a falakba, ezek elkorhadtak és a fedélzet beomlott. Az első beomlás után azt lehetne gondolni, hogy talán most már valami más, megfelelő vállalkozó kezére bízatott az épitkezés. Aki ilyen optiniisztikusaii ítélné meg az Állami Lakásépitési Ministeri Biztosság és az államtitkár ur tevékenységét, az mérhetetlenül téved, (Br. Petrichevich-Horvát Emil : Akkor még Gerlóczy Gyula vezette, nem én !) mert tényleg újból ugyanez a cég kapta meg az építkezést és az épület ismételten beomlott. (Felkiáltások balfelöl : Hallatlan!) (Br. Petriehevieh Horváth Emil : De nem én voltam a vezetője !) Az ujabb beomlás után ismételten beomlottak a fedelek, vagyis háromszor kellett ugyanazt a munkát elvégeztetni és a háromszori munkát mindannyiszor ugyanaz a cég' végezte anélkül, hogy vele szemben az állam bármiféle felelősségvonást, bármiféle anyagi költségmegtéritést érvényesített volna és anélkül, hogy a jövőre nézve tőle a munkálatokat megvonta volna. (Br. Petriehevich-Horváth Emii : Ez szintén igaz, csak nem a népjóléti ministerium vezette akkor a munkálatokat, hanem ez azelőtt történt !) Bátor vagyok azonban rámutatni egy olyan építkezésre, amely már azt hiszem, az államtitkár ur saját kijelentései szerint legszemélyesebb vezetése alatt készült és ez a. Steinmetz Samu által megépített úgynevezett Munkáesy-uteai nyomortanya. A Munkácsy-utcában egy kiesi egyemeletes épületre két emeletet építettek. A Munkácsy-utba 32. szám alatt az Országos Lakásépítő Ministeri Biztosság két emelet ráépítésével megnagyobbította a régi, rozzant és sebtében kitatarozott munkásházat olyan kényszerokok hatása alatt, — mint a Magyarság irja — melyek teljesen érthetetlenek és kifürkészhetetlenek. Steinmetz Samu ezt az épületet 1924 május 5-én vette meg a telekkönyvi adatok tanúsága szerint 250 millióért, azt sebtiben renováltatta maximálisan 100 millió költséggel, vagyis az épület neki maximálisan 350 milliójában állt, és ennek dacára ugyanazon év december 24-én a népjóléti ministerium, illetőleg a magyar királyi kincstár 1.100 millió korona vételárért vásárolta meg ezt az épületet. Ennek az épületvásárlásnak hátterében azonban még egy, mondjuk talán érzelmi momentum is állott. Ugyanis a helyzet az, hogy ezt az épületet a telekkel együtt nem vásárolta meg az állam; Steinmetz Samu azt egyenesen ajándékba adta az államnak és csupán azt kötötte ki, hogy az épületbe beépitett anyagoknak az ára térítendő neki meg-. Egy nemes gesztussal, mint amilyent ettől a galiciánerrtől a magyar közélet már több ízben látott, amikor akár rokkantak foglalkoztatásáról, vagy bármi más altruisztikus cselekedetről van szó, Steinmetznek megesett a szive a nyomorgó NAPLÓ. XXXVJ.1. évi december hó 9-én, szerdán. 371 menekülteken és odaajándékozta a 350 milliójában álló épületet telekkel együtt a magyar államnak, amely ezen ajándék mögött, ugy látszik, nem látott mást, mint egy nemes szív megdobbanását, és dacára a kikötésnek, készséggel vállalta az épület tulajdonjogát. A magyar állam ezen ajándék címén, az épitőanyagok értékének megtérítése címén 1.100 milliót fizetett ki Steinmetznek. Tisztelettel kérdezem minden ilyen ügyekben jártas képviselőtársamtól: lehetséges és megengedhető-e az, hogy egy ócska épület épületanyagát teljés áron kifizessék és hogy egy telekkel együtt 350 millióba kerülő ajándéképület és telek épületanyagának megtérítése címén 1.100 milliót fizessenek ki a nemes szivü ajándékozónak, aki ezen kívül még az emberbarátság és a humanizmus pózában is szerepel. (Uiain Ferenc : Büntető eljárást kellene indítani az összes tényezők ellen, akik ebbe belenyúltak. Biróság elé állítani ! — Kiss Menyhért: A rokkantaknak nem tudtak nyugdijat adni!) A Magyarság ebben a folyó évi szeptember 5-én megjelent és az államtitkár ur által szintén nem inkriminált, biróság elé nem vitt cikkében azt irja, hogy (Olvassa): »Meggondolatlanul legalább is két és fél milliárddal fizette tul az Országos Lakásépítő Ministeri Biztosság a Munkácsy-utcai házat és a két emeletnyi toldalékot, mert a nemes ajándékozó egyúttal nemcsak a 1,100 milliót vágta zsebre, hanem azt is kikötötte magának, hogy az épületre ráépítendő két emelet építését az állam csak ő vele végeztethesse.« (Rakovszky István: És ebbe a minister belement ! — Zsirkay János: Ha még egyszer megdobbana az ő szive, akkor meg volna oldva Magyarország népjóléte!) Steinmetz Samu ezen a címen a Magyarság megállapítása szerint összesen 5 milliárdot kapott. Azt mondja azonban a Magyarság, hogy neki körülbelül 2.500 milliójába kerülhetett az átalakítás és ezzel együtt kapott Steinmetz Samu 5 milliárdot. Én utána jártam ennek a dolognak és megállapítottam, hogy a Magyarság megállapítása az államtitkár úrra igen kedvező és a valódi tényállás ennél sokkalta kedvezőtlenebb. Az ezen épületnél az építészi munkát tervező építész, Óváry Ferenc, továbbá Petz János, az ezen épületnél dolgozó pallér Írásba foglalt nyilatkozata szerint ez az átalakítás Steinmetz Samunak mindössze 1.600 milliójába került és ezzel szemben az államtól összesen körülbelül 6.000 millió építési költséget kapott. (Felkiáltások a balközépen és a baloldalon: Hallatlan! — Kiss Menyhért: Az állam pénze! — Ulain Ferenc: Ugy látszik, nincs ministere a népjólétinek, hogy ez keresztül mehetett.) De kénytelen vagyok foglalkozni Steinmetz Samunak a kispesti Viola-utcai telken történt építkezésével is- (Zsirkay János : Talán újra megdobbant a szive 1 — Lendvai István : Ő Petrichevich violája!) Steinmetz Samu ugyanis nemcsak ezt a nyomortanyát ajándékozta az államnak, amelynek olyan gyalázatos volt a kivitele, amelynek olyan szűkek, kicsinyek és meg nem felelők voltak a lakásai, — egy szoba-konyha, minden néven nevezendő mellékhelyiség nélkül — hogy hat menekült család, — amelyek a Peterdi-utcai iskolában voltak kényszerbeszállásolásban, — nem volt hajlandó oda beköltözni ; nemcsak olyan horribilis áron készült ez az épület, amely minden józan számítást megcsúfolt, hanem az eredmény is olyan csúfos volt, hogy az senkinek, még a legegyszerűbb munkásembernek igényét sem elégíthette ki, legkevésbé pedig azoknak az intelligens biráknak és tanároknak az igényeit, akiknek ezeket a lakásokat kiutalták ; Steinmetz Samunak nemcsak ez a remeke dicséri a megrendelő hozzáértését, hanem dicséri a kispesti Viola-utcai te53