Nemzetgyűlési napló, 1922. XXXVII. kötet • 1925. november 26. - 1925. december 11.

Ülésnapok - 1922-480

360 A nemzetgyűlés 480. ülése 1925. . évi december hó 9-én, szerdán. becsülni nem lehet. Meg is becsüljük, mert a Rómában megtartott utolsó kongresszus alkalmával az a szerep, amelyet ott a magyar statisztikusok játszottak, méltó összhangban állt azzal a munkával, amelyet itt az országban tényleg elvégeznek. Az államépitészeti hivatal, amelynek keretében a közutak és a közúti hidak tartoznak, dotációjánál fogva a legjelentősebb. Itt találjuk a beruházások csoportját 31*4 milliárddal, a költségvetésben a hasznos beruházások, az első félévben 43'5 milliárddal szerepelnek ; ez kereken 75 milliárdot vagyis 5'1 millió aranykoronát jelent. Útépítésben kifejezve, ez még mindig nem sok, körülbelül 100 km-nyi utat jelent, ellenben a hidak restaurálására kevés összeg áll rendelkezésre, úgyhogy a hasznos beruházások folyamán ez a hidépitési probléma is újból felvetődik. Egyébként meg kell állapitanom megint, hogy igy ötletszerűen, vagy mondjuk inkáb, egyes alkalmakkor adott összegekkel nem lehet ezt a kérdést megoldani. Egyetlen-egy módja a radikális megoldásnak : az, hogy törvényes intézkedéssel előre gondoskodunk a rendelkezésre álló összegekről és ezekre alapítjuk hálózatunk kiépítését. (Esztergályos János : Pedig a hidépités fontos volna, hogy akiket a íakáshivatal kilakoltat, alája mehessenek lakni !) Sok kérdésről lehet természetesen igy közbeszólás alakjában is megnyilatkozni. Méltóztassék azonban megengedni, hogy én azt az előadványomat, amely mégis csak a legfontosabb dolgokra vonatkozik, továbbfolytassam. (Halljuk! Halljuk ! jobbfelöl). , Az ipari felügyelet kérdésében a kereskedelemügyi minister ur a pénzügyi bizottság ülésében kinyilatkoztatta, hogy a rendelkezésére álló eszközöket ő maga sem tartja elégségeseknek. Valóban 13 iparfelügyelő hivatal áll rendelkezésre 27 személlyel, de ugy, hogy 7 hivatalban csak 1 — 1 tisztviselő dolgozik. Aláírom azt, amit, azt hiszem, szociáldemokrata oldalról mondottak, hogy a törvénybe foglalt kumulációja az iparfelügyelői munkának és a kazánvizsgálatnak nem szerencsés dolog. Helyes volna ennek megfelelő megoldását megtalálni, mert az is egészen bizonyos, hogy egy páratlan, igazságos, lelkiismeretes iparfelügyelői kar, amely a kellő számú taggal ' is rendelkezik, nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szociális ellentétek kiegyenlittessenek. És az is egészen bizonyos, hogy a gyártelepeken folytonos felügyeletre van szükség, s a gyárosokat is igen sok esetben szoritani kell arra, hogy megtegyék azokat az intézkedéseket, amelyek az alkalmazottaknak testi ép'sége érdekében állanak. Ennek következtében én csak üdvözölhetek minden olyan intézkedést, amely ezt az intézményt megerősíti és jobban kiépíti. Az ipari és kereskedelmi szakoktatás kérdésében csak annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy hihetetlenül nehéz viszonyok között állott a ministeriumnak ez az osztálya az oláh invázió befejezése után. A debreceni és a pécsi intézeteket teljesen kirabolták, és arról kellett gondoskodni, hogy abban az akkori pénznélküli időben megint megszerezzük azokat a berendezéseket, amelyek nélkül ipari szakoktatást végezni nem lehet. Az ipar áldozatkészségét teljes mértékben el kell ismerni. Kevés volt az, amit az állam tehetett, és nagyon sok volt az, amit az ipari érdekeltségek tettek. És hogy Debrecen és Pécs talpraállott, sőt hogy a debreceni iskola például még famegmunkáló osztállyal is kibővült, ez főleg a magánipar támogatásának az eredménye. Azt hiszem, ezt kötelességünk erről a helyről is elismerni. (Ugy van! jobb felöl.) A fejlődés is elég kedvező. Maguk a községek is hozzájárulnak ez intézetek fejlesztéséhez, — egyesületeknek, a versenyrepüléseknek es a motornélküli repülésnek a kérdése, ugy hogy az ember igazán elcsodálkozik, hogy a német energia ezen a téren mit tudott létesíteni. Nálunk minimális tétel áll rendelkezésre és talán tartózkodásból vagy talán a nálunk sajnos oly sokszor jelentkező széthúzás miatt nem mutatkozik ennek a kérdésnek a propagálása azzal az átütő erővel, amint ez a kérdés azt megérdemelné. Uraim, ez nem vesszőparipa, ez nem a technikus fantáziájának elgaloppozása. Óriási jövő vár erre a kérdésre, s amely nemzet idejében nem kap fel a szekérre, az le fog maradni. Természetesen lehetetlen nekünk még csak arányosan is abban a mértékben belefeküdnünk ebbe a kérdésbe, mint Németország tette, hiszen iparilag nem vagyunk olyan fejlettek. De hogy azt, ami már itt van, fejlesszük és ne sajnáljuk tőle a költséget, ezt minden polgár kötelességének tartom, sőt azt hiszem, ha egyszer arra kerül a sor, hogy a hasznos beruházásokkal kapcsolatosan egy kis levegőhöz jutunk, akkor egy aerodinamikai intézetnek létesítésére múlhatatlanul szükségünk lesz. Nem akar ez konkurrenciát csinálni a nagy külföldi tudományos intézeteknek, de ma, sajnos, nem vagyunk ebben az országban abban a helyzetben, hogy egy akármilyen behozott repülőgépről, ennek értékéről és teljesítőképességéről objektív véleményt alkossunk magunknak. A szerény keretek között felépített intézetnek a célja épen az volna, hogy módot adjon ilyen vizsgálatokra. Én azt hiszem, hogy ezt az intézetet meg kell csinálni, és én erről a helyről épen az aero dinamika érdekében azt a kérelmet intézem a kormányhoz, hogy ezzel a kérdéssel a lehetőség szerint foglalkozzék. Megjegyzendő, hogy nálunk is van hat repülőtér és még van egy vigasztaló momentum. Azt mondották, talán csak két repülőgépünk van, amely szolgálatot teljesít. Nem sok. Annyi van, amennyit tarthatunk: tizenhat darab. A budapest—bécsi vonal azonban a kontinens egyik legforgalmasabb vonala. Ez megint egy olyan vigasztaló momentum, amely amellett bizonyít, hogy Budapest geográfiai helyzete olyan kedvező, hogy minden akadály ellenére is bekövetkezett az, hogy itt bonyolódik le ez a forgalom, és ha nem lankadunk el s élünk ezzel a helyzettel, ezt a kérdést is meg fogjuk oldani. (Helyeslés.) A szabadalmi bíróság kérdésénél csak a következőket akarom felemlíteni. A múlt alkalommal t. i. szóvá tettem azt, hogy rendkívül aggasztó mértékben elmaradtak a külföldi bejelentések, hogy tehát propagandára volna szükség.' Ez a propaganda kellő formában meg is volt. Most utoljára is a Hágában tartott iparjogvédelmi konferencia alkalmával, ahol 38 nemzet kiküldötte jelent meg, a két magyar kiküldöttek előadásokat tartottak, ismertették a viszonyokat, a hatása kezd is mutatkozni, és a hivatal értesítése szerint a szabadalmi bejelentések száma örvendetes módon emelkedő tendenciát mutat. Németország és Ausztria tartózkodó, Csehoszlovákía azonban nem. A csehoszlovákiai bejelentések számottevő módon gyarapodtak, jeléül annak, hogy ők is érzik azt, hogy az ő iparuknak milyen hatása lehet a miénkre és viszont nem vagyunk többé quantité négligeable. A külföldi államok érdeklődése — amennyiben az a bejelentésekben mutatkozik — szintén emelkedő tendenciát mutat. A statisztikai hivatalnál rá akarok mutatni arra a teljesítményre, amelyet ennél a kitűnően szervezett hivatalnál találunk. Mi elértük az, hogy alig egy hónapi elmaradással, hű, megbízható és teljes képét kapjuk a népesedési mozgalomnak, és az áruforgalomnak. Ez egy olyan érték, amelyet eléggé meg-