Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.
Ülésnapok - 1922-480
A nemzetgyűlés 480. ülése 1925. Annakidején szinte örömmel láttam ezt a megállapítást, mert abban reménykedtem, hogy ezt a felbuzdulást iparpártolás fogja követni, olyan iparpártolás, amely régen, békében már egyszer volt. Talán méltóztatnak emlékezni arra a hazafias, nagy tulipánmozgalomra, amidőn mindenki kitűzte a tulipánt, mintegy jelezve ezzel azt, hogy csak magyar gyártmányt vásárol, külföldi portékát egyáltalán nem hajlandó megvenni, hogy ezzel a magyar ipar fejlődését előmozdítsa. Én hamar kiábrándultam ebből az elgondolásból, mert hamarosan kiderült, hogy miért volt mindez a nagy készülődés. A vámtarifa törvényjavaslata volt akkor előtérben és a vámtarifával kapcsolatosan a vámtételek megindokolására a gyáripar szükségesnek tartotta, hogy részben felkészültségét bizonyítsa be abból a szempontból, hogy mennyire képes a szükségleteket kielégíteni, másrészt bebizonyítani azt, hogy mennyire szüksége van a magyar iparnak a támogatásra, nehogy elsorvadjon, avagy elpusztuljon. Hamarosan megláttuk ennek a nekibuzdulásnak nyomán azt, hogy mi lett a vége. Egy vámtarifa-törvény lett a vége, amelyben Í; lapos, hatalmas tételekkel iparkodtak megvédeni a magyar ipart, de nem is annyira a magyar ipart, mint inkáb a magyar mezőgazdálkodást, amire vonatkozóan a magunk észrevételeit annakidején el is mondottuk. Akkor azzal próbáltak bennünket megnyugtatni, hogy ez csak kerettörvény, amely majd akként fog módosulni, amint annakidején majd az illető államokkal a kereskedelmi szerződéseket meg fogjuk kötni. Tudomásom van azonban arról is, hogy a magyar ipar tekintélyes része erre a kerettörvényre rendezkedett be, a kerettörvénybe foglalt vámtételek alapján ugy remélte, hogy most már itthon azt tehet, amit akar, mert a vámtarifában foglalt tételek minden körülmények között megvédik a külföldi konkurrenciától és ezért itthon teljesen konkurrenciától mentesen végezheti munkáját. Más történt azonban a kereskedelmi szerződések megkötésénél. Itt akarok rámutatni arra az iparelienes politikára, amelyet a kereskedelmi kormány tevékenységében tapasztalunk. Előre ki kell azonban jelentenem, hogy ez rendkívül kényes kérdés. Általában a vámkérdésekhez nem lehet könnyen hozzányúlni, alaposan meg kell gondolni, hogy mit is akar mondani az ember ebben a kérdésben, mert meggondolatlanság folytán nagyon súlyos baklövések történhetnek bizonyos kijelentésekkel. Elöljáróban tehát ki kell jelentenem, hogy elvileg a szabadkereskedelem álláspontján állunk, de belátjuk, hogy ezt az elvi álláspontunkat ezidőszerint a valóságba .átvinni nem tudjuk, Nem tudjuk pedig azért, mért egész Európa kereskedelmi politikája a védővámos rendszerre van alapozva, minden országban a védővámok, sok helyen a pénzügyi vámok rendszerét látjuk és amíg Európában ilyen vámpolitika van, addig Magyarország egyedül nem helyezkedhetik a szabad kereskedelem álláspontjára, mert önmagát úgyszólván tönkreteheti. Épen ezért bizonyos mértékig — hangsúlyozottan jelentem ki — a védővámos rendszerre, jobban mondva a nevelővámok rendszerének alapjára kell helyezkednünk, mert különben, különösen iparunkat, de egész mezőgazdaságunkat is súlyos események fogják sújtani. Nem látom azonban ezt az álláspontot a kormány részéről a kereskedelmi szerződések megkötésénél. Már egynéhány izben ,gzőba került az utóbbi időben megkötött olasz kereskedelmi szerződés, szóba került a tárgyalás alatt lévő, illetőleg ratifikálás előtt álló francia-magyar kereskedelmi évi december hó 9-én, szerdán. 365 szerződés, és én tudok arról, — valószínűleg mások is tudnak erről — hogy tárgyalás alatt vau az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés is, amely úgyszólván a cseh-magyar kereskedelmi szerződés előcsatározása és tudom azt is, hogy az osztrák-magyar kereskedelmi szerződés tárgyalásainak kedvezőtlen kimenetelét nagymértékben befolyásolta a már megkötött olasz-magyar és a ratifikálás előtt álló francia-magyar kereskedelmi szerződés. Azt látom, hogy ezeknél a kereskedelmi szerződéseknél egyszerre olyan súlyos vámcsökkentések történtek, amelyek a leghatározottabban az ipar rovására mennek. Amidőn iparról beszélek, elsősorban az ipar munkásait értem és elsősorban az ipari munkások érdekében beszélek, mert ebbe az ügybe szorosan bekapcsolódik a munkanélküliség kérdése és köztudomású, hogy a munkanélküliség kérdésében a magyar kormány egyáltalán semmit _ sem e tett. Egyszer-másszor hallottunk olyan kijelentéseket, amelyek a jövőre vonatkozóan bizonyos mértékben biztattak bennünket, de hamarosan meggyőződtünk arról, hogy mindez csak igéret, mert megvalósulásra nem került semmi. Épen a munkanélküliség kérdésével kapcsolatosan hibáztatom azokat a kereskedelmi szerződéseket, amelyek hirtelen, egyszerre nagy arányú vámcsökkentést idéznek elő, jobhan mondva kedvezményeket adnak egyes államoknak anélkül, hogy az a kedvezmény, amelyet a velünk szerződő fél nekünk juttat, az általunk adott kedvezménnyel felérne. Már múltkor megemlítettem az olasz-magyar kereskedelmi szerződés tárgyalásánál, hogy annak a szerződésnek, különösen az automobilok vámjára vonatkozó csökkentő intézkedése a magyar autóipart tönkreteszi. Készséggel elismerem, hogy a magyar autóipar nagyon gyenge lábon áll. Készséggel elismerem azt is, hogy a magyar autóipar nem bírja a versenyt a külföldi autóiparral, mégpedig azért, mert itt nincs olyan széria-gyártás, amilyen van a fejlett külföldi autóiparban és épen ezért megközelitőleg sem tudunk olyan áron autót előállítani, mint amilyen áron külföldről beszerezni lehet. Nem szeretném, ha bárki is félreértene. Nem azt akarom, hogy továbbra is a magas védővámok, vagy pénzügyi vámok tartassanak meg, csupán azt hibáztatom és kifogásolom, hogy minden átmenet nélkül olyan horribilis kedvezmények nyújtatnak, amelyek a megfelelő iparágak tönkretételét megszűnését és ezzel egyetemben az azokban az iparágakban foglalkoztatott munkások munkanélküliségét okozzák. T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, elegendő csak annyit megemlítenem, hogy pl. az olasz-magyar kereskedelmi szerződéseknél az autókra vonatkozó vámcsökkentés 12—82% között ingadozik, szembeállítva a vámtarifában foglalt tételekkel. Ha ugyanis a vámtarifa tételeit vizsgálom, azt látom, hogy egy kicsiny autóra, amely hét métermázsás és nyitott karosszériájú, a vámtarifában 22,800.000 korona vámtétel volt, az olasz-magyar szerződésben már csak 21 millió korona, ellenben a franciamagyar szerződésben csak 18 millió. De a kis autóknál még nem is olyan nagy a differencia. Ez még valahogy elviselhető volna, mert ez nem jelentené az ipar tönkretétele!. Ha azonban a nagy autók vámtételeit vizsgálom, pl. egy húsz métermázsás csukott karosszériás autó vámtételeiben foglalt összegeket, ez 46 és fél millió volt, az olaszmagyar szerződésnél kerek összegben 84 millióra, a francia-magyar szerződésben pedig 81 millióra zsugorodott össze, úgyhogy a francia-magyar szerződés egy autónál, amely 20 q súlyú, nem kevesebb mint 15 millióval csökkentették egyszerre a vámot. Ez különben nem kifogásolható, r .2*
